Leekens nagy artista, szüksége is lesz rá

További Futball cikkek

A Fradiban kezdte, a Vasasban teljesedett ki és lett bajnokcsapat kapusa Kenderesi István. A válogatott mellett sok mindent átélt, most pedig szomorúan látja, milyen szerény képességű a csapat. Azt is elmondta, miben bízik a belga kapitány, Georges Leekens, aki mindent látott már a futballban.

„Már nincs kire odafigyelni külföldön, ezért rám sincs szükség, lemondtam tavaly”

- állapította meg nem kis keserűséggel a 76 éves Kenderesi István, aki 16 éven át követte figyelemmel a magyar futball-válogatott kerettagjait a Németalföldön.

Nemcsak jelentést írt, hogyan passzolt egy-egy játékos, a beilleszkedését is nyomon követte, egy feltérképező úton neki olyat is elmondott az edző, amit esetleg az érintettnek nem. Ő bejutott az elnökhöz is, onnan is fontos információkat szerzett, és mindezt továbbadta a futballistának segítségül.

Kenderesi négy nyelvet beszélt, a kapcsolatrendszere a 70-es évektől megvolt a belga, holland és német élvonalhoz. Míg neki jutott ideje négyszer is arra, hogy megnézzen valakit, az aktuális kapitányoknak erre a törődésre nem volt idejük, hiszen maximum egy évben egyszer tudtak elbeszélgetni egy-egy játékossal. Amíg nem voltak elemzőprogramok, és különféle statisztikák, Kenderesitől kaptak képet a hazai kapitányok Lisztes Krisztián vagy épp Fehér Csaba formájáról.

A szakember többször hangsúlyozta a beszélgetés alatt, ő nem menedzser volt, ahhoz nem értett, és a lényéből is inkább a segítő szándék fakadt. A szerepköréről így beszélt.

„Hat kapitányt, és három elnököt szolgáltam ki, talán nem végeztem olyan rosszul a dolgomat. Sok mindent láttam, átéltem. Lothar Matthäus például azt mondta, ha Hajnal Tamásban ő nem látja azt, amit én, akkor hipp-hopp ki leszek rúgva. Körülbelül mindegyik kapitány meghívta, miután én láttam St. Truidenben. 160 centije ellenére fejesgólt is szerzett, amin épp ott voltam. Egy igazi profi, a tudatosság mintaképe, sohasem iszik alkoholt.

Volt, hogy üvöltöztem Juhásszal egy győztes meccs után, amikor minden áron játszani akart, miközben láthatóan sérült volt.

Összetett szerepköröm volt, még Norvégiában is ott voltam a pótselejtezőn, és láttam, Király mennyit hozzátett a játékhoz, Nyland pedig mennyit elvett a norvégoktól, és mennyit adott nekünk Kleinheisler lövésénél az ügyetlenségével. Mert az egy rossz lövés volt, lássuk be.”

Szakmai véleménynek elfogadhatjuk, hiteles, amit Kenderesi mond, mert kapus volt, az 1966-ban veretlenül bajnok Vasas tagja.

A Haller téren született, azt is rögtön kiemelte, nem a legúribb környéken, munkáscsaládból származik, a konyhából választották le a gyerekszobáját, említette iróniával, de ettől még tudott viselkedni.

„Kicsit bolondos is voltam, a kinézetemre mindig fokozottan ügyeltem, ami abban a korban nem volt általános, ezért a többiek szidtak is, mint a bokrot, mert mindig rám kellett várni. Hajlakkot használtam, hogy a hajam jól álljon, a meccs ünnep volt.

A Fradiban kezdtem, de oda nem fértem be, bezárták előttem a kaput. 18 évesen már Csepelen védtem,

egy edzőváltás után viszont kiszorultam, elmentem a Szállítókba, az akkori másodosztályba, majd onnan Mészölyék beajánlottak a Vasasba. Ismertek a korosztályos válogatottból. Nem kicsit vert a szívem, amikor Bundzsák Dezső egy bajnoki után, amit megnézett, és amin tizenegyest fogtam, letekerte az autó ablakát, és azt mondta, hogy szálljak csak be, beszélni szeretne velem.”

