Nem hagytam, hogy az osztrákok átnézzenek rajtam

A kőműves, az ács, a szerelő tudása kelendő Ausztriában, de az országhatár mintha falat jelentene, amikor a futballszakmáról van szó. Pár száz euróért még át is mennek futballozgatni a kiöregedett nevesebb játékosok, vagy azok a fiatalok, akik kirostálódtak az akadémiákról, de nem volt könnyű egy olyan edzőt találni, akiben megbíznak, megfelelőnek gondolják a tudását, felkészültségét, játékról alkotott felfogását és nyelvismeretét.

A 43 éves Orbán Ferenc a kivételek közé tartozik St. Pöltenben. Ha ő lett volna Détári Lajos, biztosan kapuk nyílnak meg előtte a városban és a klubnál – a világválogatottban is megfordult magyar középpályás 1996 és 1998 között játszott az egyesületben –, de mivel ő itthon leginkább a harmadosztályban futballozott, csak önmagára számíthatott.

Kint végzi a képzést, kint szeretne A licencet szerezni. Felvételiznie kellett, a pszichológiai alkalmasságot több rostán keresztül mérték, a tandíj befizetése nem elég, mint itthon volt egykoron. A Facebook indokolatlanul gyakori használata – képek és hozzászólások – nem jelentett előnyt az osztrák edzőknek, akik mindenről kitárulkoztak a közösségi oldalon. Fülig ért a szája, amikor beválasztották a legígéretesebb 30 közé.

Magyarként nem olyan könnyű

Amikor találkoztunk, elsőre azt kérdeztem tőle: mi vitte rá arra, hogy nem itthon, a kvázi követelmények nélküli rendszerben vegyült el és kényelmesedett bele, hanem a nehezebb utat választva Ausztriában? A B licencet még itthon végezte el, az A felett pedig már csak a pro van, azzal a képesítéssel lehet az élvonalban dolgozni. Oda tízen juthatnak be, amennyi a bajnokság indulóinak létszáma.

Vett egy nagy levegőt, és belevágott.

„Folyamatosan alakultak ki a célok előttem. Otthon állóvizet érzékeltem. Ezzel a termettel, itt lehet, hogy komoly élvonalbeli futballista lehettem volna, otthon nem. 10 centi kellett volna. Technikailag nagyon dicsértek, és talán láttam is a pályán.

10 centi miatt eldobtak, mert otthon azok, akik erősek fizikailag, előnyben vannak, velem így csak a gond volt.

Az első hónapok nagyon nehezen indultak itt, de meg akartam mutatni azt, amit már oly sokan a sportban, hogy nem hagyom magam, és utat török. Az első perctől kezdve vezetőedző voltam, a 9 évesektől egészen a 23 évesekig kaptam csapatokat. Most az U14-et készítem fel, de remélem, egyszer még feljebb tudok lépni, a felnőtt csapatig. Akkor érnék célba. Magyar papírokkal nem olyan könnyű itt eligazodni, ehhez az itteni véráramlásban benne kell lenni. Érzékelni, hogy most éppen a kétérintős játék felé megyünk, Ausztriában ez a trend. A pálya összes részén nem kell feltétlenül egyérintőzni, mert ha a gyerekek átveszik a labdát, a másiknak időt hagynak, hogy pozíciót foglaljon. Nemcsak neki, hanem a csapatnak is több a lehetősége.”

Orbán 19 évesen profi szerződést kapott az MTK-tól, a tartalékbajnokságba vezetett az útja, és az NB III.-ba. Mivel nem volt 180 centi, érzékeltették vele, több kell, mert így átfutnak rajta, bármennyire is technikás.

A Rákosmente és a RAFC lett a csapata, és be kellett látnia, nem fog előrébb jutni.

A Testnevelési Főiskolát vette célba, felvették. Négy évig oda járt, és már az első év végére kinyílt a szemlélete. Érdekelte a szociológia, a pedagógia, az élettan, az izomrostok, egy kicsit belekóstolt a pszichológiába is.

Amikor viszont először edzést tartott, csak önszorgalomból, nem érzett semmit. Miután megfelelő hátteret kapott, egyre nagyobb kedve lett hozzá, tetszett neki, hogy kiélheti kreativitását, és innovációra való hajlamát. Megérintette a nevelés, gyerekek motiválása, örült, hogy ösztönei felszínre törtek.

És hogy került Ausztriába?

A szokásos utat járta. A St. Pölten melletti Stattersdorfban futballozott hétvégénként 30-as évei elején, a negyedosztályban, eközben az RKSK-nál tartott edzéseket. Katzenbach Imre volt akkor az utánpótlás ottani felelőse, aki egyik napról a másikra eltűnt, mivel ő és Plókai Attila is hozzá köthető edző volt, nem tartottak igényt rájuk.

