Máté, Mirella
12 °C
30 °C

A futballban nem a győzelem a fontos, de kizárólag az számít

2018.09.13. 11:44

A magyar labdarúgó-válogatott kapitánya, Marco Rossi tartalmas interjút adott a molcsapat.hu oldalnak, miközben meglátogatta az épülő Puskás Ferenc Stadiont.

A görögök elleni 2-1-es győzelem után egy percet sem aludt, előtte is rendkívül ideges volt az egész stábjával együtt, de végül legyőzte csapata a magyarnál jobban jegyzett ellenfelet.

"Ahhoz, hogy ennyi minden beleférjen a rövid időbe, amit a csapattal tölthetek, motivált, jó szellemű sportemberekre van szükség, és szerencsére ebben nem is éreztem hiányosságokat"

- állapította meg.

Azt is elmondta, számára a futball nem filozófia, hanem stratégia, az olasz közegben ez így van.

Ezért az sem kérdés, hogy a csúnya játékkal elért győzelmet választja a szép játék és a vereség helyett.

"Az a futball a legszebb, ami győzelmet hoz. A futballban nem a győzelem a fontos, hanem ez az egyetlen dolog, ami számít"

- jelentette ki.

Nem tett le a három védős rendszerről, de sokkal fontosabb szerinte, hogy több felállásban tudjon játszani a nemzeti csapat.

Sokan alábecsülik szerinte a pszichológiai felkészítést, ő ellenben ritka fontosnak érzi ezt.  Egy magabiztos játékosokból álló csapattal könnyebb együtt dolgozni, meccselni is.

45-50 játékost követ nyomon, és nem azt nézi, ki, mennyire technikás, hanem azt, hogy tud-e segíteni a csapatnak.