Ami jó Xavinak, süllyesztő Dzsudzsáknak

Amikor Katarba érkeztem, és a vízum ellenőrzésekor megkérdezték tőlem, hogy mi járatban vagyok, kissé meglepődtek a válaszomon, hogy meccsre akarok menni. Természetesen Bölöni László csapatát választottam, kivált, miután láttam a régi főváros, az Al-Khor az El Jaishsal csap össze. Az El Jaish az ottani Honvéd, vagyis a katonacsapat, hét éve alapították, a pénz nem számít, az, ami tényleg sosem fogy el náluk.

A határőrtiszt a két csapatról hallott ugyan, de amikor a két egyébként neves edzőt is megemlítettem neki, még csak a felismerés csíráját sem láttam az arcán, őt valószínűleg teljesen hidegen hagyja az egész játék.

Így indult

Évtizedek óta bejáratott recept, hogy ha egy ország futballkultúrát szeretne kiépíteni, azzal kezdi, hogy központi akarattal nagy neveket igazol még nagyobb pénzért, akik helyben is népszerűsítik a játékot, egyáltalán megismertetik a játékkal az országot, másrészt a nemzetközi figyelmet is felkeltik.

És persze elengedhetetlen, hogy jó edzők is érkezzenek, akik csapatba tudják szervezni ezeket az általában már korosodó játékosokat a helyi fiatalokkal, és instrukciókat adjanak az utánpótlásneveléshez, hogy a nem túl jól szervezett bajnokságból, hogyan lehet egy prosperáló rendszert kiépíteni.

A későbbiekben aztán a helyi edzők tőlük tanulják el a a mesterfogásokat. Ezen az úton indult el annak idején Japán, az USA, a törökök, és Ciprus is. Japán 1998 óta nem hiányzott vb-ről, 2002-ben rendezte meg.

Most Katar van soron, és ők ezt annyira komolyan is gondolják, hogy a hírek szerint egy világbajnokságot is vettek maguknak. De egy kicsit még menjünk vissza a múltba.

2004-ben nagy szenzációt keltett, hogy az olasz gólkirály, az argentin Gabriel Batistuta Katarba szegődött levezetni. Ő lett az első világsztár, aki hosszabb időt az országban töltött, bár egy évvel korábban Romáriót is kölcsön kapta az Al-Sadd, de csak pár meccsre. A katari futballmegismertetési koncepcióban Batistutával egy időben szerepet vállalt aztán Pep Guardiola és a de Boer testvérek is, és ez a csomag az első évben tíz millió dollárba került. Azóta ennek sokszorosát tették bele a futballba. Látszólag feneketlen zsákot tömnek, mert 1993-ban 56. helyen voltak a világranglistán, most pedig nincsenek a százban.

Mivel Katarban valamennyi klub állami tulajdonban van, ezért nem volt nehéz összehangolni, hogy a klubok a közös célra áldozzanak.

Mint említettük, a katariak pénze már tíz éve is temérdek volt, így az a tény, hogy a helyi liga hosszú távon is hatalmas veszteséget termel majd, senkit nem izgatott. Aztán persze az az év volt a katari bajnokság legszínvonalasabb és legizgalmasabb szezonja is, mert később elmaradtak rendszeres nagy igazolások. Közülük Raúl 2012-es szerződése volt a legnagyobb, a spanyol csatár a Qatar Stars League-et választotta, nem véletlenül, hiszen a pénz után adózni sem kell, a lakás bérleti költségére, és rezsire sem kell költeni, és egy autót is adtak a sejkek. Ha már a költségeknél tartunk, megemlítjük, hogy tankolásra kell egyedül költeni, de mivel forintban is csak kétszámjegyű a benzinár, ez meglehetősen elviselhető teher. 

Az idei bombaigazolás a Barcelona középpályása, a 35 éves Xavi lehet, szintén az AL-Saddhoz, amely 10 millió eurót sem sajnál érte, amivel messze ő lenne a legkomolyabb játékos mostanában. (Bár kezdi lebeszélni magát róla, de meglehet, hogy a pénz lesz az úr.)

