![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
A Barcelona egyik szimbóluma lett az 1980-ban született Xavi, aki 11 évesen került a La Masiára, a klub utánpótlás-nevelő bázisára. 14 évesen már természetesen a legtehetségesebb játékosok között emlegették, elsősorban azért, mert mindig ott volt, ahol lennie kellett. Vagyis tökéletesen elsajátította a klub filozófiáját.
Egy most megjelent könyvben nyilvánosságra hozták, milyen szempontok szerint vizsgálták Xavi képességeit, de persze nemcsak az övét, hanem mindenki másét is. A Marca jelentette meg az alábbi lapot:
![15743458606670](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3046/30469/304694/30469445_8325566b9c6e8359e1f14fe16d8ba8a4_wm.jpg)
Egészen tanulságos, mert ez egy kordokumentum 1994-ből, amikor még elég sok klub nem emelte ilyen színvonalra a nyilvántartását, a megfigyelői hálózatát. Számítógépes adatbázis pedig még nem is volt.
Xaviról feljegyezték, javítani kell a mozgékonyságát, a sebességét, ezenkívül a bal lábát is. Érdekesség, hogy például a bedobását Guardioláéhoz hasonlították. Azt is megállapították, hogy a rugalmasságán még nagyon sokat kell dolgozni.
Csak reménykedhetünk, hogy a hazai akadémiákon most már van ilyen alapos felmérés, és nem csak a szemük alapján ítélkeznek a szakembereink.
Xavi mindent megnyert a pályafutása alatt, BL-győztes lett a Barcelonával, Európa-, valamint világbajnok Spanyolországgal.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)