![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
![Muhari Eszter egyetlen mondata új megvilágításba helyezi Szilágyi Áron vereségét](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57492/574921/57492159_4252503_8ccf2af87b3ef3bb7c2b48045ef7ea6c_wm.jpg)
A Hertha BSC hatodik helyével az Európa Liga főtáblájára került, és mint Ingo Schiller a Kickernek elmondta, soha nem volt a klub történetében, hogy akkora büdzsével várják a következő szezont, mint most. 2010-ben terveztek utoljára hasonlóan magas bevétellel, akkor is az EL-ben szerepelt a csapat, de most még azon is túltesznek.
A 122,6 millió eurós költségvetéssel azonban még így is csak a Bundesliga középmezőnyébe tornázza fel magát a klub. Hogy mennyire teljesít felül a Hertha, arról ebben a cikkben írtunk.
Schiller megemlítette: a televíziós jogdíjakból 62 millió euróval számolnak.
Csak érzékeltetésül: amikor Dárdait kinevezték 2015. februárban, abban a szezonban 24,3 millió eurót kaptak. Azóta a fejlődés szembetűnő, és ebben igen komoly szerepe van a 41 éves magyar edzőnek.
Az UEFA is átutal majd 2,6 millió eurót csak azért, mert a főtáblán vannak, ahol a győzelem 360 ezer, a döntetlen 120 ezer eurót ér majd.
A jegybevétel is folyamatosan növekszik – 49500-as átlagot becsülnek a következő idényre -, és arról nem is beszélve, hogy a 24 éves amerikai védő, Johnny Brooksért kapott 20 millió euró ugyancsak klubrekord. Az eddigi csúcs nem érte el a 10 milliót, még Ramosért fizetett ennyit a Dortmund a berlinieknek pár éve.
Ez a transzfer már Bundesliga-szinten is értelmezhető, az örökranglistán a negyvenedik helyre került.
Hogy ebből az összegből kiket vásárol majd Dárdai, egyelőre még rejtély. Úgy hírlik, a holland válogatott védő, Karim Rekik átigazolása egyre közelebb van, és a Gladbach válogatott csatára, André Hahn is érkezhet.
A Hertha felkészülése a következő szezonra július elején indul.