Mit tud ez a francia a futballról?

Már játékosként is edző

Arséne Wenger 1949. október 22-én született Strasbourgban, de nem ott, hanem egy Duttlenheim nevű kisvárosban nőtt fel, a focival pedig kb. hatévesen kezdett el foglalkozni, de 12 éves koráig a kevés gyerek miatt nem tudott bemutatkozni a városi csapatban. Az már ott is meglátszott, hogy van érzéke az edzősködéshez, lényegében ő instruálta az egész csapatot, ez pedig később is megmaradt nála, még a játékot is háttérbe szorítva.

Mikor a Strasbourghoz került, szinte többet foglalkozott az ificsapattal, mint magával a focival, közben pedig tanult is, 1981-ben menedzseri diplomát szerzett, és végleg befejezte a játékosi karrierjét. A képességeire többen felfigyeltek Franciaországban, először a Ligue 2-es Cannes-hoz került edzői asszisztensként, innen pedig egyenes út vezetett első menedzseri állásához a Nancy csapatánál.

Három szezont húzott le a csapatnál, de források és megfelelő játékosok híján sokat nem tudott kezdeni velük, ráadásul akadtak gondjai a temperamentumával is, nehezen viselte a vereséget, volt, amikor a pálya mellett dohányzott, hogy levezesse a feszültséget. Végül elengedték a Monacóhoz, miután a Nancy két közepesen rossz szezon után kiesett a Ligue 1-ből.

Itt már jöttek az eredmények, Wengerrel az első szezonban bajnokságot nyertek, 1990-ben pedig a francia kupát is behúzták, de az európai sorozatokban évről évre kiestek, '90 után pedig a bajnokság sem alakult túl jól a Monacónak, így az 1994-es rossz szezonkezdés után végül közös megegyezéssel távozott a csapattól.

Japánból Angliába

Távozása után nem sokkal jött az első meghökkentő fordulat,

Persze elég kacifántos út vezetett idáig, ami az Egyesült Arab Emírségekben kezdődött, ahová a FIFA egyik, az 1994-es vb-ért felelős bizottságának tagjaként utazott el, hogy prezentációt tartson a foci kistigriseinek edzőiről. A japánok ekkortájt rengeteget költöttek a focira, így érthető módon érdeklődéssel figyelték Wenger gondolatait, a Toyota pedig lépett is, felajánlották a franciának, a tulajdonukban lévő Nagoya Grampus Eight edzői posztját. Hosszas gondolkodás után végül igent mondott, ami már csak azért is érdekes, mert valószínűleg élete legjobb döntését hozta meg ezzel.

Wenger tudatosan kezdett építkezni, mikor '95-ben a Nagoyához került, de eleinte nem sikerült javítania a csapat előző évi pocsék formáján. Ekkor jött az ötlet, hogy változtat kicsit a módszerein, aminek főként az volt a lényege, hogy a játékosai megértsék, maguknak kell döntéseket hozniuk, nem számíthatnak mindig rá. Ez működött is, végül harmadikak lettek a bajnokságban, '96 januárjában megnyerték a Császár Kupát, két hónappal később pedig a Szuperkupát is, ami rögtön az egekbe repítette nemcsak a csapatot, hanem Wengert is, akit korábbi klubja, a Strasbourg mellett az Arsenal, pontosabban annak korábbi alelnöke, David Dein is megkeresett.

Az Arsenal épp ekkor vesztette el sikeredzőjét, George Grahamet egy vesztegetési ügy miatt, Dein pedig látta, milyen eredményes Wenger, így nemcsak találkozott vele, hanem később is rendszeresen kikérte a véleményét a csapat játékával kapcsolatban. A Grahamet követő Bruce Rioch ráadásul nem jött ki túl jól a vezetőséggel, úgyhogy 1996-ban ki is rúgták, így Dein hathatós közreműködésével végül nem a favoritnak tartott holland legenda, Johan Cruijff, hanem az Angliában szinte teljesen ismeretlen Arséne Wenger került az Arsenal kispadjára.

