Sötétségbe borult a felcsúti stadion, egy óráig állt a Videoton-Fradi
További Futball cikkek
- Egy hónapig nem volt csapata, most visszatér korábbi klubjához a magyar válogatott támadó
- A Barcelona legendája veheti át a Milan irányítását
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
Először a 62. percben szakadt félbe a vasárnap esti Videoton-Ferencváros magyar bajnoki 2-0-s állásnál, mert a felcsúti stadion világításának egy része lekapcsolt a viharban.
A bíró az öltözőbe küldte a csapatokat, a hivatalos indoklás szerint a villámlás miatt. A kényszerszünet nagyjából tíz percig tartott, és ezután folytatódott a futballmeccs, egészen addig, amíg jött az újabb meghibásodás, csak ezúttal már az összes reflektor kialudt, totál sötétségbe borult a felcsúti aréna.
A hangosbemondón eleinte azt közölték a szurkolókkal, hogy legalább 10-12 perces kényszerszünet várható, de nem jött vissza az áram, és egyre többen fütyültek. A játékosok mindenesetre egy idő után kijöttek melegíteni, aztán negyed óra után visszamentek.
Az M4 információi szerint elosztóhiba miatt nem volt fény, végül egyórásra nyúlt a kényszerszünet, de folytatni tudták a meccset. Ha nem sikerült volna helyreállítani a világítást, akkor az elejétől kellett volna újrajátszani a bajnokit.
A Videoton a stadionja felújítása miatt játssza hazai meccseit Felcsúton.
A mérkőzésről
A hétközi Európa Liga-kudarc után a Videoton Felcsúton fogadta a Ferencvárost az NB I. rangadóján: mindkét csapat veretlenül ment neki a mérkőzésnek.
A Vidinél a négygólos hazai égés után fogadkoztak, és aztán az első komolyabb lehetőségéből meg is szerezték a vezetést azután, hogy egy felívelt labdát Scsepovics tett vissza a második hullámban érkező Pátkainak, aki egyből kapura küldött egy lapos lövést. Dibusz csak belepiszkálni tudott, megvolt a Vidi-előny.
A vezető gól után vissza is vettek, a Ferencváros igyekezett támadni, a Videoton viszont veszélyes kontrákat vezetett. Volt még egy kis felháborodás a félidő felénél, amikor a vidis Lazovics csúnyán rácsúszott a Fradi-kapus Dibuszra az alapvonalnál, de megúszta egy sárgával.
A 31. percben már volt egy nagy helyzete a Ferencvárosnak, egy szöglet után Kovácsik előbb a gólvonalon védett, aztán a kipattanót Priskin közelről a lécre vágta. A félidő vége felé megint a Videoton volt az aktívabb, Lazovics kétszer is kapura lőtt, az egyik kicsivel fölé ment, a másikat Dibusz védte.
Rögtön a szünet után újabb gólt szerzett a fehérvári csapat. Szuljics beadására két Videoton-játékos is üresen érkezett a kapu elé, a labdát Scsepovics fejelte be a kapuba. A 2-0 után a Fradi-tábor már Thomas Doll ellen tüntetett, ahogy az előző meccsükön is. Kétgólos előnyben a Videoton átengedte a terepet a Fradinak, és Moutarinak meg is lett volna az esélye, hogy szépítsen, de gólhelyzetben ellőtte a labdát a kapu előtt.
Jött a tízperces kényszerszünet a villámlás és a meghibásodó reflektorok miatt, majd miután folytatódott a játék, rögtön jött egy Videoton-ziccer, Nego lapos védését védte Dibusz. Percekkel később megint Dibusznak kellett védenie, ezúttal Scsepovics próbálkozását, tényleg a Fradi-kapuson múlt, hogy nem nagyobb a különbség a csapatok között.
A második kényszerszünet egyórásra nyúlt, de sikerült folytatni a meccset, és volt még hátra húsz perc. A hosszú leállás ellenére jó volt a tempó, mindkét oldalon akadtak helyzetek, és végül a 83. percben dőlt el a meccs, amikor Stopira megszerezte a harmadik Videoton-gólt. Ez egy játékvezetői labda után történt, amire azért volt szükség, mert a fehérváriak kapusa lerúgta a pálya feletti pókkamerát, és onnan pattant vissza a labda.
A végén a Ferencvárosnak legalább a szépítés összejött: Priskin egy előrelőtt labdára startolt rá, harcos volt, majd kilőtte a hosszú alsót.
A végeredmény Videoton-Ferencváros 3-1.
J | Gy | D | V | Rg | Kg | Gk | P | ||
1 | Videoton | 6 | 4 | 2 | 0 | 12 | 5 | 7 | 14 |
2 | Budapest Honvéd | 7 | 4 | 2 | 1 | 13 | 9 | 4 | 14 |
3 | Diósgyőri VTK | 7 | 3 | 3 | 1 | 12 | 10 | 2 | 12 |
4 | Vasas FC | 7 | 3 | 1 | 3 | 8 | 9 | -1 | 10 |
5 | Ferencvárosi TC | 7 | 2 | 4 | 1 | 12 | 7 | 5 | 10 |
6 | Újpest FC | 7 | 2 | 4 | 1 | 10 | 9 | 1 | 10 |
7 | Debreceni VSC | 7 | 2 | 2 | 3 | 9 | 7 | 2 | 8 |
8 | Puskás Akadémia FC | 7 | 2 | 2 | 3 | 11 | 12 | -1 | 8 |
9 | Mezőkövesd Zsóry | 7 | 2 | 1 | 4 | 8 | 15 | -7 | 7 |
10 | Haladás FC | 7 | 2 | 0 | 5 | 5 | 15 | -10 | 6 |
11 | Paksi SE | 6 | 1 | 3 | 2 | 9 | 10 | -1 | 6 |
12 | Balmaz Kamilla Gyógyfürdő | 7 | 1 | 2 | 4 | 9 | 10 | -1 | 5 |