Szilvia
5 °C
16 °C

Egyéni villanás döntheti el a pengék csatáját

2018.07.10. 17:02

Franciaország-Belgium és Horvátország-Anglia, kevéssé várt elődöntők jöttek össze a világbajnokságon, amelyek a hajrát Európa-bajnoksággá alakítják. Kérdés, kik játsszák a döntőt?

Öt kategóriára osztottuk az esélyeket, ezek alapján vizsgáltuk a csapatokat, de a döntést önökre hagyjuk: a végén mondják meg - szavazás -, hogy melyik csapatot várják a fináléba.

Franciaország-Belgium, kedd, 20:00

  • eltiltottak

A franciáknak nincs egy sem, Deschamps kapitány a teljes keretből válogathat, mivel még sérültje sincs, azaz tökéletes körülmények között készülhetnek.

A belgáknál egy fontos hiányzó lesz, a jobbhátvéd Meunier, aki megkapta a második sárgáját a brazilok ellen, így nem játszhat. Pótolni kell, és annyira nem is tűnik egyszerűnek, bár létezik kézenfekvő megoldás: Vermalen bekerül a háromfős védelembe, Alderweireld helyére, ő meg felugrik Meunier helyére. Korábban amúgy is jobbhátvéd volt, ismeri a posztot, igaz, az ötvédős rendszerben többet kell felfutnia. Némi kockázatot azért rejt a dolog, nem miatta, hanem Vermalen miatt, aki rém sérülékeny, és ha cserélni kell, az érvágás a belgákanak. Pláne akkor van erre sansz, ha nem végeznek 90 perc alatt. B terv: Carrasco megy ki jobbra, és marad hátul a bevált Verthongen, Kompany, Alderweireld hármas. Meglátjuk, mit talál ki Roberto Martinez kapitány.

  • fáradtság

A franciák már az utolsó csoportmeccsükön lazítottak, a vb eddigi egyetlen 0-0-ján a dánokkal, az argentinokat utána meglehetősen egyértelműen verték ki 90 perc alatt, Uruguayt pedig még könnyebben. Ráadásul a nyolcaddöntőjük és a negyeddöntőjük között a legtöbbet pihenhették a vb-csapatok közül kerek 6 napot. Péntek kora estétől már a kedd esti belga meccsre hangolnak, kifejezetten kipihentek lesznek.

A belgák Japán ellen 0-2-ről álltak fel, de befejezték a bő 90 perc alatt, majd péntek este is elég volt nekik a 90 perc a brazilok ellen. Jóval nehezebb meccseik voltak, mint a franciáknak, kevesebbet is készülhettek, így ebben a kérdésben is a franciák állnak jobban.

  • forma

A franciák lassan lendültek bele, kettőt nyertek 1-1 góllal, jött a 0-0, aztán újra kettőt nyertek egy, majd két góllal. Igazából eddig csak annyit adtak ki magukból, amennyit nagyon kellett. Hogy nagyon jó formában vannak-e? Valószínűleg igen, de a legjobb pillanatban, a belgák ellen indulhatnak be igazán.

rad

A belgák az egyetlenek a vb-n, akik mind az öt meccsüket megnyerték eddig a tornán, 100 százalékosak. Világbajnokságot hibátlanul nyerni irtó nehéz - legutóbb 2002-ben, a brazilok tudtak -, hét meccsen általában van egy-egy olyan, amikor lankad a forma, ilyen a belgáknál még nem volt. Japán ellen nagyon oda kellett tenniük magukat azon a 3-2-n és a brazilok ellen is csúcsra jártak.

  • sztár

A franciáknál Griezmann, akinek van ugyan három gólja, de kettő büntető, a harmadik meg akkora potya, hogy inkább az uruguayi kapusnak kellett volna beírni. Nehéz elképzelni, hogy a világ egyik legpengébb futballistájának öt meccsből egyszer se jöjjön ki igazán a lépés.

A belgáknál Kevin De Bruyne a topjátékos, az ő mozgása határozza meg a csapatot. A japánok és a brazilok ellen is kulcsmomentumai voltak, de a nagy nagy meccse még neki is hiányzik. A sztárok szempontjából 50-50-nek tűnik az elődöntő.

  • kapitány

Didier Deschampsnak eddig kvázi semmi dolga nem volt a vb-n, nézhette, ahogy a világ legtehetségesebb válogatottja játszik. Egyedül az argentinok ellen kellett kicsit odaszólni 1-2-nél, de olyan könnyedén fordították vissza a meccset, hogy lehet hogy még arra sem volt szükség. A franciák egyébként is híresek arról, hogy sztáredzők nélkül nyernek vagy dobnak nagyot: a 98-as világbajnok Aimet Jacques előtte 12 évvel nyert bármit, Roger Lemerre, a 2000-es Eb-győztes kapitány se előtte, se utána semmit, 2006-ban Raymond Domenechhel csoda, hogy a döntőig mentek. És most van Deschamps, akivel két éve otthon veszítettek Eb-döntőt, akinek egyetlen nívós győzelme egy 2010-es bajnoki cím a Marseille-jel.

Ki jut a döntőbe?

  • 576
    Belgium
  • 462
    Franciaország

Roberto Martinez a másik oldalon szintén csak egyszer nyert nagyot, egy FA-kupát még 2011-ben, csakhogy a Wigannel, méghozzá a döntőben a Manchester Cityt verték, 90 perc alatt. Martinez most a vb-n variált a kezdővel az utolsó csoportmeccsre, a japánok ellen is, a brazilok ellen szintén, ki-be pakolgatta az embereket a középpályára, taktikailag és stratégiailag is felkészült edző. Ha arra kerül a sor, hogy ki húz nagyobbat a padról, a belgák jobb helyzetben vannak.

Kedd este nyolckor kezd a francia-belga Szentpéterváron, a Zenit-stadionban.

rad

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?