Sokszor vitázunk Dárdaival
Michael Preetz klubmenedzser azt szeretné, ha a tavaszi szezonban a Hertha BSC fejlődést mutatna. Ugyanezt várja a magyar vezetőedzőtől, Dárdai Páltól is.
"Nem akarom, hogy beletörődjünk abba: ahogy a korábbi években, úgy most is gyengébb teljesítményt nyújtunk majd a bajnokság második felében" - mondta a Kicker című sportlapnak Preetz.
"Időközben már jobb a csapatunk, és egy jobb csapattal más célokat is el lehet érni. És itt nem elsősorban a tabellán elfoglalt helyezésre gondolok, hanem a fejlődésre" - fogalmazott. A berlini klub jelenleg a kilencedik helyen áll a 18 csapatos Bundesligában.
A menedzser a trénertől, Dárdai Páltól is előrelépést vár.
Pál együtt fejlődik a csapattal és kell is, hogy ez így legyen. Még mindig fiatal edzőnek számít, aki már négy éve a posztján van. Figyelemreméltó szám
- mondta a 42 éves magyar edzőről Preetz, aki szerint a legfontosabb az, hogy mindig jelen legyen a megújulás képessége. Megjegyezte, hogy amíg látható a fejlődés, számára fontos a folytonosság a trénerposzton.
"Az előrelépés érdekében néha vitázni is kell" - Preetz elárulta, hogy Dárdaival gyakran különbözik a véleményük, de ezt nem a nyilvánosság előtt oldják meg.
"Sokszor vitázunk, de nyílt véleménycsere nélkül nincs fejlődés"
- mondta a klubmenedzser.
A Hertha BSC szerdán játssza következő mérkőzését, a Német Kupa nyolcaddöntőjében a Bayern Münchent fogadja. (MTI/Index)