16:00, December 05.
Japán 0
Horvátország 0
al-Dzsanúb Stadion Nyolcaddöntő
20:00, December 05.
Brazília 0
Koreai Köztársaság 0

Dühöngő bikaként estünk a románoknak, de a bika nem lő gólt

2015.09.04. 23:31 Módosítva: 2015.09.05. 10:37

A nap száma nekünk a 34-es, ugyanis 1981 óta nem győzött magyar futballcsapat Románia ellen, és hogy már jó előre lelőjem a poént, most sem sikerült, így újabb éveket várhatunk megint, hogy legyőzzük tétmeccsen őket. Az Eb-selejtezőben, az F csoportban 0-0-át játszottunk velük.

Bernd Storck szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzése végül is nem sikerült rettenetesre, és hiába gyalázta a német szakvezetőt a futballistából jobbikos politikussá avanzsáló Urbán Flórián a Facebookon, nincs okunk valamiféle elszalasztott győzelmet számon kérni rajta.

Román szurkolók verekedtek egymással

A mérkőzés elején a román szurkolók egymással verekedtek, itt van Milán felvétele róla. És hogy a szurkolóknál maradjunk, a román Himnuszt meg a magyarok kifütyülték.

Sőt, két csatárral, a végére hárommal, kifejezetten agresszív magyar csapatot láthattunk, amely bár az elmúlt évekhez képest jóval gyengébb, de a világranglistán 7. román válogatottat próbálta elkapni. 

Román szabadrúgással kezdődött a mérkőzés, Keserü 30 méterről próbálta bevenni a kaput, de fölé durrantott, majd Dzsudzsák következett, a jobb oldalról cselesen nem beadta, hanem megpróbálta becsavarni, de az meg mellé ment. Az első igazi kapuralövés a 21. percben történt, egy védelmi hiba után a román Keserü 17 méterről lőtt laposan, de Király Gábor elvetődve védett. Ismerjük, az ő rutinjával tudja úgy kivitelezni a mozgását, hogy nagy védésnek tűnjön, de azért ez egy elég gyatra kísérlet volt. 

Láthattuk, hogy mindenki feszült, a magyar játékosok mintha kompenzálni akarták volna a két évvel ezelőtti gyáva bukaresti kudarcot, kicsit túl is tolták, ezért az első csere már a 24. percben megesett, Juhász egy belépő után a combján sérült, Guzmics váltotta.

A magyaroknál az első veszélyes helyzetet Nikolics mutatta be, szépen kiugratta Leandro, ő pedig a 16-oson belülről szélről próbálta kilőni a rövid felsőt. A félidő második részére a magyar csapat a román fölé kerekedett, de tényleg, egészen szép támadásokat láthattunk, egyszer Dzsudzsák cselezett befelé, mire jól felvágták. Szabadrúgás következett, de az még veszélytelennek bizonyult, nem úgy egy perccel később a legnagyobb magyar helyzet: Szalai Ádám régen látott aktivitással vetette magát egy labdára és egy pattanás után 25 méterről lőtt a hosszú felé, Tătăruşanu védett nagyot. Ez lett volna az a pillanat, amikor elvártuk volna a szerencsét. Nem jött be.

Második félidő

A második félidő megint román rohamokkal indult, mit mondjunk, amennyi technikai hibát láttunk mind a két csapattól, az egy egész NB I.-es fordulónak becsületére válna. Sebaj, a játékosok a frusztrációjukat egyre inkább egymáson élték ki, Szalai Ádám például csaknem az összes román játékost megfenyegette, majd Leandro rúgta fel a magyar kaputól 17 méterre a román támadót, szerencsére Keserü fölé lőtt.

Magyarország vs Románia 0:0 - összefoglaló

A magyar részről Stieber próbálkozott a hosszúba lőni laposan, az övénél valamivel veszélyesebb volt Torje, aki szintén a hosszúba lőtt laposan, de Király nagyot védett. A meccs végére a német Brych kiosztott három-három sárga lapot, panaszunk nem lehet rá.

Eb-selejtező, F csoport, 7. forduló:

  • Magyarország-Románia 0-0

Groupama Aréna, 22 060 néző, v.: Felix Byrch (német)

sárga lap: Tőzsér (48.), Szalai (62.), Leandro (67.), illetve Popa (21.), Chriches (50.), Keserü (62.), Chipciu (73.)

Magyarország: Király Gábor -  Fiola Attila, Juhász Roland (Guzmics Richárd, 25.), Kádár Tamás, Leandro de Almeida - Stieber Zoltán (Priskin Tamás, 88.), Elek Ákos, Tőzsér Dániel, Dzsudzsák Balázs - Nikolics Nemanja (Németh Krisztián, 70.), Szalai Ádám

Románia: Ciprian Tatarusanu - Paul Papp, Dragos Grigore, Vlad Chriches, Razvan Rat - Andrei Prepelita, Ovidiu Hoban - Adrian Popa (Alexandru Chipciu, 68.), Lucian Sanmartean (Constantin Budescu, 78.), Gabriel Torje (Alexandru Maxim, 90.) - Claudiu Keserü

A döntetlennel 12 pontosak vagyunk, míg Románia 15 ponttal második, ugyanis az északírek legyőzték Feröert és csoportelsők lettek. Hétfőn ellenük játszunk Belfastban, fontos lenne a győzelem.

További eredmények:

  • GeorgiaSkócia 1-0
  • NémetországLengyelország 3-1
  • Gibraltar  Írország 0-4
  • FeröerÉszak-Írország 1-3
  • Görögország–Finnország 0-1
  • DániaAlbánia 0-0
  • Szerbia  Örményország 2-0

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta: ahogyan előre sejtették, nagyon nehéz mérkőzés volt. 

Sérültjeink voltak, nehéz volt a felkészülés, ennek tükrében elégedett vagyok a döntetlennel. Persze szerettünk volna győzni, ahogyan a szurkolók is láthatták, a végén pályára küldtem egy harmadik csatárt is. Hozzá kell tenni, hogy Király Gábor nagyszerűen védett.

Anghel Iordanescu, a román válogatott szövetségi kapitánya szerint csapat jól játszott. 

Főleg a mérkőzés első felében többet birtokoltuk a labdát, nyomás alatt tartottuk ellenfelünket. A második félidő már jóval kiegyensúlyozottabb volt. Támadószellemben szerettünk volna futballozni, de nem tudtunk nagy helyzetet kidolgozni. Szerettük volna megszerezni a három pontot.



  • Tippek
  • Hírek