Milyen Arséne?

Wenger hivatalosan 1996. október 1-jén lett az Arsenal edzője, ami valószínűleg még őt is meglepte egy kicsit, hát még a játékosokat, a szurkolókat, vagy az angol lapokat. 

Mit tud ez a francia a futballról? Szemüveges, úgy néz ki mint egy tanár, sosem lesz olyan jó, mint George Graham. Beszél egyáltalán rendesen angolul?

– mondta el később az első gondolatait Tony Adams, akkori csapatkapitány, az Independent pedig arról írt, hogy az angolok szűklátókörűségét tökéletesen jellemzi, hogy a legtöbb szurkoló azt sem tudja, ki az az Arséne Wenger. Sir Alex Ferguson is mondott róla pár keresetlen szót, külön kiemelve azt, hogy Japánból érkezett, mintha ez lenne a legnagyobb istenkáromlás, amit az angol futball valaha látott.

"...he's come from *******JAPAN******" pic.twitter.com/5FyCfK7gPJ

— Adam Hurrey (@FootballCliches) April 20, 2018

A vezetőség ugyanakkor láthatóan bízott benne, elődeivel ellentétben ugyanis ő szabad kezet kapott a csapatot illetően, amit ki is használt, egyik első intézkedése például az volt, hogy megtiltotta a játékosainak az italozást, Japánban szerzett tapasztalatai miatt pedig az egészséges étkezést is propagálta. Ennek ellenére hamar megszerették, főként mert figyelt a játékosaira, jó humorérzéke pedig segített összekovácsolni a csapatot.

Wenger már rögtön az első szezonban megmutatta, hogy teljesen másként képzeli el a csapatépítést, mint mindenki más Angliában, ő volt ugyanis az első olyan edző, aki nem félt külföldi, főleg fiatal, de tehetséges játékosokat igazolni. Ezt jól mutatja például első arsenalos igazolása, Nicolas Anelka is, akit 18 évesen, mindössze 500 ezer fontért vett meg a PSG-től, két évvel később pedig már 23, 5 millió fontért adott el a Real Madridnak, de például Kolo Tourét és Emmanuel Ebouét is ő fedezte fel, Henry és Trezeguet is nála mutatkozott be először, Fábregasból pedig ő csinált igazi topjátékost.

a francia azonban határozottan elutasította a vádaskodást. A folyamatos cserélgetés egyébként pénzügyi szempontból nagyszerűen működött, 2004 és 2009 között átlagosan évi 4,4 millió fontos profitot termelt vele a klubnak.

Az aranyévek, meg ami utána van

Ezt követően még kétszer nyert bajnokságot és hatszor FA-kupát, az európai szinten azonban 22 év alatt sem sikerült semmit nyernie, ugyan a BL-döntőbe 2006-ban elvitte a csapatot, ott az Arsenal alulmaradt a Barcelonával szemben.

Idényei közül a 2003/04-est kell mindenképpen kiemelni, az volt ugyanis az, amikor sikeresen megdöntötte a Preston North End 115 éves rekordját, és vereség nélkül hozott le az Arsenallal egy teljes szezont, 26 győzelemmel és 12 döntetlennel lettek bajnokok. Ez az év egyébként igazolások terén is elég erős volt, ekkor szerezte meg ugyanis többek közt

• Robin van Persie-t,
• Jens Lehmannt,
• Gaël Clichyt,
• és Cesc Fábregast is.

Wenger felügyelte az Arsenal 2006-os költözését is, amit támogatott is, álláspontja szerint ugyanis egy jobb stadion jobban vonzza a játékosokat is, de számos problémába futott bele az Emirates miatt, a klub ugyanis a stadion pénzelését részesítette előnyben a csapattal szemben, így Campbellt, Laurent és Pirest is el kellett adnia, melynek következtében jócskán megfiatalodott a keret, a 2007-es Ligakupa döntőjében csak 21 év volt az átlagéletkor.

