Hedvig
6 °C
15 °C

Brazil-német 1-7: a nap, amikor Brazíliát megtanították futballozni

2014.07.09. 00:11
Németország vb-elődöntőben semmisítette meg megalázó veréssel a brazilokat, akik soha nem kaptak még ekkora zakót. Kroos, Müller, Klose fantasztikus volt, a csatár megdöntötte Ronaldo vb-rekordját. A németek döntősök, a holland-argentin nyertesével játszanak, a brazilok mennek a bronzmeccsre a vesztessel.

Németország a kezdeti brazil fölény után a 10. és a 30. perc között egyszerűen legyalulta, lelépte, eltüntette, megsemmisítette, le kell írni, megalázta Brazíliát a Belo Horizonte-i első vb-elődöntőben, kedden.

1-0: Müller nyitott, amikor a 11. percben Kroos szögletét lezseren, nyolc méterről bepasszolta a kapuba. Nem hogy lemaradtak róla, elfelejtették fogni a brazil védők, David Luiz váltott ki rá, iszonyúan későn.

2-0: Egészen parádés, brazilos akció volt a második, a 23. percben. Kroos passzolta be a keresztbe futó Müllernek a labdát a tizenhatosra, aki a vele szembe futó Klosénak hagyta a labdát, olyan amerikaifocis csel volt, mint amikor a QB észrevétlenül átadja a labdát, és továbbfutva elviszi az egész védelmet. Klose teljesen üresen maradt, annyira, hogy bár első lövését védte Julio Cesar, a kipattanót is a német rúghatta, már a kapuba. Történelmi találat ez, Klose 16. vb-gólja, világbajnokságon ennyit még senki nem lőtt. Két hete a brazil Ronaldo rekordját állította be, most pedig döntötte meg a 36 éves csatár. (Müllernek is már 10. vb-találata volt az előző.)

3-0: Egy perc múlva, a 24.-ben jött a harmadik. Lahm ment el a jobb oldalon, visszagurított, ám Müller elvétette a labdát, ami így tökéletes lett a 16-oson érkező Kroosnak. Kapásból, állítás nélkül a jobb alsóba bombázott. Kroos volt a legjobb német az első félidőben.

4-0: Annyira jó volt a Real új futballistája, hogy a 26.-ban már lőtte is a következőt. Leszerelte Fernandinhót, megindult, kitette balra Khedirának, aki ziccerben lövés helyett visszapasszolta neki, és ő jobbal, gyengéden a jobb alsóba gurított. Julio Cesar már verve, a vonalon egy védő maradt, tehetetlenül.

5-0: A 29. percé lett az ötödik találat, hasonlított az előzőhöz, ez is teljesen ki volt gurigázva, csak most Özil tette vissza Khedirának, akinek szintén nem okozott gondot az üres kapuba gurítani.

brazil-német 0-5 az első félidőben a vb-elődöntőn

Félóra alatt kiütötte Németország Brazíliát, úgy futballozott, ahogy az előző 100 évben a braziloktól szoktuk meg. Ötletesen, gyorsan, okosan, kifejezetten intelligensen és látványosan, sőt, könnyedén.

Scolari kapitány Neymart és az eltiltott Thiago Silvát is nélkülözte a meccsen, de nem talált ki semmit, hogy pótolja őket. Még azt az iszonyúan gyenge Luis Gustavót is visszatette a kezdőbe, aki nélkül - eltiltott volt - Kolumbia ellen, a nyolc között a legjobb félidejét játszotta le Brazília. Fernandinho és Bernard hasonló futballisták, egyik sem brazil szint, teljesen eltűntek a pálya közepén Özil, Kroos, Müller, Khedira és Schweinsteiger alatt.

Statisztika (Bra-Ger)

  • Labdabirtoklás: 52-48
  • Kapuralövés: 18-14
  • Szöglet: 7-5
  • Les: 3-0
  • Szabálytalanság: 11-14
  • Sárgalap: 1-0
  • Passzok: 547-592

Az eredmény meglepő volt, de nem váratlan. Brazília az első meccstől kezdve csak bukdácsolt, Horvátországot jóindulatú bíróval verte, 0-0-t játszott Mexikóval, a torna legrosszabb csapatát, Kamerunt tudta csak rendesen legyőzni 4-1-re. A nyolcaddöntőben 1-1-re végzett Chilével, már ott kieshetett volna, ha Pinilla 120. perces lövése nem kifelé jön a lécről. A tizenegyespárbajban a chileiek utolsó kísérlete a kapufáról pattant ki.

