Már tisztán látom, mi hiányzott Liverpoolban

Alakulhatott volna jobban a közelmúltbeli pályafutása így harmincon túl, mint hogy ismét a Kansashez szegődik, és a csapat első számú centere lesz? A februárban kezdődött szezonban hat meccsen öt gólt lőtt, és egyetlen amerikai csapatként még állnak a földrész Bajnokok Ligájában, elődöntősök.

Jó kérdés. Sok szempontot kellene mérlegelnem, és egy biztos, nem vágyakozom most innen sehová, jól érzem itt magam. Ha így nézzük, a legjobb helyen vagyok, különösen szakmai oldalról. A jelenben szeretek élni, amúgy sem erősségem a múlton rágódás.

Ami a jelenben történik, az határozza meg a jövőt, ez az elvem, ezért próbálom meg kihozni a maximumot a kansasi szerződésből.

Második időszakát kezdte a Kansasnél. Az első ittléte alatt jól játszott, az öné volt például az év gólja, végigszólózott a pályán. Aztán Katar érintésével jött vissza az USA-ba, de a New Englandnél eltöltött időszak nem sikerült a legjobban. A 2018. augusztusi átigazolási szezon utolsó pillanatában váltani tudott.

Vermes Péter, az edzőnk mentőövet dobott nekem. Az átigazolási piac utolsó előtti napján hívott fel, amikor nem voltam könnyű helyzetben. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy igent mondtam neki. Amikor New Englandbe mentem, egy olyan edző, Michael Burns hívott, akit az érkezésem után három-négy hétre menesztettek. Az új edző éreztette velem, nem én leszek az ő embere.

Honnan lehet ezt megérezni?

Vannak árulkodó jelek. Mit gyakorolunk, mire épít egy-egy edzésen. Emberileg nem volt rossz a viszonyunk, most sem az a korábbi kapus Brad Friedellel, jól is váltunk el, egyszerűen szakmailag mást gondolt ő a futballról, mint amibe én beleilleszkedhettem volna.

Ebben a második kansasi korszakban középcsatár lett. A még egyszer megmutatni vagy a na végre érzés van most önben?

Péter tudta, hogy előtte kilencesben játszottam, szélsőt ő csinált belőlem, ami a válogatottbeli karrieremre is jó hatással volt. A kvalitásaim, az ösztöneim a jelen szerint mégis inkább középre jók. Nagy motivációt jelent, hogy ebben a csapatban megmutassam, mit tudok centerben. Nem akarom megkerülni a kérdést, de mihez képest utoljára? 30 éves vagyok, a korom miatt is azt kell gondolnom, hogy ezt a lehetőséget megragadom. Szerencsére eddig jól ment.

Hogy tudna röviden kedvet csinálni az amerikai futballhoz és bajnoksághoz? Mi jellemzi most leginkább ezt a ligát?

Nem olyan könnyű promotálni, mert nehéz beleérezni, kinek mi a jó bajnokság. Sok helyen játszottam, nehézség mindenhol akad. Vannak itt olyanok, akik papíron jobb bajnokságokban sikeresek voltak, itt mégsem ment jól nekik. Más stílusban kell futballozni, az pedig alaptétel, hogy az utazásokhoz, időzónákhoz megfelelően alkalmazkodni kell. A tempó egészen más, mint pár éve. Akkor inkább támadóbb foci volt, de ez ma már nem teljesen igaz. Komoly védők is vannak már errefelé. Az itteni csapatok is észrevették ugyanis, hogy a védelem stabilizálása nélkül nem működik ez a játék, és már a védelembe is jó játékosokat igazolnak.

A mai amerikai foci már nem a nagy sztárok tipikus levezető ligája. Vannak természetesen olyan ászok, akik idősebb korban érkeznek ide, de a Pirlo, Kaká, Drogba szintje alá sorolt játékosok már nem tudnak könnyen idejönni,

mert fizikailag már nem bírják a mostani iramot. Amúgy is nyitnak a fiatalok felé. Minden poszton van a kisebb kluboknak is már két jó játékosuk, akik minőséget képviselnek. Látszik a minőség az összes kereten, míg két-három éve azért ez még nem volt általánosan jellemző.

Lehet még itt bátran cselezni? Amerikában vagyunk, ahol a show mindenek felett áll.

A támadó harmadban mindenkinek kötelező cselezni, területet szerezni, nyerni. Támadásban szabad kezet kapunk. Ha a saját térfeledről elindulsz, és belövöd, akkor semmi baj, de ha nem vered be, akkor azért más a helyzet, és leszidnak. Gyorsítjuk a játékot, maximum két érintésre van lehetőség. Be van gyakorolva csapatszinten, hány méteren védekezünk, ehhez hozzá kellett szokni, honnan kell indítanom a letámadást, ismerni kell a taktikát.

Milyen város Kansas?

Futballszempontból a legjobb. Talán nálunk szeretik, nálunk lelkesednek leginkább a futballért. Van egy új, minden igényt kielégítő edzőközpontunk, nincs dugó, lehet közlekedni, amerikai viszonylatban kisváros a miénk. Az NFL-ben szereplő Chiefs még mindig az első számú kedvenc, de utána már mi következünk, a klub jól marketingeli a játékot, ismernek is bennünket a városban.

Felmerül önben ilyenkor még Európa?

A jelennél nincs fontosabb, ezzel kell most foglalkoznom. Komoly bajnokságra, egy jó csapatra már nem látok esélyt. Persze soha nem mondanám, hogy soha, és nem lehet tudni, mit hoz a jövő, de most a Kansas foglalkoztat.

