Szilárda
-4 °C
3 °C

Most foghatja csak a fejét igazán a vb-ről hazazavart horvát

2018.07.15. 09:13

Nikola Kalinićre fontos szerep várt volna a világbajnokságon a horvát válogatottban, hiszen a csatár Mario Mandžukić első számú cseréje lett volna, de más helyzetben is bevethették volna a legutóbbi szezonban a Fiorentinától a Milanhoz kölcsönadott játékosnak, aki 41 válogatott mérkőzésen 15 gólnál járt a vb előtt.

De így áll a vb után is, ugyanis sikerült az első mérkőzésen óriási balhéval elvágnia, és hazazavartatnia magát.

Nigéria ellen ugyanis nem volt hajlandó beállni a mérkőzés legvégén, ehelyett azt mondta, fáj a háta, és nem tudja vállalni a játékot, holott percekkel korábban még simán melegített. Nem először játszotta ezt el, ugyanezt csinálta a brazilok elleni angliai barátságos meccsen, és a Nigéria elleni mérkőzés előtti vasárnapi edzésen is.

A horvát kapitány, Zlatko Dalić a mérkőzés másnapján hazaküldte játékosát, aki így a horvát futball-, és talán sporttörténelem legnagyobb sikeréből marad ki, amiért nem volt hajlandó pár, egyébként nem nagy jelentőséget hordozó percre pályára lépni Nigéria ellen.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!