Túlzás, hogy én lennék a század riportere
További Futball cikkek
-
A boksz világában találta meg számításait a Ferencváros korábbi labdarúgója - Nem szépen, de simán hozta a kötelezőt az Arsenal
- A szakadékba zuhanó főúttól a kocsiban alváson és az életveszélyes lőtéren át a lelátón tombolásig
- Menesztették Schäfer Andrásék vezetőedzőjét
- Megválasztották a XX. század legszebb magyar gólját, holtverseny az élen
1945 áprilisában összefutott barátjával, Nyerges Istvánnal a Múzeum körúton, aki azt mondta neki, hogy azonnal menjen és kopogtasson a rádiónál. Nem vitatkozott. Azóta 17 olimpiáról közvetítette a magyar sikereket. Egy ország örült vele a 6:3-as és a 7:1-es magyar futballsikernél az angolok ellen, és egy ország hangja csuklott el az övével együtt az elvesztett, 1954-es vb-döntő végén. Szepesi György február 5-én 93 éves.
-Önéletrajzi könyve, a Búcsú a mikrofontól egy rövid idézettel kezdődik: „Bármit teszünk, tegyük szenvedéllyel, vagy sehogy.” Ennyi lenne a titok?
- Igen, valóban szenvedéllyel végeztem mindent a pályafutásom során. De nem azért, mert nagyon különleges vagyok. Egyszerűen csak a rádiózás a szívügyem és ezt csak így lehet.
- Nem csak sportról közvetített, az Ebédidő című műsorban munkásokkal beszélgetett, de tudósított a gátról, és a Szabadság híd újjáépítésénél is jelen volt, ahol köveket is lerakott. Fontos, hogy egy sportriporter más területeken is kipróbálja magát?
-Ezeket a műsorokat a rádió felkérésére készítettem 1947-48-ban. Fontos, természetesen. Az ember nem lehet egész életében csak sportriporter.
Szepesi György élete és takargatnivaló múltja
1922. február 5-én, Budapesten született. Az Aranycsapat tizenkettedik embereként emlegették. Futballistának készült, végül a pálya széléről követte a sport világát kommentátorként. Legendás közvetítései közé tartozott az évszázad meccsének nevezett angol–magyar. Gerevich-díjat kapott, 1978 és 1986 között az MLSZ-elnök, 1982 és 1994 között FIFA végrehajtóbizottsági tag volt, megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend ezüstfokozatát, 2005-től Budapest díszpolgára, 2005-ben a a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta.
Szepesi az ötvenes és hatvanas években a titkosszolgálat III/II, majd III/III osztályának ügynöke volt. Galambos fedőnéven 1950-től a belső reakció elhárítására szakosodott BM Politikai Nyomozó Főosztályának besúgója volt. Paul Lendvai az Élet és Irodalomban írt ügynökmúltjáról, Szepesi nem volt hajlandó kommentálni az ügyet. 1956-ban a Rádió épülete előtti tüntetésen, a Bródy Sándor utcai főbejárat fölötti erkélyre kiállva elkezdte csitítani és hazatérésre rábírni a forradalmi tömeget, de a tömeg elkezdte kővel dobálni, mire Szepesi visszafutott az épületbe.
- Van-e olyan sport Ön szerint, amit nehezebb vagy könnyebb közvetíteni, és ha van, melyek ezek és mik a nehézségeik?
-A vívást különösen nehéz közvetíteni, mert nagyon gyorsan történnek az események, és egyértelműen látni kell a tust. Ellenben a foci rádióra termett műfaj és rengetegen szeretik is.
-A pálya széléről való közvetítés szinte a védjegyévé vált. Rengetegen indultak el a meccsekre rádióval a kezükben, hogy aztán a helyszínen az Ön közvetítését hallgassák. Hogyan jött ez a közvetítési forma?
-A pálya széléről történő közvetítés nagy előnye, hogy a hátam mögött mindig hallottam a közönséget és azt is, hogy mit mondanak a játékosok egymásnak. És aztán én ezeket rögtön be is mondhattam a rádióba.
-Abban az időszakban, amikor Ön közvetített, többszörösen is igaz volt itthon Bill Shankly mondása, miszerint; „Mindig csalódást érzek, ha azt hallom, hogy a labdarúgás élet-halál kérdése. Merthogy sokkal több annál”.
-Nagyon szeretem a labdarúgást, de akkor sem több mint élet-halál kérdése. Nem lehet összehasonlítani a kettőt.
- Néhány vélemény szerint a vitathatatlan tehetsége mellett az is kellett ahhoz, hogy az évszázad riporterévé váljon, hogy olyan időszakban közvetítsen, amikor rengeteg sportsiker és jó pár korszakos magyar sportoló született.
-Túlzásnak érzem, hogy én lennék az évszázad riportere. Rengeteg kiváló riporter volt még akkoriban rajtam kívül. Én csak az egyik voltam közülük.
-Puskás egyik sokat idézett mondata, a kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci. Ön hogyan értelmezné ezt az idézetet?
-Persze fontos volt a pénz is, mindenki abból él, de emellett Öcsi és többiek imádták ezt a játékot, nagyon szeretettek focizni, és azt hiszem ez sokkal fontosabb volt a számukra.
-Bár Szepesi György neve szinte egyenlő a rádióval, mégis fontos megemlíteni, hogy Ön közvetített először futballt a televízióban, 1957-ben. Hogyan emlékszik vissza erre?
-Igen, emlékszem, az egy borzalmasan rossz Magyarország-NDK mérkőzés volt. Rádióriporternek születtem, de minden televíziós munkát elvállalok, ha tetszik.
-„Elbúcsúzom a mikrofontól, megválok a sportmikrofontól abban a reményben, hogy barátaimnak, kollégáimnak lesz még örömük ebben a mikrofonban, lesz még örömük a magyar futballban. Azt mondtam, búcsúzni csak nagyon szépen szabad. Én megpróbáltam mindent.” (részlet Szepesi György utolsó rádiós közvetítéséből 1995. Magyarország-Izrael 0-2) Valóban végleg elbúcsúzott a sportmikrofontól?
- Nem, még nem búcsúztam el. Amikor az egészségem engedi, bemegyek a rádióba, ahol saját szobám van. Annál is inkább, mert szerdánként, rendszeresen szerepelek a Kossuth rádió Sportvilág című műsorában.
Az interjút Szána Miklós készítette.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
