![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Dárdainak 2 éves szerződést ajánl a Hertha
Két évre szóló és hat számjegyű összeget tartalmazó vezetőedzői szerződést ajánlhat a Hertha BSC Dárdai Pálnak, ha a csapatnak sikerül a bennmaradás a Bundesligában a megbízott trénerként dolgozó magyar szakember vezetésével – írta kedden a Bild és a BZ című német lap.
Dárdai még mindig az utánpótláscsapat edzőjeként áll szerződésben a berlini klubbal, és havonta nagyjából 10 ezer eurót keres – ezzel a legrosszabbul fizetett trénerek között van a Bundesligában –, a bérét azonban visszamenőlegesen korrigálják, ha sikerül bennmaradni az élvonalban. A prémium a hat számjegyű összegek középtáján helyezkedhet el, vagyis 500 ezer euró (150 millió forint) körül lehet, idézi az MTI.
![000 DV1978746](https://kep.cdn.index.hu/1/0/811/8119/81199/8119982_6037f7ed53db8eeb72e1273972b51fcb_wm.jpg)
Éves szinten hasonló összeget tartalmazhat az új, főállású vezetőedzői szerződés is, amelyet két évre kínál fel a klub, ha a Hertha BSC nem esik ki a Bundesliga első osztályából – írta a Bild és a BZ.
Dárdai – aki a magyar válogatott szövetségi kapitánya is – minderről azt mondta, hogy most nem a munkaviszonyról szóló megállapodás a legfontosabb, hanem a bennmaradás. „Ha jól végzem a munkámat, akkor magától is megjön majd a szerződés" – mondta a 39 éves szakember.
Dárdai a Hertha BSC történetének legtöbb bajnoki meccsen pályára lépett futballistája, és játékos-pályafutása befejezése után is a klubnál maradt. A vezetőedzői posztot február 5-én vette át, a legutóbbi öt meccsen három győzelem és két döntetlen a mérleg, a csapat 32 ponttal a 11. helyen áll a bajnokságban.
Pénteken Hannoverben lépnek pályára.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)