Azt Dárdai is hozta, amit beugróként egy vb-döntős

Február ötödikén az egyik legpatinásabb német futballklub, a Hertha BSC váratlan lépésre szánta el magát, a német bajnokságban még rutintalan magyar szövetségi kapitányt, Dárdai Pált nevezte ki vezetőedzőnek. Dárdai mérlege azóta: négy győzelem, két döntetlen és két vereség, a csapat pedig kiesőhelyről a 11. helyig kúszott a 18 csapatos bajnokságban.

A Herthának 32 pontja van, ez a pontszám az elmúlt hét évben csak egyszer volt kevés a bentmaradáshoz, vagyis jó eséllyel megőrzi élvonalbeli tagságát a berlini csapat, igaz, pénteken - a december közepe óta nyeretlen - Hannoverben újabb fontos meccsük jön, de már elmúlt közvetlen veszély és a győzelmi kényszer, amiben például március elején voltak.

Dárdai úgy számolt a válogatott meccs előtti szünetben, hogy ha még hét pontot gyűjt csapatával, akkor a bentmaradás biztosan összejön. A hétből a Paderborn elleni vasárnapi 2-0-s sikerrel már három meglett. A továbbiakban hazai pályán fogadják még a Kölnt, a Frankfurtot, igaz lesz majd egy megterhelő sorozatuk, amikor a Bayernhez és a Dortmundhoz mennek, eközben pedig a bronzéremért harcoló Mönchengladbachot fogadják, amelynek az a Lucien Favre az edzője, aki a magyar szakember egyik mentora is volt.

Dárdai rendre emlékeztet arra, nem dőlhetnek hátra, ha pedig már megvan a bentmaradás, akkor jöhetnek az újabb célok.

Arra utalt a legutóbbi interjúnkban, most kezdi átérezni és megérteni azt, miről beszélnek a beugró edzők, amikor a nehézségeik kerülnek szóba. Nem az ő keretük, nem a saját filozófiájuk mentén kell építkezzenek, és persze a konfliktusokat is megöröklik. Ennek ellenére sikeresnek kell lenniük, hiszen az ilyen beugró feladat sikeres megoldása egy ugródeszka a további feladatokhoz.

Jól rugaszkodott-e el Dárdai?

Azt néztük meg, Dárdai más, az idei és az előző szezonban, idény közben beugró edzőkhöz képest hogyan szerepelt. Nyolc bajnoki már irányadó lehet, már ismeri a viszonyokat, de a lélektani előny már elmúlt.

Az idén a legggyorsabban Hamburgban váltottak, Josef Zinnbauer már szeptemberben megkapta az irányítást, és rögtön a Bayern Münchent kellett fogadniuk. Gól nélküli meccs lett a vége.

Zinnbauernél is az első nyolc meccset vizsgáltuk, hogy az összkép reálisabb legyen. Bár nyilván így sem az, mert nem ugyanolyan erősségű, nem ugyanolyan formában lévő csapatokkal találkoznak, nem ugyanolyan erősségű a megörökölt keret, tehát csak a számokból lehet kiindulni.

• Zinnbauer (Hamburg): 2 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség
• Robert di Matteo (Schalke, október): 5 győzelem, 0 döntetlen, 3 vereség
• Viktor Skrypnyk (Werder, október vége): 4 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség
• Huub Stevens (Stuttgart, november vége): 2 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség
• Dárdai Pál (Hertha, február eleje): 4 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség
• Martin Schmidt (Mainz, február közepe): 2 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség (neki eddig csak hat meccse volt)

A felsorolásból kitűnik, hogy a Chelsea-vel BL-t nyerő Di Matteo bemutatkozása volt a legjobb, de mivel volt közte a BL-ben egy 5-0-s hazai vereség a Chelsea ellen, a szurkolók szimpátiáját nem sikerült maximálisan  elnyernie. Főleg azért, mert ugyan rendre telt ház van, de a Schalke az elmúlt években eljutott a BL-ig, most azonban 8 pontra van a negyedik, BL-selejtezőt jelentő helytől.

A jó indulás ellenére is inkább csalódás, amit a csapatból kihozott. 

Az ukrán Skrypnyk bemutatkozása hasonló volt Dárdaiéhoz. A Werder most már 10 pont előnyben van az osztályozóhoz képest úgy, hogy a tökutolsó helyről indultak.

