![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
További Futball cikkek
-
Attól a csapattól igazolt védőt a Ferencváros, amely kiejtette a Bajnokok Ligájából
- Az angol harmadosztályba vezethet a magyar válogatott középpályásának útja
- A Real Madrid edzője és két kulcsjátékosa is csúcstartó lett a Szuperkupa-győzelem után
- Új időszámítás kezdődik Kispesten, tulajdonosváltás a Budapest Honvédnál
- Akár politikai okok is állhatnak Lamine Yamal apjának megkéselése mögött
A The Sun és az ESPN is úgy tudja, José Mourinhóval már felvette a kapcsolatot a Manchester United, hogy ő legyen Louis van Gaal utódja a csapat kispadján. A holland edzővel hat meccse nem nyer a ManU, utóbbi három találkozóját el is veszítette, kiesett a Bajnokok Ligájából is.
![Jose Mourinho](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1067/10675/106752/10675207_c35d8cd6b1dfb94c12ba41024fb3d15a_wm.jpg)
A Guardian is megerősítette, a Unitednél Mourinhón gondolkoznak, de tartanak a portugál balhéitól. Bulvárlapok szerint viszont már meg is állapodtak, Mourinhónak négy-ötéves szerződést adnak, olyan feltételekkel, amit Van Gaal kapott, vagyis nagyjából feleannyit fog keresni, mint a Chelsea-nél, mintegy hatmillió fontot. De nem érdekli, mert álma, hogy a Manchester Unitedet edzhesse.
Ezzel szemben a SkySports futballszakértői állítják, a padot Ryan Giggs kapja meg, Van Gaal jelenlegi segítője, az egyesület egyik legnagyobb futballistája. Így is tervezték, csaképp a csere három helyett már másfél év után megtörténhet.
Greame Souness, a Liverpool korábbi klasszisa és Jan-Age Fjortoft, a Sheffield Wednesday és a Middlesbrough volt játékosa Giggsre szavaz, és egyetért velük Jamie Carragher vezető Sky-szakértő is.
Fjortoft konkrétan ki is twittelte:
Sok emberrel beszéltem, úgy tudom, Van Gaal megy, Giggs jön, és még karácsony előtt megtörténhet a váltás.
![Ryan Giggs](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1067/10675/106752/10675257_bcd27ed5149b1d92e4d1bf7d29ea8839_wm.jpg)
Van Gaal állítólag két meccs menekülőutat kapott, ha nem győz Stoke-ban 26-án, majd nem veri meg otthon a Chelsea-t 28-án, mennie kell. Azt már ő is elismerte, hogy a bizalom folyamatosan csökken a vezetők részéről vele szemben, és tart tőle, meneszthetik.
Persze úgy tervezte, ez 2017 nyarán történik meg.
Carragher - szintén Liverpool-legenda - szerint
Mourinho gyors kinevezése kétségbeesett döntés lenne,
amit leginkább az motiválhat, hogy Pep Guardiola a nagy ellenfél Manchester Cityhez tart: "úgy éreznék, hogy lemaradnak, ha nem Mourinhót hozzák".
![Van Gaal](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1067/10675/106752/10675295_8927974fc7e1bff6c9fe29caa240018d_wm.jpg)
Giggs 42 éves, tavaly nyáron vonult vissza a ManUnitedtől, amiben teljes karrierjét töltötte. A 2013-14-es szezon végén, David Moyes kirúgása után négy bajnokira már beugrott a padra, két meccset megnyert, egyet ikszelt, egyet elveszített.
A drukkerek támogatnák, viszont a MU mostani helyzetében, mivel két és fél éve szenvednek, nem nyertek semmit, nincsenek ott a BL-ben sem, és a csapat játéka csapnivaló, már Mourinhónak és a várt gyors sikereinek is lennének pártolói a szurkolók között.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)