Innentől kezdve sok sikerben évekig nem volt része a csapatnak, pedig a 2010/11-es idényben elég jó esélyük volt még arra is, hogy mindenhol nyerjenek, ahol csak lehet (azaz a bajnokságban, a BL-ben, a Ligakupában és az FA-kupában is), de ehelyette a Ligakupa döntőjében Szczesny és Koscielny bénázásának köszönhetően kikaptak a Birminghamtől (1-2), majd tizenegy PL meccsből mindössze kettőt nyertek meg, majd a biztonság kedvéért a BL-ből és az FA-kupából is kiestek, a Barcelona (összesítésben 3-4) és a Manchester United (0-2) hathatós közreműködésével.

Ezután nem volt meglepő, hogy a következő szezon a csapat széthullását hozta magával, Fábregas visszament a Barcelonához, Clichy és Nasri pedig a Cityhez igazoltak, ez pedig – a sérülésekkel és eltiltásokkal együtt – történelmi vereséget hozott a londoniaknak, 8-2–re kaptak ki a Manchester Unitedtől 2011. augusztus 29-én. A sarokba szorított Wenger rákényszerült arra, hogy néhány tapasztaltabb játékossal töltse fel a keretet, a rettenetes kezdés után pedig végül ismét harmadik helyen végeztek a bajnokságban, az idény végén azonban elvesztették remeklő Van Persiet.

A csapat utána is csak kínlódott, hiába tudott Wenger több pénzből dolgozni, mint korábban, ráadásul az átigazolási piac torzulásai miatt az utóbbi években a növekvő költségvetéssel együtt elszálltak az árak is. Így is sikerült persze jó játékosokat igazolni, elég csak Mesut Özilre gondolni, de Wenger maga is azt mondta, hogy az Arsenal nem tud lépést tartani a mesterségesen felvert árakkal.

Azóta háromszor sikerült FA-kupát nyerni a csapatnak, 2014-ben, 2015-ben és 2017-ben is, de sem a bajnokságban, sem az európai színtéren nem jöttek az eredmények. Persze az EL-t idén még megnyerheti a csapat, ami különösen vicces lenne, tekintve, hogy ilyesmi Wengerrel 22 év alatt sem sikerült.

Mi lesz Wenger után?

Az biztos, hogy Wenger méltósággal búcsúzott a csapattól, csakúgy, mint a korábban már említett Sir Alex Ferguson tette annak idején, de míg ott az összes szurkoló a mai napig értékeli, amit a tréner tett a klubbért, itt már nem biztos, hogy ez lesz a helyzet, sokan ugyanis évek óta azért lobbiztak, hogy Wenger végre eltűnjön, néha egészen hajmeresztő módszerekkel. 

Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz majd Wenger utódja, de az biztos, hogy gyorsan meg akarják találni, a klub közleménye szerint amint lehet, kinevezik az új edzőt. A francia egyébként éppen pénteken nyilatkozta azt, hogy el tudná képzelni korábbi játékosát, Patrick Vieirát a kispadon, de tavaly az is szóba került már, hogy Wenger távozása esetén a belgáknál dolgozó Henry kapna lehetőséget.

Az mindenesetre biztos, hogy akárki is jön, nem lesz egyszerű dolga, az Arsenal ugyanis időnkénti fellángolásai ellenére is elég nagy gödörben van az elmúlt években, de nincs kizárva, hogy – ahogy Wenger is érzi – éppen erre volt szüksége a klubnak, a mai keret ugyanis még a klub legendái szerint is ügyesebb, mint a 2003/4-es szezon legyőzhetetlenei.

(Borítókép: Arsenal-szurkolók a Hawthorns stadionban 2017-ben. Fotó: Lindsey Parnaby / AFP)