Spanyolországban lesz fociedző az elgáncsolt szír menekült
Spanyolországban, Getafe városában lesz fociedző az a szír menekült, akit az N1TV operatőre, László Petra gáncsolt el, miközben fiával a karjában szaladt a rendőrök elől Röszkénél – jelentette be a Madridtól délre található kisváros polgármestere szerdán.
"Ez egy újabb lépés, amellyel Getafe városa kimutathatja szolidaritását" – idéti az MTI Sara Hernándezt, aki elmondta, hogy a férfit és családját egy berendezett lakás várja, továbbá nem menekültstátuszt kap, hanem munkaszerződést, így mint külföldi munkavállaló kaphatja meg a tartózkodási engedélyt.
Az 52 éves Osama Abdel-Muhsen Alghadabot, aki hazájában tornatanári felügyelő és edző volt az Al Fituwa Football Clubnál, a spanyol futballedzői oktatási központ (CENAFE) alkalmazza majd. A férfi felkutatásának ötlete is tőlük származik. Egy arabul jól beszélő diákjukat küldték Münchenbe, akinek pedig egy újságíró segített.
Miguel Ángel Galán, a központ elnöke szerint az ajánlatot örömmel és azonnal elfogadta a szír férfi, csak azt kérte, segítsenek neki abban, hogy Törökországban tartózkodó felesége és másik két gyereke is Spanyolországba utazhasson. Az elképzelések szerint az edző a későbbiekben a Getafe C.F. nevű csapatnál fog dolgozni.