Jogos volt-e Dárdai ingerültsége?

Három futballmeccsen vagyunk túl, amelyen nem kapott gólt a magyar válogatott. Ezt a stabilitást Dárdai Pál kapitány a németes szervezettségre építő szemlélettel érte el, ami az alapjátéka egy olyan játékerejű, vagyis a középmezőny aljához tartozó csapatnak, mint a magyar.

A vasárnap esti, görögök elleni meccs egy jól felépített meccs volt, és hogy miért, arra a következőkben válasszal is szolgálunk.

Milyen válogatottakkal hasonlíthatjuk össze a magyart?

A magyarral hasonló megítélésű, erősségű csapatok közül ha megnézzük például az albánok keretét, láthatjuk, lényegesen több topligás játékosuk van, mint a magyarnak. Jelenleg harmadikak, 7 ponttal állnak a portugálok és a dánok mögött, miközben előzik a játékerőben elitnek számító szerbeket. De a saját csoportunkból említhetjük az északíreket, akiknél öt angol élvonalbeli játékos bevethető, és akik ha rendszerbe szerveződnek, láthatjuk, mennyire hatékonyak. Persze ők találtak egy csatárt, aki élete formájában játszik, és ennyi elég is.

Nekünk sem PL-játékosunk, sem jó csatárunk nincsen, de legalább van egy pontunk a csoport legjobb kvalitású, de ritka rossz formában lévő csapatával szemben.

Ez a válogatott arra képes, hogy Dárdaival stabilan védekezzen, de ez sem kevés azok után, hogy Egervári Sándorral mennyi gólt kapott az összevissza rohangáló, az egységes alakzatot csak reménytelenül hajkurászó csapat.

Dárdai felismerte, az alaptaktikája ehhez a kerethez nem lehet más, mint az összerakott védekezés, és elöl meg majd valaki csak összehoz egy gólt, akár pontrúgásból vagy pontrúgás után.

Ahogy a meccs előtti interjúban mondta: nem szereti, ha meglepetések érik, ilyen volt játékoskorában is.

És mennyi meglepetés érte! Nem volt felkészítve arra sem, hogy aktuális ellenfelünk, akkor éppen a lett válogatottban ott van Verpakovskis, aki egyszer csak megindul, vagy hogy Máltán is van egy gyors és jól cselező csatár, aki feltalálja magát a kapu előtt.

Ki is kaptunk mindkét korábbi meccsen. A lettek akkor ezzel a – Dárdai által is jobb híján – favorizált alapjátékkal kijutottak a 2004-es Eb-re.

A védelem a mindenünk

Azzal az illúzióval, hogy nekünk, magyaroknak, a vérünkben van a támadás, hogy megfelelő játékosaink vannak a csatársorban, időszerű lenne már leszámolni, mert csak becsapjuk magunkat, ami az elmúlt évtizedekben is olyan jól ment, hogy megnézhetjük magunkat.

A magyaros kreativitás leginkább csak egyszerű naivitás, még ha két korábbi kapitány, Várhidi Péter és Egervári Sándor is ezt mantrázta.

Akit a magyar csatársorba lehetne állítani, az épp a padon ül Dárdai Pál segítőjeként, ő még egy meccset nyerő ember lehetne. Szabics Imre ugyanis három évvel fiatalabb Gera Zoltánnál, akinek az első félidőben volt ziccere. Gera áprilisban már 36 éves lesz, a pályán már nem lehet rá hosszabb távon számítani.

Ebből a csapatból egyelőre ennyit lehet kihozni, és Dárdai tisztában is van ezzel, ezért is mondta a meccs után újságíróknak, ha feljebb védekezünk, akkor többet vállalna, mint amennyit elbír a csapata, és a döntetlent kockáztatná. Kapunk két gólt, és helyzetünk is nagyjából ugyanennyi lett volna, mert a görögök is elsősorban védekeznek, mintsem ellenállhatatlanul támadnak. Ezt a sajtótájékoztatón kissé bepöccenve mondta, ingerültté vált, mintha a kettős terhelésnek lennének jelei, sőt a hármasnak, mivel a magyar sportsajtó vakságával is meg kellene küzdenie.

Dárdai ingerültsége annak szólt, hogy sokan nem hajlandók belátni, hogy ez a csapat egy döntetlenre jó a görögök ellen, szerencsével tud csak nyerni.

De jogos volt-e a felháborodás?

