Hortenzia, Gergő
8 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Régen égett ekkorát a Barcelona

2015.02.21. 17:55 Módosítva: 2015.02.21. 21:08

A spanyol bajnokság 24. fordulójában a Barcelona azt a Malagát fogadta, ami 14 éve nem tudott nyerni a Camp Nouban. Messire a szokásosnál is nagyobb figyelem irányult, az argentin utolsó 10 meccsén 14 gólt lőtt, ebből az utolsó négyen hatot.

A Malagának viszont két éve nem tudott betalálni, most sem.

A 7. percben vezetett a Malaga: Dani Alves túl lazán és röviden emelt haza a kapusának, Juanmi lecsapott, eltolta a labdát a kifutó Claudio Bravo mellett és pár lépésről a kapuba gurított, ez volt az 5. gólja a szezonban.

Juanmi, Barcelona vs Malaga 0-1

A Barcelona irányította a játékot, fölényben voltak, de helyzet nélkül, a Malaga három vonalban, kilenc emberrel, fegyelmezetten védekezett, a hazai csapatnak nem volt helye játszani.

Neymarnak nem ment a játék, Iniestát sem lehetett észrevenni. A 30. percben Messi emelt fölé egy szabadrúgást 28 méterről.

A 33. percben Bravo nagyot védett, közel volt a 2-0-hoz a vendégcsapat. A félidőig egyszer találta el a kaput a Barcelona. A szokásos labdabirtoklási fölény megvolt, de feleslegesen, szünetben vezetett a Malaga.

A második félidőben sem jött sok változás. Neymar már jobban játszott, Messit nem lehetett észrevenni, furcsa volt látni, hogy a sztárcsapat helyzetig sem jut el, a kaput sem tudja megközelíteni.

A Malaga nagyon sok futással megfojtotta a Barcelona játékát, a hazai csapatnak semmi nem jött össze, kapura lövésük sem volt, a vendégek ritka kontrái veszélyesebbek voltak.

A 84. percben Pedro eltalálta az oldalhálót, nagy helyzet ez sem volt, de ennél többre nem futotta a katalánoknak.

Ez volt a Barcelona negyedik veresége és az 5. olyan meccse a bajnokságban, amin nem lőtt gólt. Nem tudták megelőzni a Real Madridot, maradtak a 2. helyen, a Malaga a hetedik.

A meccs után Luis Enrique, a Barcelona edzője fájónak nevezte a vereséget, de megérdemeltnek a Malaga győzelmét, mint mondta, nagyon jó csapat a Malaga. Reméli, csak egy botlás volt a vereség. „Az első félidőben a Malaga kihasználta az egyetlen hibánkat. A hiba az hiba”, kommentálta Alves rossz passzát. „Nem ez volt a legjobb napunk sem egyénileg sem testületileg”, mondta.