Xavi megszerzésében nyilván közrejátszik már a 2022-es világbajnokság közelsége is, noha egyelőre több nem derült ki arról, hogy rajta kívül kivel illetve kikkel tennék még vonzóbbá a ligát. Magyar vonatkozású rész, hogy Vörösbaranyi József, Dzsudzsák Balázs menedzsere megemlítette, hogy a Dinamo Moszkva magyar középpályása iránt is van érdeklődés Katarból. Dzsudzsáknak azonban Katar hatalmas visszaesés lenne, mindjárt el is mondjuk, hogy miért.

A katariak természetesen sokfelé puhatolóznak, ahogy európaiak a térség felé, mint például az Emírségekben kölcsönben játszó, a Chelsea-ben is megforduló szlovák Stoch.

Xavit nemcsak focizni hívják, hanem – a marketing, nagyköveti pozíció mellett - az elképesztő méretű és színvonalú Aspire akadémiának is át kellene adnia a tudását. Képtelenség persze átültetni azt, amit a világbajnok katalán a La Masián látott, de hasznos észrevételei lehetnek, tőle megtudhatják, a gyerekeknek mennyi időt kell labdával tölteniük, mire kell figyelni a kiválasztásnál, a képzésnél, a versenyeztetésnél.

A jelen bajai

A katari liga eddig nem tudott szakmailag megerősödni, a futballkultúra megteremtésének hétköznapi nehézségei gyorsan kiütköztek. Mint említettük, a helyi születésűek kevesen vannak, így nincs nagy merítési lehetőség. Előbb-utóbb pedig nekik kellene becsalogatniuk a nézőket.

A katari ifik általában tehetős szülők gyerekei, akiknek nem feltétlenül az minden vágyuk, hogy megküzdjenek a posztokért, és hogy folyamatos edzésekkel fejlesszék magukat, ezért hoztak külföldről tehetséges gyerekeket az akadémiára. Azt a szakembert, Pep Colomert is megszerezték, aki Messit felfedezte Argentínában.

Az akadémián nevelkedők továbbfejlődése és a versenyeztetés persze így sem egyszerű, de ez már a következő lépés. A nem kizárólag katari felmenőkkel rendelkezők olyan útlevet kapnak, amit le kell adniuk a hazatérésük után a reptéren, ez a sportútlevél szabálya.

De arra is van példa, hogy helyiek nélkül is lehet sikereket elérni. A kézilabda példája megmutatta, nem lehetetlen jó érzékkel kiválasztani, összevásárolni, majd honosítani sportolókat, de a futball összetettebb játék, mint a kézilabda. 

Míg a kézilabda specifikus, hiszen viszonylag magas embereket igényel, ezért még inkább rá vannak szorulva a külföldiekre, nem utolsósorban pedig egy könnyen hűthető csarnokban is lehet edzeni a 40 fokban, míg a futball már lényegesen körülményesebb, igaz, bármilyen területet hűteni tudnak Katarban.

Edzők nélkül

A szakmai munka rendbe tételére Jo Bonfrere volt a katariak első kiszemeltje. A holland 1996-ban Nigériával megnyerte az olimpiát, és egy évvel később már Katar volt az állomáshelye, hogy aztán egy évvel később odébb is álljon, mert rájött arra, hogy míg Nigériában a futball kitörési pont, Katarban azonban szinte minden feltétel hiányzik a fejlődéshez.

Azóta folyamatosan változnak a kapitányok, akik közül Bruno Metsu bírta a legtovább, három évig. Metsu Szenegállal 2002-ben volt sikeres, tavaly meghalt. Aztán Sabri Lamouchit hozták edzőnek, aki így önmagában izgalmasnak ígérkezett, hiszen egy BEK-győztes játékos egy sokszoros válogatott, aki a világbajnoki francia bő keretben még benne volt 1998-ban, de az utolsó szűkítésnél kimaradt. Lamouchi Katarban vezetett le, ismerte a helyi viszonyokat, majd Elefántcsontpartot vezette a tavalyi vb-n. Onnan tért vissza Katarba.

Amit a két csapat meccsén láttam, arról nem sok mindent lehet elmondani, sőt az első félidőről jobb nem is beszélni, de a másodikban lényegesen jobb volt a színvonal, még komoly ziccerek is adódtak. Egy fokkal még élvezhetőbb is volt, mint egy hazai bajnoki meccs köszönhetően a kiöregedőfélben lévő braziloknak. 

