Túlzás, hogy én lennék a század riportere

-Önéletrajzi könyve, a Búcsú a mikrofontól egy rövid idézettel kezdődik: „Bármit teszünk, tegyük szenvedéllyel, vagy sehogy.” Ennyi lenne a titok?

- Igen, valóban szenvedéllyel végeztem mindent a pályafutásom során. De nem azért, mert nagyon különleges vagyok. Egyszerűen csak a rádiózás a szívügyem és ezt csak így lehet.

- Nem csak sportról közvetített, az Ebédidő című műsorban munkásokkal beszélgetett, de tudósított a gátról, és a Szabadság híd újjáépítésénél is jelen volt, ahol köveket is lerakott. Fontos, hogy egy sportriporter más területeken is kipróbálja magát?

-Ezeket a műsorokat a rádió felkérésére készítettem 1947-48-ban. Fontos, természetesen. Az ember nem lehet egész életében csak sportriporter.

- Van-e olyan sport Ön szerint, amit nehezebb vagy könnyebb közvetíteni, és ha van, melyek ezek és mik a nehézségeik?

-A vívást különösen nehéz közvetíteni, mert nagyon gyorsan történnek az események, és egyértelműen látni kell a tust. Ellenben a foci rádióra termett műfaj és rengetegen szeretik is.

-A pálya széléről való közvetítés szinte a védjegyévé vált. Rengetegen indultak el a meccsekre rádióval a kezükben, hogy aztán a helyszínen az Ön közvetítését hallgassák. Hogyan jött ez a közvetítési forma?

-A pálya széléről történő közvetítés nagy előnye, hogy a hátam mögött mindig hallottam a közönséget és azt is, hogy mit mondanak a játékosok egymásnak. És aztán én ezeket rögtön be is mondhattam a rádióba.

-Abban az időszakban, amikor Ön közvetített, többszörösen is igaz volt itthon Bill Shankly mondása, miszerint; „Mindig csalódást érzek, ha azt hallom, hogy a labdarúgás élet-halál kérdése. Merthogy sokkal több annál”.

-Nagyon szeretem a labdarúgást, de akkor sem több mint élet-halál kérdése. Nem lehet összehasonlítani a kettőt.

- Néhány vélemény szerint a vitathatatlan tehetsége mellett az is kellett ahhoz, hogy az évszázad riporterévé váljon, hogy olyan időszakban közvetítsen, amikor rengeteg sportsiker és jó pár korszakos magyar sportoló született.

-Túlzásnak érzem, hogy én lennék az évszázad riportere. Rengeteg kiváló riporter volt még akkoriban rajtam kívül. Én csak az egyik voltam közülük.

-Puskás egyik sokat idézett mondata, a kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci. Ön hogyan értelmezné ezt az idézetet?

-Persze fontos volt a pénz is, mindenki abból él, de emellett Öcsi és többiek imádták ezt a játékot, nagyon szeretettek focizni, és azt hiszem ez sokkal fontosabb volt a számukra.

-Bár Szepesi György neve szinte egyenlő a rádióval, mégis fontos megemlíteni, hogy Ön közvetített először futballt a televízióban, 1957-ben. Hogyan emlékszik vissza erre?

-Igen, emlékszem, az egy borzalmasan rossz Magyarország-NDK mérkőzés volt. Rádióriporternek születtem, de minden televíziós munkát elvállalok, ha tetszik.

-„Elbúcsúzom a mikrofontól, megválok a sportmikrofontól abban a reményben, hogy barátaimnak, kollégáimnak lesz még örömük ebben a mikrofonban, lesz még örömük a magyar futballban. Azt mondtam, búcsúzni csak nagyon szépen szabad. Én megpróbáltam mindent.” (részlet Szepesi György utolsó rádiós közvetítéséből 1995. Magyarország-Izrael 0-2) Valóban végleg elbúcsúzott a sportmikrofontól?

- Nem, még nem búcsúztam el. Amikor az egészségem engedi, bemegyek a rádióba, ahol saját szobám van. Annál is inkább, mert szerdánként, rendszeresen szerepelek a Kossuth rádió Sportvilág című műsorában.

Az interjút Szána Miklós készítette.