A stabil védekezés mellett a magyar válogatottnak a helyzetei is megvoltak a győzelemhez, ezt nevezte Dárdai jó útnak. Több azonban most nem jött ki. Dárdait maximum amiatt lehet támadni, mert azt mondta, csatárai majd a következő fontos meccsen berúgják, mert ebből az is következtethető, hogy ez annyira nem volt fontos selejtező.

De érthető, hogy a döntetlen mindennél fontosabb volt, ám ha nyertünk volna, egész más a hangulat nemcsak vasárnap este, hanem még hónapokon át a következő, júniusi Eb-selejtezős meccsig. Most is látszott, mit akarunk, így is voltak helyzeteink, csak azok kimaradtak.

Abban is igaza van a kapitánynak, nem kell magyarázkodnia egy olyan döntetlen után, ami nekünk többet ér a csoportban, mint a görögöknek, mert rajtuk innentől már csak 15 pont segíthet. És még az sem biztos. Rajtunk 10 pont is segíthet, mert nem lehetünk rosszabbak harmadiknál, de erről később.

Támadni olyan futballistákkal lehetne, akik pontosan és gyorsan passzolnak, ha azok a két szűrőtől megfelelő támogatást és lendületet kapnak. A magyar válogatottból két ember tud oda passzolni, ahová akar: Dzsudzsák és Gera. Mindkettejüknek védekező feladatot kellett ellátniuk, ami a támadástól vette el az erejüket.

Kulcspasszokat, a nagy helyzet előtti utolsó és váratlan átadást szintén ők ketten, és még Hajnal Tamás tudja. 

Ebben a helyzetben kártékony és felelőtlenség elvárni, hogy virtuózak legyünk. Ha annyi topligás játékosunk lenne, mint az említett Albániának, többet birtokolnánk a labdát is, de amíg vékonyak vagyunk, addig ezt be kell látni.

A védekezésnél nemigen van jobb beismerés. Arról viszont, hogy vékonyak vagyunk, hogy alig van játékosunk, mintha sokkal többen tehetnének, mint maga a kapitány.

Mit hoznak a klubokból?

Paulo Sousa sikerességéhez a Videotonnál az kellett, hogy felismerje, mit képes kihozni a keretéből. Jöttek is a bajai a hazai ligában, amikor dominálni kellett volna, de nem ment. Amíg védekezett, nem voltak szembetűnőek a problémák, hiszen kontrázni egyszerűbb volt, és a Videoton ezzel a játékkal el is jutott az Európa Liga csoportköréig, és ott két győzelemig is.

A magyar szakma rövidlátására jó példa, hogy Sousát ezek után védekező felfogásúnak könyvelték el. Ezután vicces volt hallani az MLSZ egyik vezető tisztviselőjétől, aki ellenőr volt Sousa egyik nemzetközi kupameccsén, hogy meglepődve mesélte, Sousa milyen jól támad a Maccabival. Ha megvannak az emberei, miért ne támadna? A Basellel sem defenzív, nem önmaga ellensége, jó szélsői és jó csatárai vannak.

Dárdainak esze ágában sem lenne visszafognia a csapatát, ha a támadósorban meccset befolyásolói játékosai lennének, miközben hátul is megvan a stabilitás. A Herthánál is beugró volt, ott sem választhatott, ezért defenzívebb a csapata, de mivel eredményes, elfogadják.

Dárdai a következő szezonjában, Berlinben meg tudja mutatni, hogy csapatával képes-e látványos támadásokra, és hogy nem kell indokolatlanul beskatulyázni.

Magyarországon egyébként helyesebb lenne skatulyázás helyett azt felismerni, hogy legalább védekezni megtanította a csapatot, mert ez Erwin Koeman óta nem ment senkinek. Koeman 10-ből 6 tétmeccset kapott gól nélkül hozott le. Védők nélkül pedig nem szerethető egy válogatott.

Milyen a magyar futball jövőképe?

Riasztó, hogy vasárnap a legfiatalabb játékosunk 25 éves volt. Kádár Tamás amúgy az egyik legbiztosabb pont volt a védelemben, és ő annak a generációnak a tagja, amelyik vb-bronzérmes lett vb-n. Más kérdés, hogy a tornára nem engedte el az akkori klubja, a Newcastle, de abból a csapatból is csak Korcsmár játszhatna jó eséllyel, más nem. Koman sem és Németh sem, pedig ők abszolút megváltóknak lettek kikiáltva.

A korosztályos válogatottak meccsein láthatjuk, hogy az akadémistákhoz nem lehet nyúlni. Azok közül pedig, akik jól tudnának labdákat osztogatni: Tajti Mátyás vagy Sallai Roland, egy darabig nem lehet hozzányúlni, hiszen még nagyon fiatalok, ráadásul stabilan kell fejlődniük, és a sérüléseket is meg kell addig úszniuk.

