Máté, Mirella
5 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Felfokozott hangulatban egyszer nyertünk

2015.09.04. 09:01
A Dárdai Pállal megszerzett 11 pont jó alapot adott az újabb futball-lázhoz. Ő már nem kapitány, a várakozás ettől még az egekben. Talán most jól hat a játékosokra, a kapitányra.

Dzsudzsák Balázs helyesen azt mondta a magyar-román előtt, hogy nem ezen a péntek esti meccsen dől el a sorsunk.

Bár egy győzelemmel pontszámban beérjük a románokat, és három fordulóval a vége előtt jelentősen növekednek a részvételi esélyeink a 2016-os Európa-bajnoki selejtezőn.

  • Most, négy fordulóval a vége előtt ez a sorrend:
  • 1. Románia 14 pont (7-1)
  • 2. Észak-Írország (8-4) 13 pont
  • 3. Magyarország (5-3) 11 pont
  • 4. Feröer 6
  • 5. Finnország 4
  • 6. Görögország 2.

Na, de hányszor hallhattuk már ezt! Miközben játékosaink ugyanúgy egyre kijjebb szorultak a topligákból, a kupacsapatok sorra megalázó vereségeket szenvedtek, és a korosztályos csapatok is alig-alig jutottak ki a nemzetközi tornákra.

1986 és az utolsó vb-részvétel óta először az 1992-es Eb-selejtezőn volt nagy sansz a magyar futball feltámadására, de akkor az olaszok elleni döntetlen (1-1, Diszt László fejese) és Ciprus oda-vissza legyőzése után jöttek a szovjetek. (És még közben volt egy Spanyolországban elért 4-2 is barátságos meccsen.)

44 ezer néző várta, hogy mindenért elszámoljunk 1991. április közepén, a 0-6-ért is vissza lehetett vágni. Mihajlicsenko azonban a 30. percben lerendezte a meccset. Kiprich vállal találta el a labdát egy fontos helyzetben, és nem nyertünk. Moszkvában 2-2, a szovjetek az olaszokat megelőzve még így is kijutottak az akkor nyolccsapatos Eb-re.

Az 1994-es vb-selejtezőben az Izland elleni vereséggel nyitottunk, és bármennyire is megdöbbentő, Luxemburg kinti legyőzése, valamint egy gól nélküli athéni meccs után még 20 ezer néző bízott a Népstadionban, hogy a görögök legyőzésével elindulhatunk felfelé, és minden megváltozhat. Aposztolákisz a 70. percben egy tizenegyessel vetett véget végleg az álmodozásnak.

1998-ban odaverekedtük magunkat a pótselejtezőre a finnek felejthetetlen és felülmúlhatatlan öngóljával. Némileg meglepő, hogy az utolsó előtti hazai fordulóban mindössze 8 ezren voltak kint az Üllői úton Azerbajdzsán ellen (3-1). A szerbek ellen persze minden jegy elfogyott, a vége 1-7.

A következő két selejtezőben esélyünk sem volt, míg a 2004-es Eb-re akár ki is juthattunk volna.

Már csak két forduló volt hátra, egy lettországi győzelem pótselejtezőt ért. Egy rigai döntetlen, valamint a lengyelek hazai legyőzése is garantálta volna a második helyet a svédek mögött. (A pótselejtező persze még hátra volt.)

Aztán jött Verpakovskis, 3-1 lett oda, a lengyelek ellen is kikaptunk hazai pályán, és máris a csoport negyedik helyén találtuk magunkat Gellei Imrével.

A 2010-es vb-részvételre is volt esélyünk az utolsó 4 meccs előtt. A svédek jöttek, az utolsó pillanatban egy kabarészerű góllal nyertek (1-2), Tímár Krisztián nevét ekkor ismerte és jegyezte meg mindenki itthon. 40 ezren láthatták ezt a meccset a helyszínen, ahogy a pár nap múlva érkező portugálok ellen is ennyien voltak kint. A csoport harmadik helyére futottunk be végül.

Egervárival is képben volt az utolsó meccsekig, valós esélyig jutni azonban nem sikerült, inkább csak virtuális volt, és csak a szakma szeretett volna komolyabban bízni benne, mintsem a szurkolók vagy a reálisan gondolkodók. Ettől még a svédek 2-1-es, utolsó perces legyőzésekor 23 ezren voltak kint a Puskás Stadionban 2011-ben, majdnem minden jegyet eladtak.

Ez volt ugyanakkor az egyetlen meccs, amelyet nagy érdeklődés mellett, a sorozat vége felé – vagyis amikor már minden mozdulatnak tétje van – nyertünk. A hollandok csoportelsőként kijutottak, a svédek mentek pótselejtezőre, ők pedig onnan biztosították a helyüket a 2012-es Eb-n.