Óvodai túszejtésen ismerkedtek meg, világraszóló együttműködés lett belőle

1993. május 13-án délelőtt egy férfi lépett be egy párizsi kerületi óvoda ajtaján. Fejére fekete símaszkot húzott, fekete sporttáskáját magához szorította, majd megigazította a magára szerelt 2 kiló dinamitot hordozó mellényét, ezzel pedig elindult az elmúlt 30 év legnagyobb francia túszejtő akciója.

Az óvodában 21, három év körüli gyermek, több gondozó és az intézmény igazgatója tartózkodott. Közülük kilencen közel 48 órát töltöttek Érick Schmitt fogságában, aki magát csak „HB”-ként azonosította. Ez volt a „Human Bomb” megfelelője. 100 millió frank váltságdíjat kért, mellé pedig egy szökésre alkalmas autót.

Schmittet nem vezérelte semmilyen filozófiai vagy vallási elgondolás. Sőt, kérései kuszák és következetlenek voltak. Egy zavarodott férfi képét mutatta, aki a váltságdíjat ugyan agresszíven követelte, később azt állította, a pénz egyáltalán nem fontos számára. A gyerekeket kezdetben nem engedte el, azzal fenyegetett, hogy többjüket megfojtja, de a helyszínre siető és a túsztárgyalóként beavatkozó kerületi polgármester kérésére beleegyezett, hogy egyenként kiengedjen párat.

A túszejtés huszonnegyedik órájában megkérte a rendőrséget, hogy állítsanak fel biztonsági kamerákat a teremben, hogy bizonyítani tudja a szülőknek, hogy nem bánik rosszul a gyerekekkel. Az érintett szülők a helyszínen izgulták végig az eseményeket, ott volt köztük a kerület egyik nagyobb hoteljének igazgatója, Sébastien Bazin, akinek két lánya is a fogvatartottak között volt.

A rendőrségi alakulat a második éjszaka lépett akcióba. A Schmitt kávéjába rejtett altatónak és a gondozók összejátszásának köszönhetően az utolsó 6 gyermeket matracokkal védve szabadították ki. Schmittel álmában végeztek. Az összes fogvatartott komolyabb sérülés nélkül, épségben kiszabadult.

A kerületi polgármester, aki a “HB”-val folytatott tárgyalásokra úgy emlékszik vissza, hogy “hallotta az izzadtságcseppeket lefolyni a saját hátán”, bravúros módon a gyerekek háromnegyedét kihozta, többüket a saját karjaiban. A kiszabadítás képei bejárták a teljes francia médiát, a fiatal, vakmerő és agilis túsztárgyaló polgármestert egy egész ország ismerte meg. Úgy hívták, Nicolas Sarkozy.

Katar drága barátja

Nicolas Sarkozy és Sébastien Bazin története az óvodai túszejtésénél már keresztezte egymást. Aztán a kétezres évek közepére ennél szorosabb lett a kapcsolat. Ugyanis a karrierjük hasonló irányú utat tett meg: egyre csak felfelé haladtak.

Bazin vezérigazgató lett a Colony Capital nevű főként ingatlan- és luxusipari szektorban érdekelt befektetési alapnál. A Colony 2006-ban szerzett többségi tulajdont a Paris Saint-Germain labdarúgó klubban, ahol a terv kezdettől fogva világos volt: a Parc des Princes stadion környékére ingatlanparkot akarnak felhúzni. A párizsi önkormányzat ugyanakkor évekig tartó huzavona után sem járult hozzá az eladáshoz, így a területhasznosításra nem kaptak zöld utat. Bazin a Colonyn keresztül a PSG elnöke lett - egy olyan korban, ahol az '90-es évekbeli európai kupaszereplések már nosztalgia-számba mentek, de a Zlatan Ibrahimovic-fémjelezte idők még a horizonton sem bukkantak fel. Ahogy Bazin nyilatkozta, "az időm 5%-át fordítom a klubra, de az aggodalmaim 95%-át teszi ki.”

Nicolas Sarkozy is fokról-fokra haladt. Kerületi polgármesterből, belügy- majd pénzügyminiszter lett, 2007-ben pedig a nemrég elhunyt Jacques Chiractól vehette át a stafétát, Franciaország köztársasági elnökévé választották. 

Sarkozy hivatali ideje alatt hasonló lendületet és agilitást mutatott fel, mint a túszejtő-akcióban - csak mindezt szteroidokon:

