Kevésen múlt, de ez az NB I.-es gól még befér a szilveszteri válogatásokba
A magyar futballbajnokságban tizedik Paks a harmadik helyezett Mezőkövesdet fogadta szombaton az NB I.-ben, és már a mérkőzés elején megszületett a forduló, de lehet, hogy az ősz egyik legmaradandóbb gólja, már ha a humorfaktort nézzük.
A 11. percben Böde Dániel robogott előre, majd egy csel után középre adta a labdát, és ami ezután következett, azt igazán jól a lenti felvétel adja át, de azért próbáljuk meg rekonstruálni:
- a Mezőkövesd egyik védője belenyúlt a labdába,
- amire a kövesdiek egyik védője és kapusa is felfigyelt,
- ebből az lett, hogy vártak egy kicsit egymásra, majd a védő átesett a kapuson
- a labda pedig a paksi Windecker elé került, aki egy húzás után gólt szerzett.
Mindez mozgókép formájában:
Azért jegyezzük meg, hogy az érkező Windecker taszított egy nagyot a mezőkövesdi védőn a gól előtt. A Paks ezzel a góllal nyerte meg 1-0-ra a mérkőzést.
A játéknap talán legmeglepőbb eredménye, hogy az utolsó Kaposvár 4-1-re verte meg a Debrecent, és az utolsó előtti Zalaegerszeg is nyert Felcsúton 1-0-ra. A Fehérvár a Kisvárda ellen győzött 2-0-ra, míg a Honvéd–Újpest 0-0 lett.