Szilvia
5 °C
16 °C

A Betis a 94.-ben sokkolta le a Realt Madridban

2017.09.21. 00:11

73 tétmeccs óta mindig szerzett gólt a Real Madrid, a sorozat szerdán, a spanyol liga 5. fordulójában ért véget, amikor

a Real Betis Madridban győzött 1-0-ra.

Egészen elképesztő meccs volt, a Real az első pillanatoktól kezdve egykapuzott. Rengeteg helyzetük volt, de a játékuk nagyon sablonosnak látszott, csak a beívelések jöttek, igaz, abból percenként, volt hogy több is. Főleg a második félidőben, akkor már szinte megállás nélkül.

A volt Real-kapus, Adán viszont mindent fogott, a legnagyobbat a 75. percben, amikor Bale nagy sarkazásába tudott beleütni, majd a labda a kapufáról kifelé pattant.

Nem volt kreatív a Madrid, és ugyan Cristiano Ronaldo is visszatért ötmeccses spanyolországi eltiltásából, majd bejött 25 percre Asensio is, képtelenek voltak a kapuba találni.

A Betis, ha egyszer megszerezte a labdát, ügyesen passzolgatott, de veszélyesen kábé félóránként jött át a félpályán a 90. percig, akkor még lesgólt rúgtak, de a 94. percben már nem hibázták el: Sanabria kapott forintos labdát, és pontosan fejelt a kapuba, 0-1.

Egy perc maradt a hosszabbításból, de az már csak egy Real-ívelésre volt elég, az is elhalt a védőkön.

Öt kör után ezzel a Barcelona vezeti a bajnokságot 15 ponttal, a Realnak 8 pontja van, még nem nyertek hazai pályán, ez előtt két ikszük volt a Bernabeu-ban.

A 7. helyen állnak, a Barca mögött az állás: Sevilla 13, Atletico 11, Valencia 9, Real Sociedad 9, Betis 9 pont.

La Liga, 5. forduló:


Sevilla-Las Palmas 1-0 (0-0)
Real Madrid-Real Betis 0-1 (0-0)
Deportivo La Coruna-Alavés 1-0 (1-0)
Athletic Bilbao-Atlético Madrid 1-2 (0-0)
Leganés-Girona 0-0
    kedden játszották:
FC Barcelona-Eibar 6-1 (2-0)
Valencia-Málaga 5-0 (1-0)
    csütörtökön játsszák:
Villarreal-Espanyol 20.00
Celta Vigo-Getafe 21.00
Levante-Real Sociedad 22.00

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?