Hogy lehet az év játékosa Angliában, aki sosem lő gólt?

A játékos, aki sosem áll meg, idén sem állt meg. Úgy szó szerint, mint a fejlődésben. N'Golo Kante, akiről szinte mindent leírtunk, amiért ezt a semmiből jött, csodálatos francia középpályást szeretni és tisztelni lehet, hétfőn begyűjtötte az angol élvonal talán legfontosabb egyéni elismerését: a profi játékosok szervezetének (PFA) szavazásán őt választották meg kollégái az év labdarúgójának.

Ezzel beigazolódott, amit sejteni lehetett, Kanténak idén is sikerült egy szinttel magasabbra emelnie a játékát. Ahogy tette azt minden korábbi szezonjában, amióta csak végre-valahára felfedezték (értsd a francia kilencedik ligából 20 évesen bekerült a francia harmadosztályú Boulogne tartalékcsapatába).

Kante az első francia játékos Henry 2004-es győzelme óta, aki megkapta ezt a díjat. És hogy miért előzte meg a szavazáson a második helyen végző csapattársát, Eden Hazardot, illetve a harmadiknak befutó Zlatan Ibrahimovicot (Manchester United)? Természetesen nem a góljai miatt, hiszen azokból összesen kettőt lőtt, bár az United ellen szerzett találat, eléggé ott volt:

N'Golo Kantét az teszi félelmetessé, ahogy uralja a középpályát. Nem csak védekezésben, de a modern futball talán legfontosabb játékelemében, a középpályás labdaszerzésben, és az azt követő gyors támadásépítésben, amikor ki lehet használni az ellenfél rendezetlenségét. Illetve ennek ellentétekor, a labdavesztést követő fázisban, amikor meg kell akadályozni, hogy a fellazult középpályán átfusson az ellenfél.

Kante ezekben a szituációkban egészen zseniális ösztönnel rendelkezik, hihetetlen gyorsan képes döntést hozni a kritikus helyzetben, már akkor tudja, hogy hol lesz a labda, amikor még az ellenfél játékosa is a következő lépésén gondolkozik. A megszerzett labdával pedig azonnal előrefelé építi a támadást, akár megindulással, akár egy gyors passzal. Mint például ezen a videón az Arsenal ellen. Érdemes megnézni, milyen villámgyorsan olvassa le kétszer is egy jeleneten belül, hogy mi következik.

Az extrákon túl pedig rettentően meggyőző statisztikákkal igazolja nélkülözhetetlenségét, és hasznosságát. Lehet, hogy nem lő gólt vagy ad gólpasszokat – erre aztán tényleg vannak elegen a bajnokságot vezető Chelsea-ben –, de szinte minden fontosabb területen ott van a legjobbak között, ezzel garantálva, hogy a támadóknak csak a gólszerzésre, a védőknek meg csak a takarításra legyen gondja. Olyan hasznos, hogy két játékosnak tűnik.

A második legtöbb szerelés fűződik a nevéhez a bajnokságban (110), és ha szerelni próbál, párharcait 66%-ban megnyeri.

Volt olyan meccs (a Liverpool elleni), ahol 14-szer szerelt sikeresen.

360,6 kilométert futott a meccseken, ez a harmadik legtöbb a ligában.

1 989 sikeres passz fűződik a nevéhez, ezzel ötödik a bajnokságban

Összességében 88,8 százalékos hatékonysággal passzol, de főleg az a meggyőző adat, hogy az ellenfél térfelén is 87,7 százalékban jó helyre teszi a labdát, ami a legalább 1 000 percet játszó játékosok között a negyedik legjobb statisztika az angol élvonalban.

Bár idén nyolc sárgát gyűjtött be, két év alatt még egyszer sem kapott piros lapot, ami védekező-középpályásként, az angol bajnokság tempóját ismerve különösen szép teljesítmény.

Emellett pedig szinte minden percet a pályán töltött eddig a Chelsea-ben a bajnokságban, leszámítva azt az egy meccset, amit a sárga lapjai miatt kihagyni kényszerült, illetve egyszer 11 perccel a vége előtt lecserélték.

Az idei szezonját látva már tényleg nehéz elképzelni, hogy hova tudna még továbbfejlődni jövőre. Esetleg ha elkezdené szórni a gólokat meg a gólpasszokat, ami azért elég valószínűtlen, de nála sosem lehet tudni.