Hella
10 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Tőzsér: Ez nem méltó a Debrecenhez

2019.12.18. 13:21

Nincs jó formában a Debrecen futballcsapata: 19 ponttal 8. az NB I.-ben, mindössze két ponttal előzi meg a kiesőhelyen álló Zalaegerszeget. Utolsó 5 bajnokijából egyet tudott megnyerni, pont a Zalaegerszeg ellen jött össze a győzelem, ezenkívül 3 vereség és egy döntetlen a mérlege. Közben a Magyar Kupából is kiestek, az NB II.-es Dorog jelentette a végállomást. 

Nem csoda, hogy a Debrecen csapatkapitánya, a többször magyar válogatott Tőzsér Dániel is kifakadt az elmúlt hetek sikertelensége után. 

 Pályafutásom során talán egyik gárdámmal sem voltam olyan gödörben, mint most a Lokival. Az egész együttes nevében mondhatom, nem méltó a DVSC-hez az a teljesítmény, amelyet a bajnokság eddigi részében nyújtottunk

- nyilatkozta a klub honlapjának. Nem gondolták volna, hogy a jó bajnoki rajt után ennyire visszaesnek, váratlan vereségekbe szaladnak bele. Példaként hozta fel az Újpest ellen meccset, amikor a 87. percben még 2-1-re vezettek, a vége viszont 3-2-es vereség lett. Tőzsér szerint az ehhez hasonló meccsek miatt elszállt az önbizalmuk, ami csak újabb vereségeket eredményezett. 

 Remélhetőleg mindenki tiszta fejjel és újult erővel vág bele a felkészülésbe, mert szó sem lehet arról, hogy a DVSC-nek a kiesés elől kelljen menekülnie!

- tette hozzá a Watfordban és a Genkben is megforduló Tőzsér.