
A Juventus 2-0-ra verte legnagyobb riválisát
A Juventus 2-0-ra verte az Internazionalét az olasz futballbajnokság 26. fordulójában, és ezzel fontos lépést tett a bajnoki cím felé.
Az olasz hatóságok intézkedései miatt áprilisig minden bajnoki meccset zárt kapuk között kell játszani, így a tavaszi szezon legfontosabb mérkőzésére sem engedtek be nézőket a koronavírus miatt. A Juventus ezzel 3 millió eurót veszített a BBC értesülése szerint.
A meccs előtt a bajnokságot a Lazio vezette, de a Juve és az Inter is joggal pályázhat az első helyre. A Juventus volt lépéselőnyben, 25 meccsen 60 pontot szerzett, míg az Internazionale mutatója 24 meccs/54 pont volt.
A derbi első lövése az Interé volt, Vencino próbálkozott nem sokkal a kezdés után, de az első nagy helyzet a Juventusé lett. Handanovic védte reflexből Matuidi lapos lövését.
A játék a második félidőben lendült be. Az 55. percben némi kavarodás után a Juventus szerezte meg a vezetést. Higuaín lepattanó lövése után az Alex Sandro–Matuidi-összejátékból került újra helyzetbe a Juve. A középre belőtt labdára Ronaldo is megindult, de végül átlépte azt, Aaron Ramsey volt kedvezőbb helyzetben, ő öt méterről a kapuba lőtt.
A 67. percben már 2-0-ra ment a hazai csapat. Paulo Dybala indult meg egy előrevágott labdával, majd egy nagyot szólózott, egy kényszerítőt csinált Ronaldóval, de után megint meghintáztatta a védelmet pár csellel, végül a jobb alsó sarokba gurított.
Az 1000. tétmeccsét játszó Cristiano Ronaldo egy Serie A-s rekord felállításáért is küzdött, ő lehetett volna az első játékos, aki egymás után 12 bajnokin betalál. Vele együtt hárman vezetik az örökranglistát, Fabio Quagliarella és Gabriel Batistuta tudott még 11-meccses sorozatot.
Ronaldónak volt több helyzete is, de egyikkel sem tudott élni, így az ő szériája is megszakadt.
A Juventus persze így is örülhet, újra vezeti az olasz bajnokságot, az Inter pedig kilencpontos hátrányba került hozzá képest.
A 26. fordulóból elhalasztott mérkőzések:
- Juventus-Internazionale 2-0 (0-0)
- Udinese-Fiorentina 0-0
- AC Milan-Genoa 1-2 (0-2)
- Sampdoria-Hellas Verona 2-1 (0-1)
- Parma-SPAL 0-1 (0-0)
hétfőn játsszák:
Sassuolo-Brescia 18.30

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől
Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.
március 1., 19:16
- Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata
Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.
március 1., 17:50
- Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya
Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.
március 1., 17:12
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
2 órája
- Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán
Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.
március 1., 18:04
- Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi
Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.
március 1., 17:47
- Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban
A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.
március 1., 20:47
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
2 órája
- Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Most, amikor az amerikaiak a mi nemzeti pozíciónkban vannak, hiba lett volna föladni a politikánkat
6 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
6 órája
- Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén
Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.
március 1., 20:24
- Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
3 órája
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
5 órája
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
7 órája
- Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt
Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.
1 órája
- Címlapon
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
17 perce
- Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén
Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.
2 órája
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában
A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.
március 1., 17:00
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52