• A gazdasági válság idején helikopter-elnökként nyugtatta a kedélyeket és léptetett életbe gazdaságélénkítő csomagokat. Angela Merkel német kancellárral kéz a kézben szövegezték meg a Lisszaboni szerződést, ezzel átszabva az Európai Unió kontúrjait. Stílusa sokkal inkább volt angolszász, mintsem francia, így magától értetődőnek tűnt, hogy Gordon Brown brit miniszterelnök vagy Barack Obama amerikai elnök oldalán mutatkozott. Nem elhanyagolandó, hogy Sarkozy volt az, aki szakított a több évtizedes francia külpolitikai irányvonallal.
• 2007-es megválasztása után ugyanis - első külföldi államfőként - az addig mostohatestvérként kezelt katari Hamad Al-Thani emírt fogadta az Elysée palotában. A korábbi libanoni vagy szaúd-arábiai felek hoppon maradtak. Már az első tárgyalás gyümölcsözőre sikerült, 14 milliárd euró értékben 80 db Airbus A350 repülő cserélt gazdát.
• A gazdasági kapcsolatnak ugyanakkor volt egy különös rétege: először 2007 októberében röppentek fel pletykák, hogy Nicolas és Cecilia Sarkozy válásának pénzügyi rendezésében Katar is szerepet vállalt. Méghozzá nem is akárhogy: két újságíró, Vanessa Ratignier és Pierre Péan oknyomozó összeállítása szerint Sarkozy abból a Líbiának küldött katari váltságdíjból kapott részesedést, amivel 2007 nyarán szabadították ki a Kadhafi-rezsim által nyolc évig fogvatartott bolgár ápolónőket. A narratívát több Öböl-menti ország diplomatája is megerősítette, de Katar és Sarkozy azóta is tagadja a vádakat.
• A végső elfordulás legszimbolikusabb lépése pedig az volt, amikor a 2008-as francia nemzeti ünnepi katonai parádéján a vendégek között kapott helyet az izraeli Ehud Olmert, az egyiptomi Hoszni Mubarak, a palesztin Mahmud Abbasz és nem más, mint a szíriai elnök Bassár el-Aszad, akit a nemzetközi politikai elit addig páriaként kezelt, amiért feltehetőleg bűnrészes volt a libanoni ex-miniszterelnök, Rafic Hariri meggyilkolásában. Hariri a korábbi francia elnök, Jacques Chirac személyes jóbarátja volt és a francia-libanoni diplomáciai kapcsolatok fontos láncszeme. Chirac rossz néven vette Damaszkusz közeledését, többször is személyesen látogatta meg Sarkozyt, hogy fenntartsa a libanoni szálat, de ahogy önéletrajzában megjegyezte, „Sarkozyvel nem volt azonos a Franciaországról alkotott víziónk.”

Futballdiplomácia

Katar vezetése egyre többször rázott kezet a francia államfővel, de a szintlépés 2010-ben történt, az elhíresült „Elysée-ebédnél”. Nicolas Sarkozy a rezidenciáján fogadta a katari Al-Thani emírt és Michel Platinit, az UEFA elnökét. A beszélgetés tartalma máig vitatott, de annyit lehet tudni, hogy az addig az Egyesült Államok világbajnoki rendezését támogató Platini térfelet cserélt, és a katari pályázat mellett tette le a voksát. 9 nappal a találkozó után pedig Sepp Blatter, a FIFA elnöke a “Katar” - feliratú borítékot tartotta fel, amikor a világbajnokság helyszínét bemutatta.

Sébastien Bazin ekkor ismerte fel a lehetőséget.

A PSG elnöke a befuccsolt ingatlanprojekt és a döcögős sporteredmények sodrában sikertelenül hajtott fel vevőjelölteket, a 2022-es világbajnokság odaítélése viszont megnyitotta a kapukat.

A katariak úgy vágtak bele a világbajnoki nevezésbe, hogy nem hittek benne igazán

– mondta Bazin. „De nagyon büszkék rá, hogy sikerült nekik, és tudják, hogy 3 meccset kell majd játszaniuk házigazdaként. Számukra szó sem lehet arról, hogy leszerepeljenek egy világeseményen. Azt mondtam nekik, ‘ha rá akartok készülni 2022-re, kelleni fog nektek egy európai klub, amivel átmenetet képezhettek minden téren: oktatás, menedzsment, tudásátadás'. Ők elküldik a szakembereiket tanulni, mi pedig Párizsban megmutatjuk a létesítményeinket, az akadémiákat, tanuljanak tőlünk. Aki ott lesz a vb-n, most 13 éves és a PSG akadémiáján nevelkedik. Rengeteget profitálhatnak belőle.”

A tulajdonosváltás Sarkozy mediátorkodásával történt - ha Bazin úgy látta, hogy elakadtak a tárgyalások, azzal zárta rövidre, hogy “referálnom kell felfelé”. A PSG-t végül 2011-ben vásárolja fel a Qatar Sports Investments, kezdetben 70%-os részesedéssel, később teljes egészében. A teljes ügylet 100 millió euróba került.

Egy szurkoló a sok közül

Sarkozy közismerten Paris Saint-Germain szurkoló, csakúgy, mint Bazin. Mindketten rendszeres vendégei a VIP-páholynak, vagy ahogy franciául hívják, a “Kosárnak” (Corbeille). Bazin fia, Martin a párizsi ultrák tagja, minden hazai és idegenbeli mérkőzésre a helyi B-középpel tart, egyszer egy Marseille elleni összetűzésben is részt vett.

