Márk
13 °C
28 °C

Csehországba megy a Portugáliában lelkes háttérembernek tekintett magyar futballista

2015.01.05. 15:01

Balázs Benjamin a cseh Teplicében folytatja pályafutását, írja a futballista Facebookja alapján a kapus.hu. A Teplice a hatodik a cseh bajnokságban, rájuk fér az erősítés, és Balázs, aki a nyáron a portugál élvonalba, a Vitoria Guimaraeshez szerződött, sokat tanult már így is.

Pedig neki sem könnyű, hiszen a portugálok a 43-as keretbe sem nevezték, de Balázs ebben is meglátta a jót, és a csapat "lelkes háttérembereként" fejlesztette magát.

Amikor kiderült, hogy nincs a keretben, még úgy nyilatkozott, hogy hasznosan tölti kint az idejét:

most nem neveztek a 43-as keretbe, de a csapat lelkes háttérembereként szeretném jelentősen fejleszteni technikai tudásomat, javítani a taktikai látásmódomat, hogy majd fontos mérkőzéseken is pályára léphessek. 

A Teplicével már alá is írta a szerződését. Most ezt írta a Facebookon Balázs:

Nagyon sokat tanultam Portugáliában, de szeretnék több játéklehetőséghez jutni, ezért kértem korábbi csapatomnál a szerződésbontást. Rendkívül fontos számomra a nemzetközi csapatoknál szerzett tapasztalat, emiatt éltem a Teplicéből érkezett ajánlattal.