Amikor a St. Pölten edzőt keresett, beadta az önéletrajzát. Erre válaszoltak, tárgyaljanak. Autóba ült, az egyesület szakmai vezetője, Cristoph Brunnauer meghallgatta – a klubot a nemzetközi kupáig juttatta egyszer –, és elhangzott a várt kérdés: mikor tud munkába állni? Gyorsan.

Onnantól egyenes út vezetett idáig, és egyébként elégedett volt azzal a tudással, amit a B licencen kapott – jól lefektették az alapokat –, és mint mondja, a végeredmény nyilván mindegyik országban ugyanaz.

„Az a nagyobb kérdés, a tananyagból mit tudok a saját életemben felhasználni. És még ennél is fontosabb, át tudom-e adni. Hát még hatékonyan átadni. A magyar futballban ezt látom nagy hibának.

Aki a legjelentőségteljesebben bólogatott az első sorban, mert értette a tananyagot, nem biztos, hogy jól boldogult egy tizenévessel.

Nem tudjuk, hatást váltott-e ki belőle. Később derül ki, hogy a tizenéves, mire felnőtt lesz, megfelelő képzést kapott-e abban a korban, amikor nagyon fogékony lett volna rá. Ha felnőtt korában érzékeli, mennyi mindenre nem tanították meg, akkor bajba kerül. Mert pótolni szinte lehetetlen később.”

Kiemelte, hogy ő nem akart okoskodni, és mindent jobban tudni, vagy máshogy csinálni, hanem alkalmazkodott az osztrákokhoz.

Természetesnek gondolja, hogy Ausztriában nem engedheti meg magának az elkényelmesedést. Részint, mert külföldi, másodsorban, mert nagy felelősséggel jár, hogy őt választották ki és küldték el a legjobbak közé.

A beilleszkedése nem volt zökkenőmentes. „Otthon azt mondták a barátok, szép és jó vagyok, értek hozzá. Mit is mondanának?

Kint viszont rögtön azt mondták: mit keres ez itt? Villogjon otthon. A nyolcvan százalék ellenem dolgozott. Akkor megfogadtam, nem néznek át felettem. Provokáltak is, aztán elfogadtak.

Most már csapatban dolgozunk.”

A képzésen nagy büszkeséggel hallgatta az 1954-es világbajnokság elemzését, különösen amikor az előadó hibátlanul felsorolta az Aranycsapat névsorát. Kirázta tőle a hideg. A Duna menti futballkultúrának nagy győzelme volt egyébként is az 54-es vb, mert az osztrákok a harmadik helyért legyőzték a címvédő Uruguayt. (Az elődöntőben a magyarok búcsúztatták őket.)

Az előadók között volt például Nyilasi Tibor bécsi dietetikusa is, Hans Holdhaus. Az osztrákoknál már a nyolcvanas években fontosnak tartották a megfelelő étkezést a tökéletes kondícióhoz, ez nálunk akkoriban gyerekcipőben járt, és leginkább csak a tésztára emlékszünk az 1986-os vb-ről.

A hallgatók között van rajta kívül a liechtensteini korosztályos kapitány, a Wiener Neustadt sportigazgatója, Andreas Schicker. Akadémiai igazgatókkal tanul együtt, van egy bécsi edző, aki általában Horváth Ferencről érdeklődik, mert együtt futballoztak valaha.

A Rapid jelenleg 21 éves középpályása azért került be a tananyagba, mert öt edző közül négy amondó volt, nem érdemes felvenni az akadémiára. Az ötödik viszont látta benne a fejlődési képességet, és hogy a futball kognitív részében kimagasló teljesítményre képes. A kétkedőnek volt igaza, mert Szántó tavaly kvázi alapembere lett a bécsi csapatnak, idén sérülés miatt nem játszhatott.

Orbánnak a nagy visszhangot kiváltó olasz–svéd meccsről (0-0 és az olaszok kiesése) kellett jelentést adnia, ez volt az egyik gyakorlati feladata. Többnyire azt kérdezik tőle az órák után, hogy egyetért-e. Ennek két oka. A megértetted-e kérdésre lehet bólogatni, az egyetért kérdésre már véleményt kell alkotni. És nem utolsósorban, kezdik a tanulókat kollégaként kezelni.

Örült, amikor Dárdai az automatizmusról beszélt

Az egységes, központi osztrák futballtantervben világosan jelzik, mit kell tudnia egy középcsatárnak 10 évesen még az előkészítőn, majd 12 évesen is. Ugyanígy más posztokon is vannak kritériumok. Nem kell sokra gondolni, de azt a néhány alapelemet álmából felkeltve is jól kell előadnia, különben az edzőjét is elővehetik. Rögzítik: milyen alapmozgást kell ismerni, és milyen cselt. (A megkerülős csel például már halott, nincs hely és idő rá.)

A 12 kiemelt akadémia egymással versenyzik az országban, ezt már nálunk is átvették a legutóbbi bajnoki kiírásnál.

„Automatizmusok. Nagyon örültem, amikor Dárdai Pál még kapitányként erről beszélt. A szűkülő területen nem elég, ha a labdás gondolkodik csak, azoknak is kell, akik helyezkednek.

