
Tévez is megsérült, amikor szurkolók támadtak a Boca buszára a Libertadores-döntő előtt
További Futball cikkek
- Folytatódnak a zöld-fehér menetelések az NB I-ben, a Fradi bánhatja
- Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
- Gulácsi Péter lehúzta a rolót, bravúrral járult a lipcsei pontszerzéshez
- Arne Slot elmagyarázta, miért cserélte le a szünetben Szoboszlai Dominikot
- Szoboszlai Dominikon is meglátszott a fáradtság a Liverpool bajnokiján
Szombaton, magyar idő szerint 21.00-tól kezdődött volna a Libertadores-kupa döntőjének második meccse a két argentin sztárcsapat, a Boca Junior és a River Plate között, ám még a kezdés előtt szurkolók támadtak a Boca buszára, a támadásban pedig több játékos is megsérült, így maga a mérkőzés is veszélybe került. Később aztán vasárnapra halasztották a döntő második meccsét.
A szurkolói támadás miatt több ablaka is betört a Boca játékosait szállító busznak, a játékosok – köztük a 76-szoros argentin válogatott Carlos Tévez – ekkor sérültek meg, írja a Sky News.
A támadás után a rendőrök paprikaspray-vel tettek rendet a zavargást indító szurkolók között, ám a helyi tévék felvételei alapján a játékosok is kaptak a spray-ből. Pablo Pérezt és Gonzalo Lamardót kórházba is szállították.
Carlos Tevez and Boca Juniors suffer pepper spray attack from River Plate fans ahead of Copa Libertadores finalhttps://t.co/10rgjVZXB5 pic.twitter.com/s9O2yaXikC
— Mirror Football (@MirrorFootball) November 24, 2018
Argentínában az állandóvá váló szurkolói zavargások miatt nem kísérhetik el a szurkolók idegenbe a csapatot, így a Monumental stadionban 70 ezer River-szurkoló várta a meccs kezdetét a támadás előtt, ami ekkora kárt okozott a Boca buszában:
Boca Juniors team bus from inside, shows the huge damage that took place. pic.twitter.com/6q5Qq6VAgx
— Mootaz Chehade (@MHChehade) November 24, 2018
A szervezők előbb egy órával tolták el a kezdést, majd ezt később magyar idő szerint 23.15-re módosították, de ekkor sem tudták elkezdeni a mérkőzést. Pár perccel később közölték, hogy a meccset vasárnapra halasztották, az új terv alapján magyar idő szerint vasárnap 21.00-tól játszanák le a mérkőzést.
A több órás halasztás alatt a FIFA hivatalosan azt közölte, a Boca kénytelen kiállni, mert ha ezt nem teszik meg, kizárják őket a sorozatból. Több Boca-játékos, köztük Carlos Tévez is azt mondta, hogy kötelezni akarták őket a játékra, nem hallgatták meg az érveiket, így Péreznek és Lomardónak is a kórházi ellátásból visszatérve kellett a mérkőzésre készülnie, miután a dél-amerikai futballszövetség, a CONMEBOL orvosai szerint semmi komoly bajuk nem esett a paprikaspray-s eset alatt. Felmerült az is, hogy a mérkőzést hét közben, zárt kapuk mögött játszanák le.
Három éve, amikor a két csapat a nyolcaddöntőben találkozott a Libertadores-kupában, a Boca szurkolói könnygázzal támadtak a River játékosaira az öltözőkijáróban a szünetben, ezért félbe is kellett szakítani a találkozót, ami után a Bocát kizárták a sorozatból.
Kizárták a Bocát a Libertadores-kupából
A River elleni paprikaspray-zés miatt, és 200 ezer dollárt is fizetniük kell.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.
március 3., 12:58
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja
„Erre korábban nem számíthattam.”
március 3., 10:43
- Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
március 2., 20:19
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt
Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.
március 3., 14:48
- Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága
Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.
március 3., 19:25
- Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk
A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.
március 2., 20:26
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége
„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.
március 3., 20:51
- Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa
Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.
március 2., 20:13
- Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.
március 2., 17:34
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
tegnap, 21:19
- Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros
Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.
március 2., 15:04
- Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk
Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.
március 2., 15:38
- Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha
A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.
március 2., 17:40
- Sport
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31
- Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus
A miniszterelnök nem kapott számlát.
tegnap, 18:15