Hogy miképpen látta ezt a meccset Bölöni:

Kevéssel talán többet is kicsavarhattunk volna ebből a meccsből, de ha meg jobban csavarunk, a rúgó akár el is pattanhatott volna. De az ember mindig jobbra törekszik. Három perccel a vége előtt, ha eltalálja a labdát a játékosom, és nem elbotlik benne az ötösön belül, akkor talán minden más.

Egy meccsből persze nem szerencsés kiindulni, de feltehető, hogy a többin is ilyen lehet a színvonal, pedig Michael Laudrupot is megnyerték maguknak, aki az angol élvonalbeli Swansea-nál dolgozott.

A magyar és a katari futball rokonsága szembetűnő: stadion van, néző nincs – talán százan ha voltak Al-Khorban, ők szervezetten szurkoltak 90 percen át -, a tempó nem élvezetes.

Ami szembetűnő különbség mégis, hogy míg Magyarországon a VIP-szektor többnyire tele van politikusokkal és oligarchákkal, akik ott beszélik meg ügyes-bajos dolgaikat, Katarban a sejkek helye részben üres, nyilván máshol is meg tudják beszélni a dolgaikat.

„Nehéz ebben a ligában játszani. Ahogy leteszi bárki a lábát a dohai reptérre, már értéktelenebb játékos lesz, pedig még csak bele sem rúgott a labdába. Ahogy látta, milyenek a társak, és szembesül vele, igen nehezen tarthatók érdemben edzések, mert általában sokan hiányoznak. Érdemi gyakorlás híján marad a meccs közbeni improvizáció, de egy jó játékos gondolatait nem értik, a passzai ugyan jók, de nem tudnak mit kezdeni vele a társak. Előfordulhat, hogy ezért nem törekszik a jóra. Óhatatlanul visszaesik a teljesítménye, és mivel szurkoló sincs, aki előre hajtaná, fokozatosan szürkül. Aki itt játszik egy vagy két évet, már nem az a játékos, mint mikor megérkezett” – mondta Bölöni.

A tervek ugyanakkor ambiciózusak, nem szeretnének csak a túlélésre játszani. A katari sejk például megvásárolta a belga Eupent, ahova a katari Aspire akadémiáról a legtehetségesebbek mennek. Olyanok is, akiknek az országhoz amúgy semmi közük.

A belga másodosztály nem rossz gyakoroló terep, pláne, ha az Eupen feljut, de a futballban ennek ellenére mégsem valószínű, hogy lesz katari csoda 2022-re. A fejlődéshez egymásra épülő korosztályos válogatottak kellenének, ahonnan egy-két jó játékost ki lehet emelni. 

Katarnak 2022-re egy olyan válogatottat kellene felépítenie, amely arra is képes, hogy legalább egy meccset megnyerjen. De Katar még sohasem szerepelt vb-n, ezért már egy döntetlen is óriási eredmény lenne.

A legutóbbi selejtezőben Katar Bahreinnel volt nagy versenyben akkor egy brazil kapitánnyal, az első selejtező körben továbblépett, egy ponttal lenyomták a szomszédos országot. A következő kanyarban is hét pontot összekapartak, de a harmadik üzbégektől héttől lemaradtak, így nem volt esélyük a továbbjutásra. Így is sikerült megteremteni azt, hogy a kontinens 10 legjobbja közé sorolták az országot, és tavaly az Öböl-Kupát nyerték, ami történelmi siker volt, mert veretlenül nyertek.

Fellendülésről azonban azért is korai lenne beszélni, mert az idei Ázsia Kupából nulla ponttal kizuhantak, mindhárom csoportellenfelüktől kikaptak, vagyis az Emírségektől, Irántól és Bahreintől is. Az algériai Djamel Belmadi ettől a helyén maradhatott. 

Mivel a vb hét év múlva lesz, már kellene látni olyan játékost a mostani csapatban, aki akkor majd pályára léphet. Az U20-as vb-n, ahol szerepelnek a magyarok is, Katar önerőből jutott ki.

„Álmodoznak azért, persze. Szeretnék, ha minél jobb lenne a válogatott, de akik benne dolgozunk, talán mindennél jobban tudjuk, mennyire nehéz. A szerződésem lejár a nyáron, majd meglátjuk, számítanak-e rám ebben a küldetésben. 62 éves vagyok, a Real Madridnak nyilván ingyen is lennék az edzője, és tudok még tíz ilyen BL-csapatot. Ők ellenben engem nem keresnek. A nyáron meglátjuk, mi lesz a sorsom.”