James beindította Kolumbiát: 3-0
Aki veszít, kiesik. Ezzel a félelmet keltő gondolattal kellet pályára lépniük a játékosoknak a lengyel-kolumbiai meccsen a H csoportban. Úgy is játszottak, mint akinek remeg a lába, bő fél órán keresztül értékelhető támadás nem is alakult ki.
Falcao pedig kétszer is remek pozícióban kapta a labdát, de egyszer nem passzolt, aztán rosszul passzolt sarokkal, így a labdát lefülelték a lengyel védők.
Ahogy telt az idő, Kolumbia kezdett fölénybe kerülni, és a félidő hajrájára már szinte csak a lengyel térfélen volt a labda. Ennek az eredménye lett a gól a 40. percben. James Rodriguez adott be jobbról, ballal, a labda tökéletesen tartott a barcás középhátvéd, Yerry Mina fejére, aki olyan magasra felment, hogy szinte be kellett húznia a nyakát, hogy a kapuba tudjon fejelni. Ügyes góllal vezetett Kolumbia, 1-0.
Csak az 58. percben kerültek közel a gólhoz, amikor Lewandowski átvett egy szenzációs, 60-70 méteres labdát, csak kissé maga mögé, így életerős lövését Ospina bravúrral védeni tudta.
A 70.-ben nagyot lépett a győzelem felé Kolumbia, Juan Quintero zseniális labdával találta meg Falcaót, aki összekapta magát, és nagyon szépen, jobb külsővel helyezett a kapuba. A lapos lövést nem lehetett védeni, 2-0.
Uribének a másik kapunál volt még egy gyenge sarkazása, ami alig ment volna el a gólvonalig, de egy védő a kapusát megelőzve kirúgta.
Kolumbia a végén már labdatartással, James és Cuadrado cselekkel szórakoztatta a közönséget, a meccset 3-0-ra nyerték a dél-amerikaiak. Kifejezetten szépen is játszottak, Quintero jelenleg a River Plate játékosa, de biztosak lehetünk benne, az augusztust már valahol Európában kezdi. Ő és James remekül mozgatja a csapatot, és ha Falcao beindul, Szenegál ellen jó eséllyel pályáznak a továbbjutásra az utolsó csoportmeccsükön.