Az üzlet gyorsan megköttetett, elvitték a csapat ázsiai túrájára, ahol megfelelt. A Sporting elleni októberi BEK-meccsen ő állt a kapuban, sok dolga nem volt, mert a két meccs után 7-0-s összesítés jött ki. A portugálok 1966-ban megverték a mieinket a vb-n, vagyis nem lehetett a kutyaütő kategóriába sorolni a bajnokcsapatot. Az Inter ellen már nem ő, hanem Varga László állt a kapuban, nem sikerült feltörniük az olaszok kőkemény védelmét, két vereséggel estek ki a nyolc között.

Később rendszeresen megjárta Dél-Amerikát, ahová a Vasast meghívták.

Fel sem tűnt neki, hogy Pelé mellett sörözik,

mert ő is csak ugyanolyan játékos volt, mint a többiek, és a közös fotó sem volt még divatban.

Akkor olyan respektje volt a magyar futballnak, ami ma már elképzelhetetlen. Az egyik Hexagonal torna góllövőlistája így nézett ki:

1. Farkas
2. Pelé
3. Korsós.

„Mi még tegeztük a labdát, ezek a mostaniak csak magázva szólíthatják meg” - ezzel a hasonlattal élt a különbségek érzékeltetésére, még ha nem is szerencsés az ő idejüket és a mostani viszonyokat szembe állítani. Egy biztos, technikai hiányosságaik akkor nem lehettek, most viszont még a válogatottban is ritka, ha tud egy cselt csinálni valaki.

A kapuban: Kenőcs

Amikor megkérdezte az egyik menedzser, mennyit játszott a Vasas a Colo Coloval, és hallotta, hogy 9-3-at, elnézést kért. Elsőre ugyanis azt hitte, kikapott a magyar bajnok, aztán áradoztak a csapatról, milyen nagyszerű játékosokat hozott el. Nem akart hinni a fülének az eredmény hallatán. Azon a meccsen is Kenőcs állt a kapuban, ez volt a beceneve.

Jó szívvel gondol vissza, amikor azzal cukkolták, hogy ennek a csapatnak nincs szüksége kapusra, és különben is, ő nem futballista, hanem kapus.

A disszidálás gondolata többször felmerült a fejében, 1967-ben is közel állt már hozzá, amikor San Franciscóban jártak, de akkor megijedt attól, hogy az a chilei lány, aki utána ment a városba, feleségül is akar menni hozzá.

„Most mondd meg, mennyi esély van arra, hogy az a lány, akivel egy éve megismerkedtem Santiágóban, egyszer csak beállít az apjával abba a szállodába, ahol mi lakunk. Az apja állást kapott a városban, mi pedig ott játszottunk a Fulhammel.

Henni Géza 50 ezer dollárt hozott, a kezembe nyomta, csakhogy ne menjek vissza Pestre. Annyi pénzt az életemben nem láttam egyben, nem is hittem, hogy össze lehet annyit gyűjteni.

Abból akkoriban két házat tudtam volna venni Kaliforniában. Majrés voltam, nem akartam nősülni, így akkor még hazajöttem. Két év múlva már nem. Éreztem, hogy a feltörekvő kapus, a Soroksárról leigazolt Mészáros Bubu jobb lesz, mint én, mert tehetségesebb volt nálam. Harmadik számú kapusnak lenni pedig nem sok értelme van. Jött egy bécsi torna, amin már tudtam, maradok a határ másik oldalán. Németül már beszéltem, nem féltem.”

Az Admira Wacker ellen nyertek 2-1-re 1969. augusztusban, akkor állt utoljára a kapuban. Mészöly azt mondta neki, legalább hívja fel az edzőt, Illovszky Rudolfot, hogy ne kelljen rá várni az induláskor. Meg is tette, a ledermedt mester odaadta a telefont egy pártfunkcionáriusnak. Ő azt mondta, nem teheti, hogy kint maradjon, kötelessége hazamenni, erre erélyesen fel is szólította.

„Menjen haza a Kun Béla”

- így válaszolt, ezt a mondatát szállóigeként őrizték a klubnál.

Két éjszakát töltött Bécsben, rögtön híre ment, hogy kint maradt, a helyi lapok is megírták. Nem volt nehéz az első éjszakája, mert átbulizta, örült a szabadságnak. Az utána következő 10 évre mondta azt, hogy nehéz volt lelkileg, mert a családjával nem találkozhatott, retorziótól tartott, és az volt a minimum, hogy a klub által neki adott lakását elveszik. (Ő volt az egyetlen, aki nőtlenként lakáshoz jutott a klubon keresztül.)

