Fülöp, Evelin
15 °C
27 °C

A Barcelona ikonja kiosztotta korábbi klubját

2017.09.03. 07:46

A Barcelona korábbi világbajnok futballistája, Xavi a katari fővárosban adott interjút a Marcának. A 37 éves középpályás az al-Szadd kötelékében van, már két évet lehúzott, a következő szezon majd októberben indul.

Elöljáróban elmondta, hogy a teste már nem bírta volna a topbajnokságok iramát, de Katarban még jól érzi magát a pályán. Beszélt még a katari emberekről, a szerződtetésének körülményeiről, majd rátért a kényesebb témákra, hogyan látja a jelenlegi Barcelonát.

„Egy olyan csapat tagja lehettem, amihez fogható nincs. A futball most is jó, az átigazolások viszont lehetnének jobbak. Egy kicsit átaludta a vezetés az előző éveket, mert azt hitte, hogy még mindig a legjobb játékosok a klubnál vannak. Régebben ott is volt mindenki, de ez megváltozott. Messi, Iniesta, Piqué, Jordi Alba, Suarez és Busquets képességeit nem kell bemutatni, de a 11 játékos már nincs rendszerben. Olyanokat igazoltak, akik nem illenek bele, nem állnak készen rá.”

Nem nevesítette, kikre gondolt, de elég végiggondolni, mennyit játszott a török Arda Turan például, vagy Andre Gomes és azt milyen szinten.

A most 40 millió euróért - Kínából - érkező Paulinhóról azt gondolja, hogy fizikálisan erős, jó megoldásai vannak, játszott ellene a Konföderációs Kupán, és nagyszerűen követte őt valamint Iniestát, nem volt könnyű ellene semmit sem csinálniuk. Ha leigazolná a Real, senki sem kritizálná a klubot.

Az akadémiáról sem jönnek most olyan számban a játékosok, mint régebben, vagy ha éppen volt is valaki, Thiago például, akkor elment, mert nem kapott olyan jövőképet, amilyet szeretett volna. Az akadémiával szemben azonban nem szabad türelmetlennek lenni Xavi szerint.

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi Real Madrid mentálisan múlja-e felül a Barcelonát, úgy válaszolt, ha a Realnál nem mentek jól a dolgok, akkor a szurkolók, játékosok, az edzők és a sajtó összefogtak és összetartottak. A katalánoknál nem ez a helyzet, mindig kritizálták az elnököt az elmúlt hat évben, míg Pereznek nincs ellenzéke.

Nemcsak a játékosoknak, mindenki másnak is a legnehezebb a helyzete a Barcelonánál.

Úgy véli ugyanakkor, hogy megnyerheti a mostani nehézségek ellenére bajnokságot a Barca, csak sokkal nehezebb a dolga, mint a múltban. És ami a legfontosabb, türelemre van szükség.