Az automatizmusok helyes ismerete nagyon sokat gyorsíthat egy csapat játékán, ráadásul az élete végéig használni fogja a játékos, mert ez a modern futball alapja.

Látom sajnos én is, hogy Magyarországon még a felnőtt válogatottnál is van ebből deficit. És az is látszik, hogy egy osztrák csapat rendezettebben működik. Vannak futballkifejezések, amiket külön be kellett magolnom, másként elakadtam volna az oktatásban. Egy 250 szavas angol kifejezésgyűjteményt is kaptunk, ezeket a német nem adja vissza annyira jól.”

Azt gondolja, Ausztriáról tévhitek élnek sokak fejében. A Salzburg kivételével ugyanis nincs sok pénz az ottani élcsapatoknál, annyit lehet Magyarországon is keresni, mint például a Rapidnál vagy az Austriánál. A másik, hogy a magyar edzőktől gyakorta visszahallja: „könnyű nektek, mert Ausztria multikulti”.

Úgy érzi, ez nagy tévedés, mert lehet, hogy van keveredés a népességben, de konkrét eset: egy tehetséges török futballistát kihajítottak a korosztályos csapatból, mert nem volt megfelelő a bizonyítványa félévkor.

„Akkor láttam utoljára, amikor felment a főnökhöz. Itt az az elv: ha az iskolában bukik, a pályán is bukik. Hogy lehetne taktikát bízni valakire, akiben nincs kellő felelősségtudat, aki fegyelmezetlen, nem érett, nem önálló, és nem lát át helyzeteket. A mostani rendszer már szűri a gyenge tanulókat. A bevándorlók pedig általában nem tartoznak a túl jó tanulók közé. Oké, Alaba, Arnautovic, Junuzovic befutott, de a mostani rendszerben már lehet, hogy fennakadnának, ha az iskolapadban nem teljesítenek. Nem tudom, hogy ez szerencsés-e vagy mennyire az, csak ez a tény.

A láb csak eszköz, a tudás a fejben van. A hazai vízilabda példája mindennél jobban szemlélteti, mire gondolok.

Aki nem fogja fel, mennyit kell beletenni a profi szintig vagy még tovább, előbb-utóbb lemorzsolódik. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy rosszul válasszunk.”

Orbán úgy áll neki minden egyes edzésnek, hogy megváltja a világot a tanítványaival, és reméli, nemcsak benne, hanem a gyerekekben is van bizsergés és pezsgés a bőrük alatt, amikor egy ködös kedd délután kifutnak a pályára.

Jól állnak a korosztályos bajnokságban, és meg is tesznek mindent azért, hogy folyamatosan játékosokat adjanak fel az idősebb korosztályoknak. Abban bízik, hogy pár év múlva jó néhányan lesznek olyanok a felnőtt csapatban is, akik tőle kapták meg az alapokat. A magyar akadémiákkal gyakran összecsapnak, január elején Újpesten játszottak, és kedvező a mérlegük.

Meghülyülök, ha veszítek. Rosszul érzem magam utána. Ilyen típus vagyok.

A futball szenvedély nélkül nem sokat ér, és nagyon szeretném, ha ez a mentalitás öröklődne a csapatomra. Miközben természetesen folyamatosan tanítom őket, és látom, hogyan fejlődnek. Meccset azért nem áldozunk fel, hogy elmondhassuk, legyőztük a szomszédvárat. Fejlődve nyerni, ez a legfontosabb, még ha nem is ez a legkönnyebb út.”

Mit akartok, magyarok?

Az osztrák kollégái leginkább azon csodálkoznak, hogy Magyarországon nincs egy vezérfonal, minek alapján előre szeretnénk haladni.

Ilyenkor pedig unalmas mindig azzal visszavágni, hogy azt, ami az Eb-n mi történt, mert az osztrák válogatott elleni Eb-győzelem már másfél éve volt, az osztrák klubcsapatok jók, a magyarok nem. Az osztrák játékosok kelendők, évről évre szívja fel őket a Bundesliga, magyar futballista elvétve igazol a Bundesligába.

Azt hallja vissza a kérdések között, hogy milyen kultúrát szeretnénk, ha nem volt jó annak idején a német Lothar Matthäus, majd jött a holland Erwin Koeman, aztán újra a német Bernd Storck, és most egy belga kapitány lett, Georges Leekens.

Nagyon meglepődött, amikor fiatal magyarokat beajánlott kisebb csapatoknak. Furcsa volt a hozzáállásuk, és csak a pár száz euró érdekelte őket.

„Szemlesütve vontam le a tanulságot, amikor panaszkodtak miattuk, hogy éretlenek, képzetlenek még arra a szintre is. Nem lehet véletlen, kezdünk kikopni az alsóbb osztályokból is. Biztosan sok oka van, ez az egy saját tapasztalatom.”

(Borítókép: Huszti István / Index)