
2020 után visszatérünk az egy-, vagy kétországos Eb-rendezésre
Európában csak néhány ország lenne képes megrendezni 2026-ban a 48 csapatos labdarúgó-világbajnokságot, ezt Aleksander Ceferin mondta, aki az UEFA elnöke.
Ő attól tart, hogy „nehéz lesz sok jelentkezőt találni, ahol tucatnyi alkalmas stadion áll rendelkezésre. Európában két, talán három ország jöhet szóba, több nem."

„Afrikában nincs ilyen, talán Kína, talán az Egyesült Államok és ennyi. A 48 nagyon magas szám" - tette hozzá.
És hogy miért beszélt ilyeneket az új UEFA-elnök? Mert az Európa-bajnokságok létszámemelésén felbuzdulva a FIFA januárban úgy döntött, hogy a vb-mezőnyt is 32-ről 48 csapatra emelik. Gianni Infantino FIFA-elnök egyben azt is elmondta, hogy örülne annak, ha több ország közösen rendezné a 2026-os világbajnokságot. A közös rendezésre eddig egyetlen példa volt a vb-k történetében, amikor 2002-ben Japánban és a Koreai Köztársaságban tartották az eseményt.
Ez is európai példából született, hiszen 2020-ban a kontinens 13 különböző országának nagyvárosaiban rendezik az Eb-t, például Budapesten, az akkorra felépülő Puskás stadionban. Sőt, olyan már korábban is volt, hogy két ország rendezzen: 2000-ben Hollandia és Belgium, 2008-ban Ausztria és Svájc, 2012-ben pedig Ukrajna és Lengyelország voltak a rendezők.
Ceferin szerint a 2020 egyszeri eset, ő azt szeretné, ha 2020 után ismét legfeljebb egyszerre két ország lenne a házigazda.

„A 2020-as rendezés nagy kihívás az UEFA számára, ezért a későbbiekben nem lesz ilyen, legalábbis amíg én vagyok az elnök" - jelentette ki.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.
március 3., 12:58
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
3 órája
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.
3 órája
- Címlapon
Pokoli taktikát vetett be Moszkva, Volodimir Zelenszkij a legkegyetlenebb orosz támadásról beszél
3 órája
- Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége
„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.
március 3., 20:51
- Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk
A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.
március 2., 20:26
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága
Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.
március 3., 19:25
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
március 2., 20:19
- Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa
Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.
március 2., 20:13
- Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
44 perce
- Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban
Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.
március 2., 19:12
- Címlapon
Vérfürdő Szíriában, Aszad bukása után bosszút állnak az alavitákon
Brutális erőszak tombol.
3 órája
- Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.
március 2., 17:34
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”
Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.
16 perce
- Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője
A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.
március 2., 15:19
- Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk
Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.
március 2., 15:38
- Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója
A pénzt jótékonysági célokra fordítják.
március 2., 16:26
- Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha
A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.
március 2., 17:40