Timót, Xénia
-5 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Visszahozná legnagyobb edzőjét a Dortmund

2017.11.23. 09:20

A bajnoki szezont rekordokkal – sok pont, rengeteg gól - kezdő Dortmund súlyos válságba került, a hetedik forduló után csak egy pontot szerzett öt meccsen, és az ötödik helyre sodródott az élről.

Amit különösen nehezen emésztenek, hogy 911 nap után a nagy rivális Schalke előttük áll a tabellán.

A Bajnokok Ligájából már kiestek, kedden is nyomasztó meccset játszottak, mert vezettek, de a már továbbjutott Tottenham fordított és nyert is 2-1-re.

Ráadásul most a nagy bajnoki rangadó miatt a holland Peter Bosz egyértelműen az állásával játszik, mert ha otthon kikap a csapata a Schalkétól, szinte biztosan menesztik.

Ottmar Hitzfeld, a csapat korábbi sztáredzője ellenben türelemre inti a vezetőséget, a vezetőségnek azonban ő a fő jelöltje arra, hogy kihúzza a kátyúból a játékosokat. Hitzfeld 1997-ben megnyerte a Dortmunddal a BL-t.

Watzke sportigazgató egy statisztikát vette elő a Tottenham elleni meccs után. 121 kilométert futottak, vagyis nem fogytak ki a levegőből, de megállapította, hogy nem néznek jól ki hetek óta. Zavarodottságot látni, és nincs rendezettség a pályán.

Lothar Matthäus szerint nyilvánvaló mentális problémája van a Dortmundnak, ezen pedig sokat tudna segíteni a 68 éves szakember, aki BL-t is nyert a klubbal 1997-ben.