
További Futball cikkek
-
Lefutballozta ellenfelét a pályáról a Barcelona, így simán hozta az elmaradt bajnoki meccsét
- Fegyelmi vizsgálatot indított az UEFA négy Real Madrid-játékos ellen
- Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Bolla Bendegúz csapattársának a támadója
- Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
- Összegyűlnek Budapesten a futballvilág vezető szereplői, izgalmas programokkal várják az érdeklődőket
Úgy tűnik, a Kisvárda meccseire nem elég, ha a csapat honlapján akkreditálják magukat az újságírók, erre enged legalábbis következtetni az, hogy hiába jeleztük napokkal korábban a klub felé, hogy tudósítanánk a meccsről, a pályánál először be sem akartak engedni minket, a fideszes Seszták Miklós érkezése után pedig a biztonságiaknak eszükbe jutott, hogy ma az Indexet nem látják szívesen a helyszínen. Jeggyel sem.
A várdaiak a feljutásért játszottak a Szeged ellen, ami elég fontos téma, tavaly is foglalkoztunk vele, mikor a Kisvárda a Balmazújvárossal vívott ki-ki meccset az első osztályba való feljutásért.
Nyert a Fidesz a Fidesz ellen, így feljutott a Fideszek közé
Seszták vs. Tiba, Kisvárda vs. Balmazújváros: kiderült, ki juthat fel az első osztályba a Felcsút mellett. Telefonján lest visszanéző miniszter, faarcú NAV-elnök és fideszes kihívók 2018-ra.
Idén még jobb helyzetben volt Seszták csapata, egy pont kellett ahhoz, hogy a harmadik Békéscsabának már matematikai esélye se legyen, de hazai pályán nyilván győzni szerettek volna a ligautolsók között kullogó szegediek ellen, ami reális elvárásnak is tűnt. Ehhez képest aztán 1-1 lett a vége, de az egy pont így is meglett, jövőre az NB I.-ben avathatja fel új stadionját a csapat.
Mindezt csak azért írtam le, hogy önök is értsék, miért autóztunk több mint 300 kilométert Kisvárdára, hogy megnézzük a meccset.
Csak azért, hogy aztán a helyszínen kiderüljön, hiába jártunk el mindenben a protokollnak megfelelően, sem újságíróként, sem jeggyel nem nézhetjük meg.
A Kisvárda meccseire a klub honlapján regisztrálhatnak a sajtó munkatársai, itt jeleztük mi is, hogy mennénk a vasárnapi mérkőzésre, a helyszínen azonban ennek ellenére közölték, nem vagyunk rajta a listán. Tíz perc várakozás és telefonálgatás után végül mégis sikerült bejutnunk, de bent sem lett jobb a helyzet,
- először csak azt mondták, hogy így nem mehetünk be fotózni a pálya mellé,
- majd megérkezett az előző Orbán-kormány fejlesztési minisztere, Seszták Miklós, rá pár perccel pedig a korábban minket beengedő biztonsági őr váratlanul közölte: azonnal távoznunk kell a pályáról.
Felvetettük, hogy veszünk jegyet, hogy legalább a cikket meg tudjuk írni, az őr azonban egyre csak azt hajtogatta, hogy el kell hagynunk a helyet,
jeggyel sem maradhatunk, és bármikor máskor szívesen látnak minket, de ma nem.
Arra nem adott magyarázatot, miért tiltanak ki a meccsről, ha akkreditáltunk és ha a média más képviselői ott lehetnek rajta.
Így nem sikerült megörökíteni az 1911-ben alapított klub legnagyobb sikerét, vagyis a feljutást. A Kisvárda a 106. klub, amelyik megfordul a hazai élvonalban.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban
Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.
március 22., 09:46
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Lefutballozta ellenfelét a pályáról a Barcelona, így simán hozta az elmaradt bajnoki meccsét
Ezzel megléptek a Real Madridtól a bajnoki versenyfutásban.
tegnap, 22:57
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Sport
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát
A brazil kapus inkább visszatért klubcsapatához.
március 22., 12:36
- Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város
Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.
március 22., 14:17
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz
Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.
március 22., 16:08
- Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Sport
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Sport
Bunda miatt eltiltott játékvezető fújja a sípot a törökök elleni visszavágón
Azóta már több nívós találkozón is bíráskodhatott.
március 21., 16:09
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Sport
Napi 15 óra evezés, éber álom és hallucinációk – Rakonczay Gábor pokoljárása az óceánon
A világrekorder szeretne szépen megöregedni.
március 21., 19:48
- Sport
Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott
A mérkőzés első gólját Myles Lewis-Skelly, a 18 éves debütáns szerezte meg.
március 21., 22:58
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
Nem felelt meg az előírásoknak, kizárták a nyolcszoros bajnokot a nyári klubvilágbajnokságról
Egy másik klub is érintett az ügyben, de az megúszta büntetés nélkül.
március 21., 20:51