
22 brazil mellé befért egy magyar, mi az?
További Futball cikkek
-
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik
- Hat meccset kapott a kapus, aki kungfumozdulattal rúgta agyon az ellenfelét
- Kisbabájával a karján majmozta az ellenfél játékosát a szurkoló
- Az UEFA után az MLSZ is megbüntette a Ferencvárost
- Varázslatos gólt vágott a jobb felsőbe a lengyel csapat támadója a Konferencialigában
Az idén a kazah Almati rendezi a futsal-BL négyes döntőjét, a Kairat a 2015-ben egyszer már megnyert címét szerette volna visszaszerezni. A helyszínen izgultuk végig az első meccset, miután pontveszteség nélkül, három győzelemmel bekerültek a legjobbak közé. Erre a sportágra azonban fokozottan igaz a mondás, egy hét különbséggel egészen más eredmények születhetnek.
A futsal Chelsea-jéhez igazolt a legjobb magyar
A a futsal-BL címvédőjéhez szerződött.
A legjobb magyar játékos,
ami azt jelezte: felvette a tempót.
A Kairat tehetős klub, előfordul, hogy ketten-hárman kimaradnak a keretből. Ettől még a brazil edző, Cacau leginkább a brazilokban bízik, és nem jellemző nála, hogy a benevezettek közül mindenki játszat. Nem is forgatta jól a csapatát, ez lett a veszte.

A magyar center és csapata hetek óta edzőtáborban készült a meccsre, egyben az egész döntőre, távol a várostól egy erdő közepén. A Final Fourt egyértelműen uralták a brazilok, a négy csapat 56 benevezhető játékosából húszan brazilok és még két edző is. Természetesen van köztük jó néhány honosított is, de a nevek árulkodók.
Ezért is nagy szó, hogy a magyar futsal legalább egy játékossal eljutott erre a szintre, és hogy a válogatott megjelent az előző Eb-n a románok utolsó másodperces legyőzésével. Dróth fejelte azt az emlékezetes gólt.
Magyar-románt az utolsó pillanatban euforikus nyerni
A futsalválogatott elképesztően jól időzített fejesgóllal jutott ki az Eb-re.
A portugál futsalmágus újra túltett Dróth gólján
Ricardinho duplán nevezhetne az Eb legszebb góljára. A portugálok így is kizúgtak.
De vissza a Kairathoz, és a 13-assal játszó Dróthhoz. Valamelyest ők voltak az esélyesebbek, bár a spanyolok is kilencszer játszottak ebben a sorozatban, és 2008-ban meg is nyerték, ráadásul a sportág egyik legjobbja, a portugál Ricardinho is őket erősíti, ő onnan lehet ismerős, hogy az Eurosporton külön válogatás volt a góljaiból, olyanokat csinál a labdával, ami elsőre lehetetlennek látszik.
A spanyolok kapufával kezdtek, erre nagy helyzettel válaszoltak a hazaiak, aztán megszereztek a vezetést. Cabreúva külsővel, a bal szélről lőtt, az egyik védőn megpattant a labda, de ez a 10 ezer tomboló néző örömét természetesen nem csillapította.
A második gólra is megvolt az esély, de nem úgy pattantak a labdát, hogy aztán Ricardinho hírnevéhez méltó gólt szerezhessen.
Élményszámba menő lövőcsel után került helyzetbe, és kegyetlenül a léc alá bombázott. A linken átható a meccs összefoglalója a Youtube-on, egy percnél pedig a csel és a gól.

Egy labdaszerzés utáni ellentámadást Igor fejezett be kíméletlen pontossággal, ezzel 2-1 lett Kairatnak, és a félidőre is ennyi maradt.
A fordulás után bekezdtek a spanyolok, kétszer is a szerencse mentette meg a kazahokat, Higiuta kapus kezébe pattant a labda. A név het méltóan a játékos mozgása, extravaganciája hasonlít a kolumbiai elődre, noha ő is brazil. Ricardinho büntetőjénél viszont már nem volt mázlija, a léc alá bombázta a portugál a labdát.
A 44. percben jött el Dróth pillanata, beállította őt a brazil szakvezető, miután a gól előtt Douglas hibázott és szabálytalankodott. Három perc múlva volt is egy szép lefordulása és lövése, de centikkel mellé ment.
1 perc 18 másodperccel a vége előtt egy szöglet után Ortiz a kapufára perdített, onnan azonban a gólvonal mögé ment a labda.
A Kairat pedig már nem tudott kiegyenlíteni, így Dróth nem játszhat első magyarként a BL-döntőben, de egy bronzzal vigasztalódhat, ahogy a csapata.
„A második félidőben nem tudtunk olyan tempóban játszani, kezdtek fáradni a legjobbjaink. Csuriban volt a kezem, fohászkodtam, hogy játsszak, mert érezni lehetett, a mester az alapcsapatában bízik. De így is háromszor pályára küldött. Nagy élmény lett volna ebben a fergeteges hangulatban döntőt játszani, kíváncsi lett volna, mire megyünk a Sporting a 12 hasonló képességű játékosával. Így most a spanyolok tesztelhetik őket. Nagyon jó része lenni ennek a körforgásnak, hogy ilyen játékosok közelében lehetek” - mondta az Indexnek a meccs végén.

Dróth volt az egyetlen a fináléban, aki nem az orosz, kazah, spanyol, olasz, portugál vonalhoz tartozott.
Inter FS - Kairat Almaty 3-2 (A döntőben a Sportinggal játszanak)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi
Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.
március 1., 17:47
- Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán
Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.
március 1., 18:04
- Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya
Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.
március 1., 17:12
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Sport
Marozsán Fábián megsérült, fel kellett adnia a meccsét Indian Wellsben
Egy rossz mozdulat után már el sem tudott indulni rendesen a labdákra.
tegnap, 22:08
- Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől
Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.
március 1., 19:16
- Sport
Négymillió fontért elkótyavetyélte az Arsenal, most Monacóban ontja a mesterhármasokat
Hét meccs, tíz gól, három tripla.
március 1., 19:17
- Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata
Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.
március 1., 17:50
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján
Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.
március 1., 19:59
- Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén
Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.
március 1., 20:24
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
tegnap, 08:30
- Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában
A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.
március 1., 17:00
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi
A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.
tegnap, 21:25
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
tegnap, 05:52
- Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”
Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.
tegnap, 20:23
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20
- Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá
Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.
tegnap, 17:39
- Címlapon
Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv
Lehet, hogy az Egyesült Államok értetlenkedése ver éket Washington és közel-keleti szövetségesei közé?
tegnap, 21:23
- Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt
A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.
március 1., 21:27
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
tegnap, 10:20
- Mindeközben
Aurelio szerint ha nem megy börtönbe, „a következő állomás a temető lett volna”
tegnap, 09:18
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
tegnap, 12:10