
Kirakták német klubjából a Cavani fenekébe nyúlkáló chileit
Sportszerűtlen viselkedéséért átadólistára tette a chilei Gonzalo Jarát a német élvonalban szereplő Mainz. A Chilében zajló Copa América negyeddöntőjében csütörtökön találkozott a házigazda és a címvédő Uruguay.
A 63. percben Jara előbb az ellenfél csatárának, Edinson Cavaninak belenyúlt a fenekébe, majd a döbbent uruguayi legyintése után arcához kapott, és elterült. Cavanit a játékvezető második sárga lappal kiállította, az emberelőnybe került chilei együttes pedig Mauricio Isla 80. percben szerzett góljával kiharcolta az elődöntőbe jutást.
Christian Heidel, a klub menedzsere a Bild című német lapnak elmondta, nemcsak a provokáló mozdulat miatt döntött úgy, amennyiben ajánlat érkezik Jaráért, a védő távozhat.
Ami utána történt, az keserít el igazán. Ha valamit nem tudok elviselni, az a színészkedés
- fejtette ki Heidel, s hozzátette, a klub nem tűri a hasonló eseteket.
Jara tavaly nyáron a Nottingham Forrestből érkezett a Mainzhoz, még egy évig él szerződése a bajnoki idényt a 11. helyen zárt klubbal. (MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobbja
Liverpooli belharc is dúl az elismerésért.
45 perce
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin
Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.
41 perce
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Címlapon
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve
Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.
18 perce
- Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött
2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.
március 1., 15:36
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
tegnap, 14:38
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
tegnap, 13:25
- Címlapon
Donald Trump tárgyalóasztalhoz ülne Vlagyimir Putyinnal, a nukleáris fegyverekről egyeztetnének
59 perce
- Címlapon
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!
A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.
37 perce
- Címlapon
Erre senki sem számított, az énekes visszalépett, nem indul az Eurovíziós Dalfesztiválon
Mindent köszön, de így döntött.
37 perce
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
tegnap, 09:18
- Címlapon
Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt
A gyerekek sokszor nincsenek is tisztában a bántalmazás fogalmával.
40 perce