Szüleit kihallgatták, akik persze nem tudtak semmiről, milyen szándéka volt a fiuknak. Ráadásul Kenderesi a Népszava külpolitikai rovatának külsős szerzője volt, ezért sem nézte jó szemmel a párt, hogy lelépett.

A magyar nyelvet, de még a szlenget is tökéletesen ismeri ennyi év távlatából, a disszidálásra nem a megpattanást vagy a dobbantást, hanem a télakol igét használta.

Bécsből autóval jutott el Hollandiába – a Bayern, majd az Anderlecht kapusa, Fazekas Árpád szállította és Békeffy Jenő menedzser -, a határokon legálisan nem juthatott át, mert nem volt vízuma, és akkor még mindenhol vizsgálták az okmányokat. Amikor ellenőrzés volt, neki a zöld határon kellett átvágnia.

Még az osztrák fővárosban találkozott Guttmann Bélával az emblematikus kávéházban, ahová a magyarok jártak. A Benficával BEK-győztes legendás edző azt a jó tanácsot adta neki, hogy becsülje meg magát külföldön, és

feltétlen kerülje el azokat a helyeket, ahol magyarok vannak, mert abból nem fog jól kijönni.

„Igaza lett az öregnek, ha rá hallgatok, egy kis szerencsével többet kihozok a karrieremből. Így sem volt azonban kevés, mert én messze nem voltam annyira tehetséges. Az Ajax még így is összejöhetett volna. Ha akkor Guttmannra hallgatok. Ő azt mondta, kapust keresnek, menjek oda. 71-ben BEK-győztes lehettem volna. Hülye fejjel, nem így tettem. A Twentében játszott Nagy Antal, a Honvéd villámgyors szélsője, engem vonzott, hogy legalább nem leszek egyedül. Anti lányának később én lettem a keresztapja. A harmadikok lettünk a bajnokságban, európai kupameccseket így is kaptam. A Twente kivárta az eltiltásom idejét, garantálta a tartózkodási engedély megadásakor, hogy számít rám. Kaptam kocsit, mesés fizetést, akkor nem tűnt rossz döntésnek, hogy őket választottam.”

A kapuban a 23 éves Piet Schrijversnek adott nagy ösztönzést a leigazolása, aki nagy erővel elkezdett edzeni, hogy kiszorítsa, és egyre jobb és magabiztos lett. Sok mindenre megtanította a hollandot, Schrijvers a Twentéből került az 1974-ben vb-ezüstérmes holland válogatottba, és még abban az évben aláírt az Ajaxhoz, ahol közel 10 évig védett, és a 78-as vb-n is ő volt Hollandia cserekapusa.

A Twente erejére jellemző: ottléte idején igazolta le a vb-ezüstérmes van der Kerkhof testvéreket egy kisebb csapatból. 1975-ben UEFA-kupa döntőt játszottak a hollandok, de akkor ő már messze járt.

„1972-ben a belga Beerschot lett a következő állomáshelyem, mert Schrijvers is jobb lett nálam. Két év múlva egy harmadosztályú csapat, holott a Monaco is várt rám. Az elnök, aki nagyvállalkozó volt, mindenáron engem akart.

Abban már nem vagyok biztos, hogy engem, a menekültet szemelte ki a nálam 12 évvel fiatalabb lánya férjének is,

de így alakult, és ez a boldog házasság már 41 éve tart.”

Az állampolgárságot 1982-ben kapta meg, a magyart sohasem adta fel. Haza először 1977-ben jöhetett, remegő lábakkal, zsibbadó gyomorral. Addig csak pénzt küldött haza, utána Csehszlovákián keresztül lépett be az országba, mert attól tartott, lecsukják öt évre. De nem lett semmi baja.

Sokszor feltette a kérdést önmagának, hogy a disszidáló futballistákból miért nem jött ki nagyobb karrier. Mivel ő nem volt válogatott, eszébe sem jutna egy lapon említenie magát Varga Zoltánnal, Harsányival, Kűvel, Ladinszkyvel, Magyarral.