Nyilván vissza fogok menni egyszer Európába, azt nem tudom, hogy Magyarországra vagy esetleg egy másik bajnokságba, de ez még messze van.

Európát azért hoztam szóba, mert nyilván nagyon szívesen megnézte volna önt valamennyi magyar drukker egy topligában. Hiszen korosztályos Eb-n volt a négyben a csapattal, van korosztályos vb-bronzérme. Van önben hiányérzet emiatt?

Az elején biztosan volt bennem hiányérzet, megfogott. Nem foglalkozhatok viszont azzal, hogy miért nem ide vagy oda igazoltam. Lehetett volna jobb vagy szerencsésebb döntéseket hozni, de ezen már kár rágódni. Ha visszagondolok a pályafutásomra, pozitívan látom. Nem teszem fel gyakran a kérdést magamnak, miért nem igazoltam ehhez vagy ahhoz a nagyobb csapathoz, ahol szívesen láttak volna a drukkerek. Görögországban és Hollandiában így is futballoztam, nem is rosszul. Több mint tíz éve vagyok külföldön, nem panaszkodom, mert már azt is látom, hogy lehetett volna rosszabb is a pályám íve. Sokkal rosszabb is.

Mert jogos kérdés, persze, hogy lehetett volna több benne, de az éremnek ott a másik oldala is, könnyen fordulhatott volna rosszabbra is.

Steven Gerrard, a Liverpool csapatkapitánya dicsérte meg önt egy ázsiai túrán, amikor Thaiföldön és Szingapúrban játszottak. Ezek után mindenki elképzelte, de biztosan szerette volna a Liverpoolban látni. Annál is inkább, mert az utolsó junior éveit már ott töltötte.

Nálam biztosan senki nem szerette volna jobban, de nem álltam rá készen, ez valószínű. Sem fizikálisan, sem mentálisan. Sok minden összeadódott, így utólag már tisztábban látom, mi minden hiányzott. Nem feltétlenül futballtudásban. Az esélyem megvolt, voltak olyan elismeréseim, mint például Gerrardé, de hiányzott valami, még ha helyt is álltam.

Könnyű erről beszélni?

Könnyű, mert átlátom teljesen, mi hibádzott.

Ha mentornak kérnék fel, elmondaná a fiataloknak, hogy velük már nem fordulhasson elő hasonló?

Szívesen beszélek róla, abszolút, ha meghallgatnak, ha majd otthon leszek, és mert meggyőződésem, kell is beszélni róla. 18 évesen ahhoz a csapathoz kerültem, ami akkor az egyik legnagyobb volt, BL-döntőt játszott az átigazolásom évében, egészen különleges a kultusza még otthon is, nemhogy Angliában vagy szerte a világban. Mindenki oda szeretett volna eljutni. Fantasztikus volt közelről végigélni, mit jelent a Liverpoolnak a drukkereknek.

Melyik volt a nagybetűs meccse?

Aki átélte az Eb-t, annál nagyobb élménye közel sem lehet, mint a győzelem az osztrákok ellen.

A portugál 3-3 nem vetekszik vele?

Azon a meccsen önbizalommal tele meg tudtuk mutatni, hogy egy világsztárok alkotta csapattal szemben is képesek vagyunk jól és szervezetten, improvizatívan játszani, és nemcsak egyszer vagyunk képesek önmagunkat felülmúlni, hanem néhány napon belül többször is.

Az osztrák meccsről is sok minden eszünkbe jut, például az a lövés is, amit ön eresztett el, és hajszál híján nem ment be. Igazi korona lett volna.

Sokan bent látták, elég jó pályán is ment a labda, de a kapus kiütötte. Akkor még bele sem gondoltam, milyen csodás lett volna gólt szerezni, miután a korosztályos tornákon betalálgattam.

Egy éve néztem vissza a meccset legutóbb, az összefoglalóban benne volt, és újra látom, hogy milyen nagyot védett Almer.

Annyival lett volna több és nagyobb az élmény, hogy lett volna egy gólom. A csapat sikere, a kinti szurkolók mámora, az otthoniak rajongása mindenért kárpótolt, így együttesen mindent felülmúlt.

2020-ban Budapest az egyik rendező város.

Így van, és nem is lehetne csodásabb, mint hogy újra átéljük a három évvel ezelőtti élményt. 

Hol vagyunk ebben a csoportban, össze fog ez jönni?

A horvátokat kivehetjük, nem véletlenül játszottak döntőt a világbajnokságon. A többiek nagyjából egy szinten vannak, és a napi forma, a sérülések jelenthetik a minimális különbséget. Már voltam egyszer Rossi idején válogatott, sajnos kikaptunk Görögországtól, de nem nézett ki rosszul a meccs, volt tartásunk, energiánk. Úgy kell belemenni a soron következő két márciusi meccsbe, hogy jó eredményt akarunk elérni.

Tudjuk, hogy a horvátoknál Barcelonából és a Real Madridtól jön játékos, de nem erre, hanem a saját taktikánkra kell gondolni, azt végigvinni.

A portugál meccs jól mutatja, hogy meg lehet fogni a legjobbakat is, ha egyformán jár mindenkinek az agya.

Mennyire nehéz Amerikából hazajönni és gyorsan átállni?

Mindig szívügyem volt a válogatott, amikor hívtak és egészséges voltam mindig örömmel jöttem, és ez természetesen most sincs másképp. Nem könnyű az átállás, és valóban hosszú az utazás, de a válogatott meghívó esetében ezek legyőzendő akadályok csupán.