Robben-dráma: rásérült, bukhatja a Barca-meccseket

2015.04.28. 22:59

Öt hét után tért vissza sérüléséből kedd este, a BVB elleni Német Kupa-elődöntőn Arjen Robben, de mindössze 15 perc után újra le kellett cserélni. A 68.-ban Thiago Alcantarát mintha sérülés miatt hívta volna le Pep Guardiola vezetőedző, a holland váltotta, ám a 83.-ban már Mario Götze ment be Robben helyett, aki Hummelsszel csúszhatott össze.

A jobbszélső sántikálva jött le, arca eltorzult, amikor jobb lábára nehezkedett. Kisidőre megállt az öltözői lejáró előtt, kezébe temette az arcát, úgy tűnt, komoly a baj. Leginkább azért, mert egy hét múlva a Bayern a Barcelonához utazik BL-elődöntőre, egy héttel később pedig máris jön a visszavágó.

A gesztusai alapján Robben mintha beletörődött volna, ki kell hagynia azokat. Egyelőre biztosat még nem tudni.

Guardiola orvosi stábja a Porto elleni 1-3 után lemondott, az edző őket okolta a kudarcért. A visszavágón viszont a Bayern 6-1-re nyert, emiatt játszhat a Barcával.

A Bayern-Dortmund 1-1-re állt, amikor Robben lejött. Lewandowski 30. percben szerzett gólját Aubameyang egyenlítette ki a 75.-ben, így jöhetett a hosszabbítás, majd a 11-esek. Egészen hihetetlen módon a Bayern négyből négyet kihagyott úgy, hogy a dortmundi kapus csak egyet védett. A BVB háromból kettőt értékesített, és döntőbe került.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Biztosítás