Amikor a futballtól elszakadt, edzősködött is, de nem az ő világa volt, egy öregotthont üzemeltetett Andenne-ben - jelenleg is itt él -, és amit nemrég adott el, az indokát ezúttal is egy viccel jelölte meg: „a sajátomba nem akartam bevonulni. Lassan abban a korban vagyok.”

A jelenlegi magyar foci állapotát látva nemcsak a légiósok hiányára figyelt fel. Nem érti, hogyan fordulhatott elő, hogy a Puskás Akadémia felnőtt csapatában nincs saját nevelésű játékos, miközben már kifutott legalább hét vagy nyolc évfolyam. Nem érti, milyen szakmai munkát végeztek ott, milyen szempontok uralkodnak, ahol a fiatalokat úgy sem teszik be, hogy az MLSZ még fizetne is értük.

Nem érti azt sem, hogy a hazai játékosok miért elégednek meg a pénzzel. Ronaldo vagy Messi extra motivált a minden napokban, pedig rengeteg pénzük van. De nekik van hivatásuk, élnek-halnak ezért a játékért, míg a mieink beérik azzal, hogy már utaltak a bankszámlára, csak nem akarnak többet és többet és többet.

Az új szövetségi kapitányt, Georges Leekenst még játékoskorából ismeri, kőkemény bekknek jellemezte. Már az 1-8-as amszterdami vereség után is felmerült a neve, és az MLSZ vezetői kikérték a véleményét róla. Nem kertelt. Sok éve nincs valós eredménye, de valamit tudhat, ha mégis felvetődik a neve a világ különböző pontjain. Meggyőződése, Belgiumban soha nem bocsátják meg neki, hogy eldobta a válogatottat a Bruges kedvéért, ahonnan fél év múlva kirúgták.

Kenderesit most is megkereste Berzi Sándor, most is mondta, nem változott az elmúlt két évben a véleménye, pláne, hogy Algériából öt meccsből négy vereséggel kellett eljönnie.

„Nincs más dolgunk most már, minthogy szurkoljunk neki. Érti a szakmát, nem nyeretlen kétéves, ezt nem vitathatjuk el. Sokat látott, értelmes, jó humorú ember. Magyarország legsúlyosabb utánpótlásbeli problémája, hogy a gyerekeket nem nevelik, hanem versenyeztetik, ettől még megmarad.

Abban lehet bízni, hogy talál mindig 11 játékost, aki a pillanatnyi céloknak megfelel. Ő nem akar itt építeni, alkotni semmit, csak valahogy kivitelezni.

Magam is azt mondtam neki még a luxemburgi meccs előtt, hogy ideje nincs, mert itt azonnali eredmény kell. Nem fog kísérletezni, és hát sajnos nincs is sok variációja. Ott van Sallói vagy Sallai, hosszú távra őket lehet építgeteni, de azonnal kell a jó eredmény. Balogh Norbertet is említettem neki. Abban van rutinja, hogy találjon 11 embert egy adott napra, egy fontos meccsre. Kleinheislerről sem tudtuk a norvég meccsig, egészen pontosan kicsoda. Azt ellenben elképzelni nem tudom, mi járhatott a játékosok fejében Luxemburgban, amikor tudják, ott van az új kapitány a kispadon, erre nem mutattak semmit. Se technikát, se küzdést, csak átment rajtuk a meccs. Costa Rica kellemes ellenfél volt, és ott kevéssel több látszott.”

Többször kiemelte, Leekens nagy artista.

Most minden tudására szükség is lesz. Szerencséje, hogy szeptemberig nem lesz tétmeccs, addig megismerheti a viszonyokat, ahogy a Fradi-Debrecen meccsen már felfedezhette, mekkora egy rangadó irama.

Úgy gondolja, Leekens nem nézte meg előre, mit értek el az utánpótlás válogatottakat, azt viszont biztosan feltérképezte, mit tudnak a hazai klubcsapatok.

Neki is érzékeltette, mint Storcknak, Magyarország nem normális ország futballban, egészen különleges miliő. Nem ugyanazok a szabályok, mint Belgiumban vagy Németországban. Itt régóta állóvíz van, a meleg pocsolyában viszont sokan henyélnek. Vezetők, edzők, játékosok, majdnem mindenki.