Sámuel, Hajna
21 °C
32 °C

Franciaország világbajnok: 4-2 a döntőben a horvátok ellen

2018-07-15T165805Z 1421065186 RC1E07259B00 RTRMADP 3 SOCCER-WORL
2018.07.15. 18:54
Öngól, videóbírós tizenegyes és óriási potyagól is volt a 2018-as futball-világbajnokság döntőjében. A horvátok hatalmasat küzdöttek, de végül Franciaország nyerte a tornát, és története második világbajnoki címét.

Az elsődöntős Horvátország kezdte lelkesebben a döntőt, nem diktáltak azért észvesztő tempót Modricék, pláne azok után, hogy úgy jutottak el eddig, hogy az egyenes kieséses szakaszban mindig hosszabbítást játszottak.

Elsősorban a horvátok bal széle volt aktív, ahonnan Strinic sorra lődözte befelé a labdákat, de igazán komoly helyzet nem alakult ki az első negyedórában, miközben a franciák semmit nem mutattak támadásban. A 18. percig kellett várni az első lehetőségükre, amiből rögtön gól lett. 

Griezmannt borították fel a horvát kaputól 25 méterre, ő ívelte veszélyesen kapu elé a labdát, amit Mandzukic a saját kapujába csúsztatott, Subasicnek nem volt esélye védeni. Ezzel megvolt a francia vezetés. 

A gól a franciák nagyobb fordulatszámra kapcsoltak, és néhány perccel később már Vida bravúros mentése kellett, hogy Mbappé ne törhessen egyedül kapura. A horvátok viszont megint felálltak hátrányból, ahogy az egyenes kieséses szakaszban többször. A 27. percben egy szabadrúgást Modric ívelt a tizenhatoson belülre, ahol addig fejelgették a labdát, amíg Perisic elé került, aki átvette, majd tizenötről eleresztett egy bombát, egyenlített Horvátország. 

Aztán jött az újabb fordulat, büntetőt kapott Franciaország, miután Matuidi fejese Perisic kezére pattant az ötösnél, Nestor Pitana bíró pedig jelezte, hogy videóbírózás következik. Alaposan megnézte a monitoron, mielőtt befújta végül, ez volt a jó döntés. Griezmann simán belőtte a jobb alsóba, Subasic a másik irányba vetődött, megint a franciáknál volt az előny a 38. percben. A horvátok nem törtek meg – bár amennyi megpróbáltatáson átmentek ezen a vb-n, nem is volt ez meglepő –, rögtön a gól után rákapcsoltak, és megint egy szabadrúgás után volt lehetőségük a gólszerzésre, de Lovren közeli lövése lepattant. A félidőig maradt a francia előny. 

Várható volt, hogy a horvátok erősen kezdenek, és ahogy kijöttek a második félidőre, rögtön majdnem egyenlítettek: Rebic kapott egy remek kiugratást a tizenhatoson belül, a rövid felsőt vette célba, de Lloris nagyot védett. A tempó ezután sem csökkent, mert jöttek sorra a horvát rohamok. Az volt döbbenetes az egészben, hogy ezen a csapaton egyáltalán nem látszott, hogy három hosszabbításos meccs után játszik döntőt. Azért a franciák játékában is ott volt a veszély, mert egy villámgyors ellentámadásból Mbappé ment el Vida mellett, lövése viszont elakadt a horvát kapusban.

Ezután egy rövid időre meg kellett állítani a játékot, mert a Pussy Riot tagjai berohantak a pályára, végül a biztonságiak cipelték le őket. A kényszerszünet után a horvátok nyomtak tovább, viszont mégis a franciák növelték az előnyüket. Griezmann passza után Pogba próbálkozott meg egy lövéssel a tizenhatoson kívülről, a labda lepattant, az ismétlést viszont kegyetlenül bevágta, így már 3-1-re mentek a franciák az 59. percben, ezzel eldőlni látszott a meccs. 

Nagyon kezdett kijönni, hogy a horvátok energiája elfogyott, és hamarosan meglett a negyedik francia gól, ezt a 19 éves Mbappé szerezte pár perccel később. Húsz méterre a kaputól engedett el egy lapos lövést, Subasic eldőlt ugyan, de nem ért oda a sarokra, már 4-1 volt. A góllal ő lett a második tizenéves, aki vb-döntőben gólt szerzett, korábban csak Pelé érte el ezt. 

De még mindig volt fordulat a meccsen, nem is akármilyen, mert a vb-potyagóljával szépített Horvátország. A francia kapus Lloris egy hátrapasszolt labdát akart eltolni Mandzukic mellett, a támadó azonban belepiszkált, és a kapuba paskolta a labdát, hat gólnál járt ekkor már a döntő.

A horvátok persze megint erőre kaptak, és mentek előre. Az utolsó tíz percben már leginkább a francia térfélen zajlott a játék, de nem volt már meg a lendület és a veszély a kétgólos hátrányban játszó válogatott játékában. 

Maradt a végéig a 4-2, Franciaország 1998 után lett ismét világbajnok, akkor a brazilokat verték meg 3-0-ra a hazai rendezésű vb-n. Didier Deschamps pedig a futball történetének harmadik olyan embere lett, akinek játékosként és edzőként is sikerült világbajnoki címet nyernie. 

Borítókép: Darren Staples / Reuters.

Jegyzőkönyv: