A hazazavart horvát csatár is kap vb-ezüstöt
A Horvát Labdarúgó Szövetség elnöke, az 1998-as vb gólkirálya, Davor Suker közvetlenül a vb-döntő után úgy nyilatkozott, nem tudja, hogy az első meccs után hazazavart Nikola Kalinic kaphat-e az ezüstéremből.
Később úgy határoztak, hogy erről a csapatnak kell döntenie.
Tomiszlav Pacak sajtófőnök most arról tájékoztatott, hogy a Milan csatárának is jár egy érem, és el is fogják hozzá juttatni.
A játékost még az első csoportmeccsen, Nigéria ellen (2-0) akarta becserélni Zlatko Dalic kapitány az utolsó öt percre, ő viszont azt mondta, fáj a háta, nem szeretne beállni. Mivel korábban nem panaszkodott sérülésre, így a szakember joggal feltételezte, nem akar ilyen kevés időt a pályán tölteni.
Ezek után hazaküldte, mondván csak egészséges játékosokra van szükség, csak azok tudnak segíteni.
Kalinic a csapattagokkal próbálta felvenni a kapcsolatot már a menetelés idején, de összezártak, és senki nem válaszolt neki.
Most viszont megenyhültek, és kaphat az éremből, ha már a felkészülést végigcsinálta.