Vendel
6 °C
19 °C

Messi kihagyta a büntetőjét, megint Chile nyerte a Copa Américát

2016.06.27. 07:34

Chile megvédte címét, és ismét megnyerte a Copa Américát. Hétfő hajnalban 0-0-ás mérkőzés után tizenegyesek döntöttek New Jersey-ben, illetve az, hogy Argentína két 11-esét is kihagyta. Tavaly Chilében is ez a két csapat játszotta a döntőt, és akkor is büntetőkkel nyert a chilei csapat.

A 2016-os döntőben Argentína már a 23. percben emberelőnybe került, Diazt második sárgával leküldték a pályáról, de a félidő végén Rojonak is felmutatták a pirosat, így egyenlő lett a két csapat létszáma.

A büntetőknél az első párban a két ország legemblematikusabb játékosa állt a büntetőkhöz, Arturo Vidal majd Lionel Messi, és mind a ketten kihagyták. Vidal lövését Romero hárította, Messi pedig fölé lőtte a labdát (tavaly ők belőtték). Aztán Mascherano és Castillo, majd Agüero és Aránguiz is belőtték. Következtek a negyedik rúgók: Biglia kihagyta, míg Beausejour és Silva belőtte, így ismét Chile vitte haza a kupát.

Argentína 23 éve nem nyert nagy tornát, pedig most is nagyon a közelében volt.