Károly, Karola
-2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Történelmi verést kapott a West Ham

2017.10.20. 23:37

A West Ham United hazai pályán fogadta a Brightont a Premier League kilencedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén, a tabella alapján pedig egy kiegyensúlyozott meccsre lehetett volna számítani. 

Ehhez képest az idén 34 év után a Premier League-be feljutó vendégek 3-0–ra verték meg a hazai csapatot úgy, hogy egyáltalán nem is dominálták a játékot. Legtöbbször a hazaiaknál volt a labda, többet is rúgtak kapura és pontrúgásból is jóval többet végezhettek el, gólt mégsem tudtak rúgni, míg a Brighton hét lövéséből három is a hálóban landolt.

Hogy ez mitől történelmi? Itt van néhány adat:

  • A Brighton 1981 óta először lőtt idegenben 3 gólt.
  • A West Ham ennél csak 1931-ben kapott ki súlyosabban hazai pályán egy újonnan felkerült csapattól.
  • A West Ham 23 Premier League meccséből ötöt veszített el jelenlegi stadionjában 3, vagy annál több góllal, míg előző stadionjukban ehhez 115 meccset kell visszamenni.

Főleg az utolsó érdekes, ugyanis már a korábbi olimpiai stadion megszerzése sem volt egyszerű a West Ham számára, így meg lassan már úgy érezhetik, hogy tényleg el van átkozva.

Premier League 9. forduló

West Ham United - Brighton 0–3