A nyolc között is csak az első félidőben voltak jobbak Kolumbiánál, a második James Rodriguezéké volt, és ha a brazil kapust kiállítják a 80.-ban, ahogy kellett volna, már az nagyon meleggé válik az utolsó negyedórára, így 2-1-gyel még kihúzták.

A kieséses körben, Chile és Kolumbia ellen, 210 perc alatt nem lőttek akciógólt, egy-egy szöglet után besodort labda volt - abból is az egyik öngól - és David Luiz atomszabadrúgása.

A németeknek meg ez volt az a nap, illetve meccs, még pontosabban félidő, amikor minden bejött.

2. félidő

És még csak ekkor jött a második félidő. Annak az elejére a németek ki sem jöttek, egymás után érkeztek a brazil ziccerek, de Neuer mindent fogott, Maicon műesését meg nem ette meg a bíró.

A meccs embere: Toni Kroos

A 60.-ra már újra a németek voltak fölényben, és a 69. percben, egy újfent kisakkozott akcióból a csere Schürrle rúgta be a hatodikat. Lahm passzolt neki hajszálpontosan középre, de ha nem ő, Müller vágja be.

Tíz perc telt el a hetedikig, az az akció lehet, hogy lesről indult, de a végén Schürrle parádésan rúgta a lécre a labdát, ami a kapuba pattant. Nagyszerű gól volt ez is.

A brazilok azt sem tudták, hol vannak, a nézők sírtak, majd fütyülni kezdtek, előbb csak a leégést megszemélyesítő, legeslegrosszabb Fredet, majd a hatodik gól után az egész csapatot. Brazília 1950-ben, Rióban veszítette el a világbajnoki döntőben a vb-címet Uruguay ellen, de ez a hét gól most legalább annyira fájt nekik, mint az az egy akkor, az uruktól.

Szegény Oscar a 90. percben szép becsületgólt lőtt, Neuer ezt nem foghatta, így alakult ki a 7-1-es végeredmény, ami a brazil válogatott történetének legnagyobb veresége, nem csak vb-n vagy tétmeccsen, hanem mindent számítva: az 1920-as Copa Americán Uruguaytól kaptak ki 6-0-ra, az volt ugyanekkora különbség.

Németország egészen fantasztikusan futballozott, a brazilokból meg kijött, hogy ennyit tudtak az egész tornán, csak eddig szerencséjük volt, és a sok szerencsét kamatostul adta vissza a balsors.

Németország megy a vb-döntőbe, 2002 óta először, Brazília meg, bár legszívesebben valószínűleg azt tenné, haza engedné játékosait, de szombaton vár rá a bronzmeccs.

A másik elődöntő szerdán Hollandia-Argentína, így az is lehet, hogy a braziloknak legádázabb ellenfelükkel, az argentinokkal kell papíron éles meccset játszaniuk.

Elődöntő, Németország-Brazília 7-1 (5-0)


Belo Horizonte, Mineirao Stadion, 57 000 néző, v.: Marco Rodriguez (mexikói)
    gólszerzők: Müller (11.), Klose (23.), Kroos (25., 26.), Khedira (29.), Schürrle (69., 79.), illetve Oscar (90.)
    sárga lap: Dante (68.)

    Németország:
  
Manuel Neuer - Philipp Lahm, Jerome Boateng, Mats Hummels (Per Mertesacker, a szünetben), Benedikt Höwedes - Sami Khedira (Julian Draxler, 76.), Bastian Schweinsteiger - Thomas Müller, Toni Kroos, Mesut Özil - Miroslav Klose (Andre Schürrle, 58.)

    Brazília:
  
Julio Cesar - Maicon, David Luiz, Dante, Marcelo - Luiz Gustavo, Fernandinho (Paulinho, a szünetben) - Hulk (Ramires, a szünetben), Oscar, Bernard - Fred (Willian, 69.)