A játékos, akire az oroszok a futballforradalmat írták

Nyugdíjas vagyok, szabad ember. Akkor jönnek, amikor csak akarnak.

– mondta telefonon ukránul Vaszilij Jurijovics Turjancsik, amikor arról érdeklődtünk, szánna-e ránk pár percet. Háza megtalálásával akadtak problémáink, mert a GPS és Google Maps részint ellentmondtak egymásnak, másrészt tévedett mindkettő.

Szerencsére a helyiek a szemerkélő eső ellenére is segítettek, így bár késtünk, már az úton integetett a Dinamo Kijev legendája a magyar rendszámot látva.

Laci vagyok, ti így mondjátok ugye, magyarok

- nyújtotta a kezét, és olyan vitalitás volt benne az első mondatainál, hogy azonnal észleltük, valaha is vezérkos lehetett, nem véletlenül volt csapatkapitánya egy korszakos csapatnak, ami az egész szovjet labdarúgást meghatározta.

Gyorsan megbeszéltük, hogy volt a városnak egy másik kiváló futballistája, Beca József. Azonnal mondta róla: olimpiai bajnok, egy meccsen játszott 1956-ban, később a Rosztov edzője volt a nagy Szovjetunióban, majd a Kajrat Almatyé is.

Szentmiklós, így, így, ott születtem

- ezt is tökéletes magyarsággal ejtette ki, utalva a jelenlegi magyar határtól 20 kilométerre lévő Beregszentmiklósra. 

Álljunk is meg egy pillanatra, mert a híres kárpátaljai anekdota rá is illik. Az öregebbek úgy voltak 4 ország állampolgárai, hogy ki sem mozdultak Ungvárról, Beregszászról vagy éppen Munkácsról. Ők egy helyben voltak, a nagypolitika viszont változtatta a határokat. 

Az ő konkrét esetében a történelem úgy hozta, hogy Csehszlovákiában született 1935-ben, aztán lett magyar állampolgár, az első bécsi döntés és a területi revízió után, majd a háború vége után 1945-ben szovjet, végül pedig ukrán 1990 után. A ruszin nemzetiségűek – ahogy ő is – ezt a sajátos utat járták be ez az múlt fél évszázadban.

A szülei kiválóan beszéltek magyarul, az iskolában magyarul tanult, írni tudott is valaha, a szorzótáblát is magyarul tanulta. Az első két osztályt is magyar nyelven végezte el. A nyelvtudása mára már jócskán megkopott, de érteni azért még érti a nyelvet, a felesége is félig magyar származású, illetve a két fia – akikkel találkoztunk – is jól beszélt magyarul. Amikor elakadt egy-egy kifejezésnél, a család örömmel segített.

A nagy Dinamo

Már gyerekként is csak a futballra tudott gondolni, a tehetsége megkérdőjelezhetetlen volt, gyorsan el is vitte az ungvári Szpartak, 17 éves sem volt. Sok időt azonban nem töltött a szovjet másodosztályú csapatban, ugyanis kortársaihoz hasonlóan behívták a szovjet hadseregbe.

Nem vitték el messzire Kárpátaljáról, Lvovban (Lemberg) szolgált, ahol a helyi katonai csapatban játszott, itt képezték át igazi védekező hátvéddé.

22 évesen szerelt le, visszatért az Ungvárhoz, de szinte rögtön levél érkezett Kijevből, hogy őt és még két magyart, Havasi Andrást és Szabó Józsefet várják próbajátékon a Dinamo Kijevnél. Turjancsik nem akart menni, szerette a szülőföldjét, de a kommunista időkben nem lehetett csak úgy következmények nélkül nemet mondani egy ilyen felkérésre.

• Havasi kapus volt, néhány meccsen jutott szóhoz, Szabó óriási karriert futott be, 42-szeres válogatott lett, az 1966-ban negyedik csapat tagja.

1962-ben csatlakozott hozzájuk Újdávidházáról Medvigy Ferenc, ő lett a Dinamo villámgyors szélsője. Rögzítsük most: a másik szélen Lobanovszkij játszott, a későbbi edzőfejedelem, aki 1986-ban a szovjeteket vezette a 6-0-s meccsen.

Egy új korszak első hírvivője

A Dinamónál már akkor is pezsgő szellemi élet volt, ami Viktor Maszlov edző érkezésével kiteljesedett. Akkor még ismeretlen volt a világban, ha egy klubcsapat vagy válogatott nem a 4-2-4-es formációban játszott. Maszlov a védelem stabilitásában hitt, ezért egy játékost a négyes lánc elé vezényelt.

"Turjancsik, gyere, te leszel az". Rám mutatott. Te alkalmas vagy rá. Minden megvan benned. Akkor nem értettem, mi lesz a pontos feladat, de persze, hogy nem mondhattam nemet. Később pedig alaposan el is magyarázta, mi a feladat. Én pedig kedveltem. Szerettem a férfias, agresszív focit"

– emlékezett vissza az új pozícióra születésére.

Nem mi találtuk ki, hogy ő volt az első, hanem az angol Jonathan Wilson Futballforradalmak című könyvében rögzítette. Wilson a szovjet futball fejlődésébe jó 20 éve ásta bele magát.

Fel is rajzolta a könyvében, Turjancsik a védelem előtt játszó, az első védekező (szűrő) középpályás. A jelenlegi box-to-box kifejezés arra utal, hogy a két tizenhatos közötti területen játszó, sokat futó játékos. 

Amikor a könyvet mutattam neki, elővett ő is három vastag kötetet, ami a Dinamo fejlődését és történetét dolgozta fel.

Turjancsik összesen 308 meccsen szerepelt a Dinamóban, háromszor vették fel a legjobb 33 szovjet játékos listájára, vagyis ez a poszt mintha neki lett volna kitalálva. 