A stuttgarti Stevensnek ugyanakkor három pont kellene ehhez a pozícióhoz, a Hamburg utoléréséhez, most ugyanis a Stuttgart az utolsó. Ráadásul ez a Hamburg már nem Zinnbauerrel igyekszik harcolni, azóta őt is menesztették, most Peter Knabelen múlik, hogy jövőre is első osztályú csapata lesz-e a városnak.

Az előző szezonban Stuttgartban és Hamburgban két edzőváltás volt, vagyis nem igazán meglepő, hogy ezek a klubok messze nem a múltjuk és a játékosanyaguknak megfelelően szerepelnek.

És akkor menjünk is vissza még egy szezont. 2013-ban a Stuttgart kezdte az edzőcseréket, Labbadiát kirúgták – Thomas Schneider sem bírta ki a szezon végéig -, mert a Rijeka kiverte őket az Európa Ligában.

Az akkori lista így fest:

• Thomas Schneider (Stuttgart, 2013, augusztus vége): 3 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség
• Bert van Marwijk (Hamburg, 2013, szeptember vége): 3 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség
• Gertjan Verbeek (Nürnberg, október vége): 0 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség
• Tayfun Korkut (Hannover, december vége): 3 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség
• Mirko Slomka (Hamburg, február közepe): 3 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség
• Huub Stevens (Stuttgart, március eleje): 3 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség.

Stevens miután elvégezte a feladatot, elhagyta a Stuttgartot, de mint láthattuk, idén vissza kellett jönnie, most azonban nagyon nem áll jól.

A hollandokat a vb-döntőbe (2010) vezető Bert van Marwijk gyengébben mutatkozott be, mint Dárdai az első nyolc meccsen, még szezon közben repült, és a helyére érkező Slomkának is távoznia kellett már azóta Hamburgból.

Dárdainak tehát nemcsak átmeneti stabilitást kell megszerveznie, hanem a hosszú távút is.

Ha a nyáron szerződést kap, már a saját embereivel kell felépítenie a csapat támadójátékát. Ha nyugalmat hozna, a táblázat első felében szerepelnének, akkor nem 44 ezer néző menne ki a 76 ezres Olimpiai Stadionba a meccsekre, mint a legutóbbi, a hétvégi fordulóban.

Dárdai a Hertha ifijeitől érkezett, így nála szinte senki se tudja jobban, hogy milyen erősek az utánpótlás csapatok, kiket lehetne és szeretne beépíteni, bár az U19-es Eb-döntőt góljával eldöntő Hany Mukhtart a Hertha elengedte a Benficához félmillió euróért.

Végignéztük más topbajnokságokban, hogyan mutatkoztak be az új edzők. Angliában januárig nem váltottak a tulajdonosok, utána felgyorsultak az események.

A mérlegük a következő:

• Alain Pardew (Crystal Palace, január eleje): 4 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség
• Tony Pulis (WBA, január eleje): 3 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség
• John Carver (Newcastle, január vége): 2 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség
• Chris Ramsey (QPR, február közepe): 2 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség
• Tim Sherwood (Aston Villa, február közepe): 2 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség

A Palace-nak és a WBA-nak bejött a váltás, szinte biztosan bentmaradnak, a QPR és a Villa azonban még nagy harcot fog vívni.

Spanyolországban is körbenéztünk.

• Miroslav Djukics (Cordoba, október vége): 2 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség
• Lucas Alcaraz (Levante, október vége): 2 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség
• David Moyes (Real Sociedad, november közepe): 2 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség
• Juan Ignacio Martinez (Almeria, december közepe): 4 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség
• Quique Sanchez Flores (Getafe, január eleje): 3 győzelem 0 döntetlen, 4 vereség

Djukics és Martinez átmeneti fellendülést hozott, de már egyikük sem ül a kispadon, mindkét klub kieső helyen van. Sanchez Flores pedig személyes okokkal indokolta, amiért hét meccs után felállt.

Dárdai pontjai azt mutatják tehát, hozta azt a szintet, amit elvártak tőle, még ha a Hertha jelentős kockázatot is vállalt vele. Amikor a klubigazgató előzőleg kalkulált, alighanem ennyivel elégedett is lett volna - reálisan többet nem várhatott el. A magyar edző beugrása nemzetközi szinten is értékelhető, és inkább átlag feletti, mint alatti. Ez pedig egy jegyzett bajnokságban több is, mint amit a magyar focitól manapság várhatunk.