Mi lesz addig? Kikkel kell játszani? Azokkal, akik most is játszanak, és már öt vagy hat éve játszanak, Gera pedig még ennél is több éve vezér. 

Azok a válogatottak, amelyek most meglepetéseket okoznak, Wales, Szlovákia, Izland, Ausztria és a már említett Észak-Írország, tele vannak jobbnál jobb csapatokból érkező, a legjobb korban lévő légiósokkal. Nem véletlenül utalt Szalai Ádám híres beszédében a topligák hatására, és nem véletlenül ismételgeti Dárdai sem a hiányzó nemzetközi rutint.

Nálunk a jelenlegi legjobbak voltak a pályán. Ennyi jön ki belőlük: jó védekezés, emellett négyszer a kapu elé kerültünk. Ha ebből egy bemegy, rendben vagyunk, ha nem, akkor 0-0-t játszunk.

Nem kizárt, hogy Helsinkiben már nagyobb kockázatot vállalunk, de a románok ellen Budapesten biztosan, és az északírek ellen pláne. Ők a mi súlycsoportunk, bár Pintér Attilának a döntetlen sem jött össze ellenük.

Számolgassunk egy keveset

Valamennyi kör után nagy matekverseny kezdődik ebben a csoportban (aki még inkább belemélyedne, annak ezt az oldalt ajánljuk, a piros ceruzára kattintva lehet beírogatni az eredményeket).

Túl vagyunk az Európa-bajnoki selejtezők első felén, öt meccsen, amelyekből rögtön az első után kapitányt váltó Magyarország nyolc ponttal a pótselejtezőt jelentő harmadik helyen áll. A legjobb csoportharmadikok közt a másodikok vagyunk. Feltételezhető, hogy a görögök, akik most az utolsók, előrébb jutnak, és Feröer sodródik majd vissza ebbe a pozícióba, vagyis az ellenük szerzett pontok a végelszámolásnál kiesnek majd.

A magyar válogatott még öt meccset játszik:

• Helsinkiben, június 13-án – amikor ott még tart a bajnokság, tehát leeresztve nem lesz könnyű helytállni
• Budapesten, szeptember 4-én fogadja Romániát
• Belfastban három nappal később lesz jelenése
• Október 8-án Feröer jön Budapestre
• Athénban fejezi be Eb-selejtezős meccseit három nappal később

Az északírek pillanatnyilag másodikok, hozzájuk rajtunk kívül Románia és Görögország is ellátogat, ők pedig Helsinkibe és Feröerre mennek, tehát nem éppen kedvezőtlen a helyzetük.

De nekünk nyolc ponttal még a második helyre is van esélyünk, ehhez azonban a következő három meccsen öt pont kell, és még sok kedvező eredmény a többi pályán.

A finneket és az északíreket meg sem kell verni – két döntetlen viszont feltétlen kell –, de Romániát igen, miközben az eddig menetelő északíreknek nem szabad pontot szerezniük sem a románok, sem a görögök ellen, sőt, Helsinkiben sem lenne szabad nyerniük.

Akár még ez is benne van, de egyet rögzíthetünk: egy bravúrra mindenképpen szüksége van a magyar válogatottnak.

A 18 ponthoz nyerni kellene Helsinkiben, megverni a románokat itthon, és nem kikapni Belfastban. Ismerve jelenlegi erőnket, embert próbáló feladat már egy siker is.

Ha mindkét idegenbeli meccsen nyernénk, vagyis a finneket és az északíreket is legyőznénk, akkor a románok elleni döntetlen is üdvözítő. De ez is egy igen optimista forgatókönyv.

És akkor vegyünk egy pesszimista kimenetelt is. Döntetlen Finnországban és Belfastban, és a románok ellen is itthon, legyőzzük Feröert, de kikapunk Athénban, akkor még úgy is a csoport negyedik helyén találhatjuk magunkat, hogy hat pontot összeszedtünk.

De ez még olyan távoli, hiszen a finn meccsre is két és fél hónapot kell várni, és addig csak annyit tudunk, hogy akkor még Dárdai lesz a kapitány. Utána azonban már az sem biztos, hogy marad, hiszen ha a német élvonalbeli Hertha újra szeretné tárgyalni a szerződését, és ennek feltétele a berlini főállás lesz, akkor megint egy új fejezet kezdődik.

És akkor lehet, hogy még egy hibátlan védekezésnek is örülni fogunk.