A Leeds-edző elismerte, hogy ki akarta figyelni Lampardék edzését
A Leeds United 2-0-ra nyert az angol másodosztályban a Derby County ellen, de a meccs előtt és után is az dominálta a híreket, hogy Marcelo Bielsa vezetőedző tényleg odaküldött-e valakit, hogy figyelje ki Frank Lampard csapatának edzését. Az ügyben a liga is vizsgálódik, írja a BBC.
A Leedset vezető argentin Bielsa elismerte, hogy odaküldte az egyik munkatársát a Derby csütörtöki edzésére, és ezért csakis őt terheli a felelősség. Viszont nem értett egyet azzal, hogy bármilyen erkölcstelen dolgot tett volna. Azt mondta, korábban is élt már ezzel a módszerrel, amikor Argentínát felkészítette a vébére.
„Nem érzem azt, hogy csaltam volna, mivel a célom nem az volt, hogy törvénytelen előnyhöz jussak" – mondta, szerinte minden nyilvános volt, a médiában is tudtak róla.
Lampard nem próbálta a meccs után az ügyre kenni a vereséget, de azt mondta, hogy ettől még foglalkozni kell a történtekkel. Erkölcstelennek nevezte Bielsa lépését. Szerinte a kiküldött embert négykézláb, a kezében csípőfogóval találták meg.
A derbyshire rendőrség azt mondta, hogy a csapat edzéséhez csütörtök reggel hívták ki a rendőröket, és kihallgattak egy férfit a kerítésnél, de más intézkedés nem történt.