Kabarét csinált a bíró a nyitómeccsből
Brazil győzelemmel indult a 2014-es vb a hazai közönség nagy örömére, ám a horvátok elleni nyitómeccs után máris kétes bírói ítéletekről lehet és kell is beszélni, ugyanis a japán Nisimura Júicsi összevissza vezette a mérkőzést.
Az olyan apróságoktól tekintsünk is el, hogy szokatlan szinten engedte a keménykedést, a meccs során több könyökkel odaütés is megtorlatlanul maradt, de ez még könnyen lehet azért is, mert egyszerűen a japán kedveli a kemény játékot.
De két döntő szituációban is tévedett: Neymar tizenegyese előtt, illetve a hajrában, amikor Ivica Olic megmozdulását lefújta kapustámadás miatt, pedig nem ártott Julio Cesarnak, az akció pedig így szabályos góllal ért véget, amit nem adott meg.
Marcelo öngólja, majd Neymar távoli lövésből szerzett találata után nagyon sokáig döntetlenre állt a meccs, szinte már kínos is volt a braziloknak, ezért a 70. percben, az első adandó alkalommal, amikor valamiért tizenegyest lehetett adni, Nisimura nem habozott. Dejan Lovren és Fred harcolt a labdáért a tizenhatoson belül, a horvát védő épp csak rátette a kezét a csatár vállára, aki persze egyből hanyatt esett, hogy büntetőt kapjon. Neymar berúgta, azzal lett 2-1 a braziloknak.
Fred Funny Penalty - Brazil vs Croatia 3-1... by kokoretsi
Aztán jött a 83. perc, amikor a horvátok hatalmasat harcolva kiegyenlítettek, csak hogy azt a gólt meg nem adták meg. Olic ugrott fel fejelni, de ment a brazil kapus, Julio Cesar is, aki csúnyán mellényúlt a labdának. A horvát csatár fejéről előbb Ante Rebic, majd David Luiz blokkja után Ivan Perisic elé pattant a labda – utóbbi pedig már nem is hibázott, ám a japán szerint Olic szabálytalan volt.
A hajrában végül Oscar döntötte el a meccset, a 91. percben egy újabb távoli lövéssel lett 3-1 Brazíliának.
Emlékezetes pirosai is voltak már
A most 42 éves Nisimura körül mindig forrt a levegő, a 2008-as Afrika-kupa negyedöntőjében óriásit hibázott, nem állította ki az őt lökdöső angolai játékosokat. Az egyetlen ázsiai bíróként meghívott Nisimura nem is kapott több meccset azon a tornán, de az angolaiak sem jártak jók, öt évre a komplett csapatot eltiltották
2007-ben még csak az U17-es vb-n dolgozhatott, de három évvel később, már ott volt a dél-afrikai vb-n. A szurkolók és futballisták gyorsan megtanulták a nevét, ő adta a vb első piros lapját. Az uruguayi Nicolas Lodeirót küldte le két sárgával a franciák elleni mérkőzésen. Később a brazilok sem zárták a szívükbe, a Hollandia–Brazília-negyeddöntő 73. percében kiállította Felipe Melót. A japán bíróval azonban meg lehettek elégedve, mert ő lett az akkori vb-döntő negyedik játékvezetője. Japánban is elismert, háromszor választották meg az év játékvezetőjének, és 2012-ben az Ázsiai Futballszövetség is az év legjobbja díjjal tüntette ki.
Az egyik legviccesebb bírósztori is hozzá kapcsolódik, 2010-ben a klubvilágbajnokságon is vezetett, a TP Mazembe–Internazionale-döntőt kapta. Az Inter 3-0-ra verte a kongói demokratikus köztársaságbeli csapatot. Ezt a kongói szurkolók nehezen nyelték le, ahogy azt is, hogy míg ellenük 21 szabálytalanságot fújt be, addig az Intert csak kilencszer büntette. A szurkolók bosszút akartak állni, amit rasszizmustól fűtve ki is töltöttek. Igaz, kicsit félresikerült az akciójuk, Abu-Dzabiban szétvertek egy kínai éttermet, amiről azt gondolták, japán.