Jácint
13 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Meghalt José Antonio Reyes, a spanyol válogatott 35 éves volt játékosa

GettyImages-631756258
2019.06.01. 13:18

Meghalt José Antonio Reyes, 35 éves spanyol labdarúgó, aki pályafutása során játszott többek között a Sevilla, az Arsenal és a Real Madrid csapatában is, valamint 21-szer szerepelt a spanyol labdarúgó-válogatottban.

A hírt a klub Twittere hivatalos üzenetben erősítette meg szombaton. A bejegyzés szerint Reyes közlekedési balesetben veszítette életét szülővárosában, a Sevilla melletti Utrerában.

Az AS értesülései szerint Reyes két rokonával együtt utazott a járműben, ami szombaton délelőtt 11:40 perc körül letért a Sevillát és Utrerát összekötő országútról, és kigyulladt. A játékos 23 éves unokatestvére, Jonathan Reyes szintén meghalt, míg az autó harmadik utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Reyes 1983-ban született, és 10 éves korában került a Sevilla akadémiájára. Nagyon fiatalon, 16 évesen mutatkozhatott be a klub színeiben a felnőttek közt a spanyol bajnokság első osztályában.

A gólerős szélsőre hamar felfigyeltek az európai sztárklubok, de Reyes egészen 2004-ig ragaszkodott a nevelőegyesületéhez. Ekkor, még mindig csak mindössze 20 évesen az Arsenal játékosa lett, az angol klub jelentős összeget fizetett a sztárigazolásnak számító, sebességéről, technikai tudásáról és gólerősségéről ismert, főként szélsőként világklasszis teljesítményre képes támadóért.

Angliából három év után igazolt el, 2007-ben a Real Madrid labdarúgója lett. Ezt követően a városi rivális Atletíco Madridban és a Benficában is játszott, az idei szezonban pedig a másodosztályú Extramadura színeiben futballozott, félig-meddig már levezetésként.

Pályafutása során számos trófeát nyert, öt Európa-liga-győzelme pedig rekordnak számít. Hármat nyert a Sevilla, kettőt az Atletíco Madrid csapatával, utóbbival az Európai Szuperkupát is elnyerte. Az Arsenallal angol, a Real Madriddal spanyol, a Benficával pedig portugál bajnoki címet szerzett.

A spanyol nagyválogatottban 21 mérkőzésen lépett pályára, és hazája színeiben részt vett a 2006-os világbajnokságon.

A futballvilágot megdöbbentett a tragédia híre, amelynek bejelentése óta sorra nyilvánítják ki részvétüket, és emlékeznek meg Reyesről világszerte a labdarúgók és futballkulbok.

 A volt játékostársak közül többek közt Henry, Fabregas, Agüero és Ramos elbúcsúzott Reyestől, a Real Madrid sevillai nevelésű csapatkapitánya ezt írta üzenetében.

Össze vagyok törve. Megsemmisültem. Nincsenek szavaim. Minden szeretetem a családé. Örökre emlékezni fogunk rád, barátom! Nyugodj békében, testvérem.

Reyesre a szombati esti Bajnokok Ligája-döntő előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek majd, halála miatt pedig a spanyol másodosztály hétvégi összes mérkőzését keddre halasztották.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport