
Kivégezték a Barcelonát Vigóban: 1-4
További Futball cikkek
- Folytatódnak a zöld-fehér menetelések az NB I-ben, a Fradi bánhatja
- Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
- Gulácsi Péter lehúzta a rolót, bravúrral járult a lipcsei pontszerzéshez
- Arne Slot elmagyarázta, miért cserélte le a szünetben Szoboszlai Dominikot
- Szoboszlai Dominikon is meglátszott a fáradtság a Liverpool bajnokiján
Hatodik meccsén 12. és 13. gólját kapta a szezonban Marc-André Ter-Stegen, a Barca német kapusa a szerda esti bajnokin, Vigóban. Múlt héten Rómában félpályáról kapott gólt, vasárnap szöglet után, mert a labda mellé ütött. Most a Celta ellen is benne volt Nolito góljában, bár tényleg annyira gyönyörűen csavart a volt Barca-támadó, hogy nehéz csak Ter-Stegen nyakába varrni.
A 28 éves szélső balösszekötőből, jobbal csavart a bal felső sarokba, a kapus csak beleütni tudott a labdába.
Pár perc múlva újra Nolitótól indult minden, leszerelte Piquét, a négy meccs eltiltás után visszatérő középhátvédet, indította Iago Aspast, aki higgadtan és pimaszul a földről emelte át a kimozduló Ter-Stegent.
A Barca félóra után így 0-2-re állt, szünetre is ez maradt az állás.
Messi a szünet után ziccerben kapufát rúgott, a bajnok teljesen kitámadott, így Aspas újra lekontrázta őket. Nolito indította újra, saját térfeléről lódult meg, Alvest iszonyatosan beesernyőzte, végignyargalt a pályán, és Ter-Stegen mellett a jobb alsóba helyezett. 0-3.
A meccs vélhetően eldőlt, Luis Enrique cserélt, Sergi Roberto helyére Munir jött be. Nem tudni, Rakitic miért nem kezdett S. Roberto helyett, és miért ült a padon a 65.-ig, és akkor miért Busquets helyére jött be - vélhetően az edző feladta a meccset, a Barcelona szombaton újra játszik, igaz, az újonc Las Palmasszal.
A játékosok viszont nem adták föl, Messi a 80.-ban indította Neymart, aki levette, és berúgta a szépítő gólt.
Egy percre rá Munir került óriási ziccerbe, de gyatrán mellészenvedte a labdát. A fordulásból jött a negyedik hazai gól, Piqué elvétette a középre tett labdát, a csere John Guidetti köszönte, és bevágta. 4-1 a 83.-ban, ennyi a vége is.
A Real Madrid nyert Bilbaóban 2-1-re, és befogta a Celtát, mindketten 13 pontosak, a Madrid vezeti a bajnokságot jobb gólkülönbséggel.
Jan José hihetetlen hibája után Benzema szerzett vezetést, a bilbaós konkrétan gólpasszt adott a hazaadással.
A szünet után a Bilbao keményen ment előre, és meg is lett az eredménye, Merino a 68.-ban remek csukafejessel egyenlített.
A klasszikus kiscsapatok hibáját követte el viszont az Athletic, a gólja után azonnal visszaállt, és Benzema közelről helyezte be a második vendéggólt, alig 3 perc múlva.
A ligában a Realnak és a Celtának 13-13, a Barcának és az Atletico Madridnak 12-12 pontja van.
Primera División, 5. forduló:
Athletic Bilbao-Real Madrid 1-2 (0-1)
Celta Vigo-Barcelona 4-1 (2-0)
Levante-Eibar 2-2 (0-1)
Rayo Vallecano-Sporting Gijón 2-1 (1-0)
Las Palmas-Sevilla 22.00
Málaga-Villarreal 22.00
kedden játszották:
Granada-Real Sociedad 0-3 (0-2)
Atlético Madrid-Getafe 2-0 (1-0)
Espanyol-Valencia 1-0 (1-0)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja
„Erre korábban nem számíthattam.”
március 3., 10:43
- Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt
Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.
március 3., 14:48
- Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága
Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.
március 3., 19:25
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk
A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.
március 2., 20:26
- Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
március 3., 20:13
- Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa
Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.
március 2., 20:13
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége
„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.
március 3., 20:51
- Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
március 2., 20:19
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros
Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.
március 2., 15:04
- Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója
A pénzt jótékonysági célokra fordítják.
március 2., 16:26
- Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban
Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.
március 2., 19:12
- Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata
Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.
március 2., 16:16
- Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus
A miniszterelnök nem kapott számlát.
tegnap, 18:15
- Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha
A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.
március 2., 17:40
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40