Sarkozy-ról időnként felröppen a hír, hogy pályázik a PSG elnöki posztjára, a felvetést azonban folyton elutasítja. “Sosem akartam a PSG elnöke lenni”, nyugtázta. “Nagyon jó a kapcsolatom El-Khelaifi elnökkel, egyetlen gondom van vele, és ezt mindig elmondom neki: nem szeretem, hogy más klubelnökök mellé ültet a páholyban, mert minden gólnál érzelemmentesnek kell maradnom. Akárhányszor gólt rúgunk, márványból vagyok, miközben belül forrongok.”

A volt államfő hatása ugyanakkor nemcsak az intézményi, hanem személyi döntésekig is lecsordogál: a Soccer Link szerint döntő szerepe volt abban, hogy idén nyáron a PSG megvált sportigazgatójától, Antero Henriquétől.

Köztudott volt, hogy idén májusban Henriquét a Manchester United elleni csúfos kiesés és a Thomas Tuchel vezetőedzővel zajló belháború miatt berendelték egy dohai audienciára. A francia sportmédia biztos hírként közölte le, hogy le fogják váltani, Henrique mégis megtarthatta a munkáját, visszatért, de a kapcsolat egy cérnán lógott. Úgy tűnik, hogy Sarkozy volt az olló, ami azt elvágta. A beszámolók szerint a volt államfő győzte meg Nasszer el-Khelaifi elnököt arról, hogy szabaduljanak meg a portugál sportvezetőtől. Henriquének végül mennie kellett, helyét pedig a pár nappal előtte Milánóból elküldött Leonardo vette át.

Rekord szponzori szerződés

2019 augusztusában a PSG új fejezetet nyitott: Neymar és Mbappé új főszponzorral ellátott PSG-mezben léptek pályára. A korábbi főtámogató, a Fly Emirates 14 évig volt mezszponzor, az idéntől viszont az Accor szállodalánc “ALL” (Accor Live Limitless) nevű törzsvásárlói márkája került középpontba. Az elhelyezésért évente 50 millió eurót fizet az Accor, ez közel a duplája az eddigi Fly Emirates-megállapodásnak.

A PSG-nek ráadásul nagyon kellett a pénz. A pénzügyi fair play árnya mindig üldözi őket, a túlköltekezés kapcsán csatákat már nyertek ugyan, de olyan támogatási formára már nincs lehetőségük, mint mikor a Qatar Tourism Authority-vel kötöttek bődületesen túlárazott szerződést, hogy így pumpáljanak a klubba forrásokat szponzori támogatás címén.

Franciaországban ugyanakkor nem volt jellemző, hogy a 40 legnagyobb francia (CAC40) tőzsdei cégtől bárki is megjelent volna a labdarúgásban. Általában véve sem jellemző: egyedül a Société Générale vállal komolyabb mecénás szerepet a rögbiben, illetve a BNP Paribas a teniszben, de a foci eddig inkább a külföldiek játszótere volt.

A valódi ok viszont nagy eséllyel az, hogy a szállodacsoport második legnagyobb részvényese a Qatar Investment Authority, amit csak tetéz, hogy az Accor Hotels ügyviteli tanácsában ott ül maga Nicolas Sarkozy is. Mi több, az Accor Hotels vezérigazgatóját úgy hívják, hogy Sébastien Bazin.

Amikor Sarkozy az ügyviteli tanácsba került, Bazin azt mondta, “olyan megvilágítást hoz, amire szükségünk van, éleslátó és gyakorlatias. Intellektuálisan is agilis és mindig elérhető. Sokszor tesz fel kényelmetlen kérdéseket, kibillent mindenkit a komfort zónájából. Értékes dolognak tartom.”

Az Accornál mégis hisznek a márkák szinergiájában és az ügyfélkörök találkozásában. “A PSG-nek 395 millió követője van, nekünk pedig 265 millió ügyfelünk”, mondta Bazin az új szponzor hivatalos bejelentésekor. "Amikor összeadjuk a 265 millió ügyfelet a PSG közel 400 millió követőjével, valami egészen hatalmasat érhetünk fel.”

Nicolas Sarkozy személye a PSG elmúlt 30 évét felöleli. Az örökös párizsi szurkoló már akkor a klub körül legyeskedett, amikor az még az első osztály alsó helyein toporgott, ő volt a katari átvétel kapunyitója és ő olajozza meg a fogaskerekeket, ha valami elakad. Ebben pedig bármikor támaszkodhat régi barátjára.

Sébastien Bazin szereti elmondani, hogy Nicolas Sarkozy-vel “az ovi óta” ismerik egymást. Gyorsan hozzá szokta tenni, “a lányom ovija óta”.

Források: Le Monde | Le Parisien | JDD | Atlantico | Marianne | Libération | Économie Matin | Les Inrocks

(Borítókép: A Párizs Saint-Germain labdarúgó klub elnöke Sebastien Bazin a francia elnökkel, Nicolas Sarkozyvel beszélget a PSG - Dinamo Kijev mérkőzésen 2009. április 9-én a Parc des Princes stadionban, Párizsban. Fotó: AFP / Franck Fife)