Amikor Neymar a kolumbiaiak elleni negyeddöntő végén a földre került, attól rettegett, hogy örökre lebénul, mondta a Marcának Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány.
Neymarnak eltört az egyik gerinccsigolyája, miután Juan Zuniga letérdelte őt. A brazilt hordágyon kellett levinni.
„Azt mondta, nem érzi a lábait" – idézte fel a Neymar és Marcelo közötti párbeszédet Scolari.
„Marcelo megijedt, azonnal szólt az orvosnak, de az nem mehetett akkor oda, a technikai zónában óriási zavar támadt. Ez egy sokkoló kép volt, ahogy Neymar hordágyon rakták be a helikopterbe, nagyon nehéz helyzetbe került, sírt. Neymar volt a védjegyünk, a referenciánk, ő jelentette a különbséget más csapatokhoz képest. Olyan helyzetbe kerültünk, hogy elveszítettünk valamit, amint nem akartunk, nem szerettük volna, ha hiányzik az elődöntőből és a döntőből. Számunkra ez katasztrófa.
Scolari elmondta, hogy Neymar azt kérte, hogy sérülése ellenére hadd lehessen ott a németek elleni elődöntőben Belo Horizonte-ban. „Ott lesz velünk a padon, vagy a lelátón, de mindez attól függ, milyen állapotban lesz a következő napokon. De ha csak rajta múlik, mindenképpen ott lesz."
A futballista teljes felépülése 30-45 napig tarthat, az orvosok szerint a következő tíz nap elég fájdalmas is lehet. Pár lépést már meg tudott tenni, nincs olyan idegsérülése, ami megakadályozná, hogy folytassa karrierjét, mondta a csapatorvos.