• Négyszeres szovjet bajnok (1961, 1966, 1967, 1968) 
• háromszoros ezüstérmes és kétszeres kupagyőztes lett.

A nemzetközi kupasorozatokban (KEK, BEK) is kipróbálhatta magát, bár az első szovjet nemzetközi kupasikernél (1975, KEK, 3-0 a Fradival szemben) már nem volt a csapat tagja. 

Csupaszív, kemény, az utolsó leheletéig küzdő játékos volt, aki mentalitásával még a sokat hajtó és sokat futó Dinamóban is ki tudott tűnni - ez állt a jellemzésében.

Nem véletlenül kapta a Vaskapitány becenevet, és amikor ezt szóba hoztam, jelentőségteljesen bólogatott is.

Mennyből a kiesésbe

Négy évig volt a csapat kapitánya 1965 és 1969 között, ami akkoriban nagyjából akkora presztízs volt, mintha valakit a Real Madrid csapatkapitányának választottak volna. Tagja volt a szovjetek B válogatottjának, feljebb viszont nem jutott, játszott ellenben Pelé ellen egy dél-amerikai túrán.

Olyan ember vagyok, aki csak a focinak élt egész életében. Mindent megtettem a csapatért. nem akartam több lenni, mint amit a csapat megkívánt tőlem. Volt olyan szezon, amikor 28 meccsen nem kaptunk gólt! Mindig a maximumon égtem, a keménységet, férfiasságot csapatkapitányként elvártam a csapattól. Ha ütközni kellett, soha nem szóltam másnak, hiszen ott voltam én.

A Dinamo az új játékrendszer, és Maszlov érkezése előtt 1963-ban 48 gólt kapott 38 meccsen, a középmezőnyben végeztek a ligában.

Aztán jól érzékelhető a fejlődés:

• 1964 - 29 gól 32 meccsen
• 1965 - 22 gól 32 meccsen
• 1966 - 17 gól 36 meccsen
• 1967 - 11 gól 36 meccsen.

A küzdő mentalitás 83 évesen is megmaradt benne, olyan tekintélyt parancsoló a stílusa még mindig, hogy egyszerűen nem lehetett nem odafigyelni rá. Ráadásul a foci iránti szenvedélyéből sem veszített semmit, hihetetlen részletességgel mesélte, hogyan lépett át (2-1, 1-1) a Dinamo Kijev a regnáló BEK-győztes Celticen 1967-ben.

A Dinamo azzal a Celtic-kel került össze, amelyikben 11 glasgow-i játékos volt. Ezt a csapatot keresztelték át lisszaboni oroszlánokra, miután a portugál fővárosban nyerték meg a BEK-et. A Celticet teljesen meglepte a Dinamo felállása.

Készült egy fotó a meccsről, amelyiken négy szovjet vesz körbe egy skótot. A sajtó nem volt elragadtatva ettől a stílustól, a labdacsapdától. Az eredmény viszont tiszteletet parancsolt, hiszen mégiscsak azon a pályán nyert a Dinamo, ahol óriások véreztek el korábban.

Épp ezért volt óriási csalódás nekik, hogy a szintén kárpátaljai Kalocsay Géza vezette Gornik Zabrze a következő körben (1-2, 1-1) jobbnak bizonyult. A Dinamo már sok mindenre felkészült, csak arra nem, hogy egy csapat figyel a stílusukra. Inkább alkalmazkodtak, mint irányítottak.

Igaz, amikor eszébe jutott, hogy e történelmi diadal után nem sikerült a következő körben Kijevben nem tudták kiharcolni a továbbjutást a Górnik Zabrze ellen,

Hazai pályán vezettek, de a lengyelek a gyors szélsőikkel fordítottak, nem tudták hatástalanítani Lubanski és társait.

A visszavágón épp az ő góljával vezettek, de Szoltysik egyenlített még az első félidő előtt, és mivel az állás már nem változott, a Dinamo elköszönt. (A Górnikot a későbbi győztes Manchester United verte meg.)

A futball örökre benne marad

A múltidézést magyar cikkekkel folytattuk, köszönte, legalább gyakorolhatja a nyelvet. 

Amikor végignézte a bajnokcsapat összeállítását, végig sorolta, ki, kicsoda a csapatban, természetesen mindenkit felismert arcról. Minden mozdulatán érződött, ha most, ennyi évtized után összejönnének, akkor is ő lenne a kapitány, figyelnének a szavára.

Megmutatta a trófeáit, kitüntetéseit is, Leonyid Kucsmától kapta az utolsót. Mindegyikről volt néhány szava, emléke. Sokan gratuláltak neki.

Amikor a kezem megfogják, mindig kérdezik, miért ennyire hideg. Szívbeteg vagyok, mondom nekik. A keringésem nincs rendben. De a vérem még most is forró. A futball örökre bennem marad, ha beszélni kell róla, ha nézem. Az unokám nagyon jól kezeli a labdát, ő lehet, hogy ugyanolyan lesz, mint én a pályán. Nagy játéka az életnek a futball.

Amikor az 1986-os magyar-szovjet 0-6 került szóba, emlékezett rá, 32 éve mekkora meglepetést okozott a győzelem aránya a világbajnokságon. Mert bíztak-bíztak a sikerben, ez a fölény meglepte őket, hiszen akkor Lobanovszkij az utolsó pillanatban vette át a csapatot, de elsöpörte az előző évben az európai rangsor első helyén végző magyarokat. 

A magyar futballt akkor is sajnálta, azóta is, mert nem tud lábra kelni. Az ukrán úgy ahogy, de legalább él. Az orosz pedig, ki tudja, most, a világbajnokságon kezdett egy újabb nagy korszakot.