Két tizenegyest fogott meg a kövesdiek kapusa
Az idei szezon meglepetéscsapata, a Mezőkövesd zalaegerszegi pontszerzésében (1-1) hatalmas szerepet vállalt Szappanos Péter. A jászberényi születésű 28 éves kapus két éve szerződött a kövesdiekhez, épp a ZTE-től.
A második félidőben a ZTE nagy erőket mozgósított a meccs megnyeréséért, ebben azonban megakadályozta a kapus, aki először Babati jobb kézre tartó lövését ütötte ki az alsó sarokból a 47. percben. Babati mozgását és lábtartását könnyen olvasta le, és egy gyors vetődéssel hárított.
A 81. percben már Radó András állt a labda mögé, akkor a gólvonalon táncolt, végül nem vetődött el, így a léc alá tartó labdát könnyen ki tudta ütni.
Az M4-nek elmondta, eddig az irányt se nagyon találta el, míg most két védés is összejött egy félidőt alatt. Inkább biztos kezű kapus szeretne, mintsem tizenegyesölő.
A ZTE így nem tudott elmozdulni a kieső zónából, a Mezőkövesd pedig továbbra is harcban áll a dobogóért.
Az angol bajnokságban a Norwich kapusa, Tim Krul a Manchester United ellen hajtotta végre pár hete ugyanezt a bravúrt. Negyedóra alatt védett két büntetőt. Krult a 2014-es vb-n kifejezetten a büntetőrúgásokra cserélte be Costa Rica ellen a hollandok szövetségi kapitánya, Louis van Gaal.