Emília
18 °C
26 °C

Megharapta a drukkert a Hannover futballistája

2018.03.01. 09:44

A német élvonalban szereplő Hannover játékosának 50 ezer eurót kell fizetnie súlyos testi sértésért. A dán Uffe Bechet bíróság kötelezte a kártérítésre.

A testi sértések között valószínűleg nem túl gyakori az, amit Bech elkövetett: megharapott ugyanis egy Schalke-szurkolót.

Még augusztusi a történet, amikor a frissen feljutó Hannover a Schalkét fogadta, és 1-0-ra le is győzte hazai pályán.

Bech nem játszhatott, a VIP-páholyban üldögélt nyugodtan, amikor egy ittas drukker elkezdte a nyakát hátulról szorongatni.

A fojtogatásra a 25 éves Bech harapással felelt, a drukker alkarját úgy megharapta, hogy elsősegélyben kellett részesíteni.

A szurkoló feljelentést tett, a bíróság pedig eljárt. A játékos ügyvédje nem tudta eddig igazolni, hogy önvédelemből harapott, április közepén lesz a következő tárgyalás, akkor már az egyik játékostárs is vallomást tesz.

Bech jogi képviselője azt hangsúlyozta, hogy nem hajlandóak belenyugodni a büntetésbe, különösen, mert a középpályás nem elkövető, hanem áldozat volt a stadionban.

A ballábas Bechet egyébként a télen a Hannover kölcsönadta a másodosztályban szereplő Greuther Fürthnek, miután egy percet sem játszott a csapatban.